írta Nikodémus
Épp öt éve, 2011. október 18-án debütált az animációs film a Comic Conon.
“Ladies. Gentlemen. You have eaten well.”
Nincs ennél szokatlanabb, s egyben félelmetesebb beköszönőmondat, mely egy képregényhős szájából valaha elhangozhat. Az idézett szavak ráadásul az egyik legikonikusabb karakter, Batman ajkait hagyják el, s méltóak Frank Miller és David Mazzucchelli hatalmas vállalásához, amit 1987-ben magukra vettek. A köpenyes igazságosztó bronzkori kalandjai ugyanis épp véget értek egy Crisis on Infinite Earths minisorozat után, s a DC Comic seregnyi hősének kellett hirtelen új kezdetet rajzolni. Az író-rajzoló páros remekül, mi több, kiemelkedően oldotta meg feladatát, A Batman: Year One képregény pedig bevonult a graphic novel örök panteonjába a Dark Knight Returns mellé, s azóta is minden modern Batman-sztori ihletője és kiindulópontja.


A Maxim összállított egy listát, amely tartalmazza az idei év legszexisebb Top 100 csaját. Ezek szerint Megan Fox a második, Olivia Wilde pedig tavaly még sereghajtóként vett részt ebben a felsorolásban, most pedig az első helyre katapultált. Az igaz, hogy kissé felkapott lett a neve, az egyik legnézettebb sorozatban játszik, a Dr. House-ban és a jövő év egyik nagy sikervárományos filmjére, a Tron 2-re is leszerződött.