5

Bruce Willis nem csak cameora ugrik be a Die Hard: A Year One-ba

diehardNem fogjuk megúszni a Die Hard 6-ot. Az előzményfilmként beharangozott produkciót Len Wiseman fogja dirigálni, ő készítette a negyedik felvonást is, amelyet már elég sok kritika ért a rajongók részéről. Bruce Willist sem hagyják ki, bár elsőre nagyon úgy hangzott, hogy csak beugrik cameo-zni, a találgatások szerint a kerettörténetben, az elején és a végén láthattuk volna a színészt.

A Slashfilmnek alkalma nyílt beszélgetni a direktorral, aki elárulta, hogy nem csupán egy-két jelenet erejéig bukkan fel a színész. A múltban és a napjainkban fognak zajlani az események. A régen megesett történések kihatással lesznek a jelenre. „Afféle előzmény/folytatás hibridről van szó, ilyesmit korábban még nem láttam és rendkívül más lesz, mint az előző filmek”, mondta Wiseman.

0bbdh2Mint kiderül, a sztoriban jelentős szerepet kap majd John McClane és Holly Gennaro kapcsolata. A Bonnie Bedelia által megformált hölgy utoljára a második részben volt benne. Wiseman-t nagyon is érdekli, hogy mikor találkoztak először és miképp alakult viszonyuk, szóval felkészülhetünk a love storyra. Arra a kérdésre, hogy Bedelia esetleg visszatér-e a rendező nem adott választ.

Mellesleg fel van adva a lecke az alkotóknak, hiszen a Die Hard-ban McClane nem ismerte senki a nevét. A Nakatomi épületben történet akció után került az újságok címlapjára, tehát kvázi semmi olyasmit nem szabad az előzményben véghezvinnie, ami miatt híressé válhatna. Wiseman is inkább arról mesélne, hogy miért vált ennyire megkeseredetté, miért vált el és miért utoljára ennyire New Yorkban a kapitánya.

2

Előzmény lesz a Die Hard 6

diehardAzt hiszem mindenki egyetért, hogy a legutóbbi Die Hard filmre semmi szükség nem volt. De azért a név eladta az ötödik részt és a stúdió megszellőztette, hogy jöhet a következő felvonás. És bizony jön is. Len Wiseman visszatér, bár azért az általa készített Die Hard – Legdrágább az életed (Live Free or Die Hard) sem volt éppen a rajongók ínyére.

A következő lépés, hogy forgatókönyvírót találjanak. Bruce Willis egyáltalán nem biztos, hogy játszani fog a produkcióban, azok után meg pláne nem, hogy a Foxnál inkább afféle eredettörténetben gondolkodnak. A cselekmény ugyanis 1979-ben játszódna, amikor John McClane még csak egy New Yorkban dolgozó fakabát volt. Ha Willis mégis fellépdel a fedélzetre, akkor leginkább a kerettörténetben bukkanhatna fel.

Lorenzo di Bonaventura lesz az egyik producer. Eredetileg az egyik asztalán pihenő sztorit próbálták átformálni Die Hard folytatássá, csak úgy, mint ahogy Jonathan Henlseigh Simon Says forgatókönyvéből megszületett Az élet mindig drága (Die Hard With The Vengeance). Azonban Wiseman ötlete sokkal jobban tetszett a Foxnak, de Bonaventura megmarad producernek.

Meg kell említeni, hogy 2010-ben kijött a BOOM! Studios gondozásában egy eredettörténet, amely 1976-ban játszódott.

11

Ilyen lesz a Die Hard 6?

diehardJobb lenne nem birizgálni a Die Hard franchise-t, a legutóbbi rész nem csak hogy nem érdemli meg a címét, de még akciófilmnek is béna volt. De a név szépen eladta a produkciót, 304 millió dollárt gyűjtött össze a mozikban, érhető, hogy a stúdió újabb részt akar.

A Die Hardest munkacímen futó projekt történetének kibontását Ben Trebilcookra bízták, az író a WhatCulture-nak elárult egy-két részletet. A Nakatomi Corporation Tokióba invitálja John McClane-t az egykori túszdráma 30. évfordulójára, az elnyűhetetlen zsaru 36 ember életét mentette meg három évtizeddel ezelőtt. Trebilcook szerint a hatodik felvonás lesz a franchise Rocky Balboája. Hangulatában inkább a Gyilkos napra (Rising Sun) fog hasonlítani.

Kiderült az is, hogy ezúttal nem lesz társa McClane-nek, ez az ő saját kalandja, egyedül, morogva fogja megoldani a nehézségeket. Nem egy haver akció-vígjátékot képzelt el, senki ne számítson egy Halálos fegyver (Lethal Weapon) vagy Jackie Chan-szerű alkotásra. Ezen felül Trebilcook megemlítette, hogy ezzel lezárul a franchise, nem lesz több felvonás.

A forgatókönyvben Samuel L. Jackson is feltűnik, de csak egy kisebb szerepet kap. Az élet mindig drágában Jackson játszotta Zeust, az oldalán rohangálhatott New Yorkban McClane. Apropó, McClane: a karaktert nyugdíjazták, kiégett, piszok fáradt, kiégett. A filmben nem lesz sérthetetlen, ő nem egy James Bond, több sebet is beszerez a játékidő alatt.

7

Die Hardest!!!

diehardAz év egyik legnagyobb csalódása címét eddig a Die Hard: Drágább, mint az életed birtokolja. A folytatást a kritika lehúzta, a rajongók fanyalogtak, de a bevétel eddig egészen pofás. Az ötödik felvonás csak 67 millió dollárt tudott összekaparni hazájában, viszont az összbevétele 302 millió dollár, amivel a Fox stúdió kifejezetten elégedett.

És ha egy stúdió elégedettségének ad hangot az általában azt jelenti, hogy számíthatunk egy újabb felvonásra. A Total Film információi szerint Ben Trebilcook látott hozzá a történet kidolgozásához, a cselekmény New Yorkban fog kezdődni, majd John McClane Tokióba repül rendet tenni. A film címe? Die Hardest!

Trebilcook elmondása szerint egy olyan sztorit fog leszállítani, amelybe könnyedén bele tudja élné magát a néző, a produkció egy igazi Die Hard film lesz, a rajongók teljes mértékben elégedettek lesznek. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Ez lesz a Die Hard franchise Rocky Balboája!

Trebilcook eddig a Deader Country B kategóriás horror-vígjáték forgatókönyvét írta, illetve az előkészületi fázisban lévő Knockout akciófilm szkriptjét vetette papírra.