0

A kis kedvencek titkos élete 2. (The Secret Life of Pets 2)

írta Szenilla

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a lehetőséget
a UIP-Duna Filmnek, a Cinema City Arenának,
és persze Nikodémusnak és Minime-nek.

Csillogó szemű szőrgombócokkal nem lehet nagyot hibázni – tudja ezt az Illumination is, így hát kapott az alkalmon, és meglovagolta A kis kedvencek titkos élete első részének hullámait, elérkezve ezzel tizedik egész estés filmjéhez. Na de. Hány olyan produkcióra emlékszünk az elmúlt időszakból, amely a folytatással überelni tudta a korábbi sikereit? Ugye nem túl sokra…

Az első rész 2016 nyarán került a mozikba, és már az első héten 100 millió dollár felett hozott hazai viszonylatban. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy az Illumination már-már szemtelenül alacsony költségvetéssel dolgozik (csak hogy érzékeltessük: a Toy Story 4 például két és félszer ennyiből készült el), így a siker e tekintetben szinte garantált. A költségek rendszerint már a premiert követő első egy-két héten belül megtérülnek. A kis kedvencek 2. is hozta a papírformát. Az első hét nem sikerült ugyan túl jól (jobb helyeken ugyanis már június elején bemutatták), de hamar szépített, a teljes bevételt tekintve viszont minden bizonnyal nem kerül a legsikeresebb Illumination filmek közé.

Olvasd tovább

2

Box Office: Intergalaktikus bukta?

Szenilla posztja

Nem kezdett túl jól a hét legjobban várt premierje, a Men in Black: International (avagy a Sötét zsaruk a Föld körül): 110 millió dollárból annak alig több mint negyedét, 28,5 milliót sikerült csak visszahozni. Ez nem túl biztató így az első héten, igaz, világviszonylatban sikerült még további 73,7-tel megfejelni. A lista első helyéhez végül is elég volt, de azért azt meg kell jegyezni, hogy a Men in Black mindhárom része közel kétszer ennyit hozott a konyhára a nyitóhétvégén. Nem sokkal maradt le a Kis kedvencek titkos élete 2., az eheti 23,8 milliós hazai bevétellel már a mérleg is bőven pozitív, még akkor is, ha csak feleannyian váltottak rá jegyet, mint az elmúlt héten. Aladdin továbbra sem akarja elhagyni a dobogót, a 16,7 millió dolláros heti bevétel ehhez bőven elég is volt, ráadásul a visszaesés sem vészes, csak 32%.

A Sötét Főnixnek már nem sikerült ugyanez a műsorszám, mindössze egy hetet bírt a Top3-ban, akkor is csak a második helyre futotta. A hazai bevétel a mostani 9 millióval is csak 51,8 millió dollár, a visszaesés több mint 70%, szóval akárhogy is szépítjük a globális szerepléssel, ez bizony bukta. Megtartotta múlt heti 5. helyét a Rocketman, nagyon gyengén indított viszont a Shaft. 2000-ben a film jó két és félszer annyit hozott a bemutató hetében, mint most. A jelenlegi 8,3 millió elég harmatos, talán nem véletlen, hogy eleve jóval kevesebbet költöttek rá, mint amennyiből az elődjét kihozták, mindössze 30 millió dollárt. Három helyet csúszott vissza a Godzilla II. A teljes bevétel ugyan már duplája a büdzsének, a hazai viszont még az eheti 8,1 millióval is alig éri el a felét. A közel 50%-os visszaesés után lassan a top10-ből is búcsúzhat, pedig ez még csak a harmadik hét volt. A John Wick 3. viszont még öt hét elteltével is egészen szépen termel, annyira nem rossz a héten befolyt 6,1 millió dollár, és a visszaesés is csak 18%.

Néhányan már egy héttel korábban is láthatták, de a nagyközönség előtt a héten mutatkozott be a Late Night. Emma Thompson neve részben már garancia a sikerre, és bár a film csak a kilencedik helyet csípte meg, az 5,1 milliós bevétel máris jó 25%-kal meghaladta a gyártás költségeit. Tizedik helyre még becsusszant a Mami, ami ezzel nagyjából pályafutása végére ért, szép eredménnyel, hiszen a hazájában gyűjtött 40 millió dollár nyolcszorosa a költségeknek. A Bosszúállók 4. nem sokkal, de lemaradt a tízes listáról, ez minden bizonnyal kevésbé bosszantó annál, hogy a globális bevétele is hajszálnyival, alig több mint 1,5%-kal marad el az Avatartól, és ez már aligha fog érdemben változni. Annak viszont lehet örülni, hogy hazájában 70 milliót rávert James Cameron nagysikerűjére, és a 35 bevételi rekord is magáért beszél.

Felkészül a Toy Story 4., a Gyerekjáték és az Anna (utóbbit nálunk csak júliusban fogják bemutatni), a gyerekeknek, a horror- és az akciókedvelőknek is jut tehát újdonság a hétre.

0

Box Office: Elvérző kiskedvencek

Szenilla posztja

Érdekesen alakultak a bevételek az elmúlt héten. Az első tíz film között két olyan alkotás szerepel, amely a héten debütált. Noha sikerült megszerezniük az első két helyet, teljesítményük még így is hagy kívánnivalót maga után. A lista élén zárta a hetet a Kis kedvencek titkos élete 2. Az első rész nagyjából három évvel ezelőtt került a mozikba, és már induláskor 104 millió dollárt produkált, ezzel majd’ 30 millióval meghaladta a gyártási költségeit. Nem így a folytatás, ami 80 millióból mindössze 47-et hozott vissza az első héten. Világviszonylatban ugyan dupla ennyi a bevétel, ez még így is igen harmatos. Aki maga is szeretne meggyőződni arról, hogy a második rész valóban ennyivel gyengébben sikerült-e, annak sajnos még közel egy hónapot kell várnia a hazai bemutatóra.

Az X-Men-sorozat befejező része, a Sötét Főnix ugyan nem tudott felállni a dobogó legfelső fokára, máris rekordot döntött. Igaz, negatív rekordot: a 33 millió dolláros nyitás a széria eddigi leggyengébbje, az Exhibitor Relations becslései tehát bejöttek. Amerikán kívül ugyan sikerült még hozzácsapni ehhez 107 milliót, de tekintve, hogy az elkövetkező hetekben aránylag nagy visszaesésre lehet számítani, igen nehéz lesz visszahozni a ráköltött 200 millió dollárt.

Az Aladdin ugyan feleannyit sem hozott, mint a múlt héten, még így is bőven dobogós. Lassan, de biztosan gyűjtögetve az eheti 24,5 millióval hazájában már 230 millió felett jár a harmadik hét elteltével. A Godzilla 2. is felállított egy rekordot: a Top10-ben egyik film sem tudott a múlt hetihez képest ekkora visszaesést produkálni. Mindössze 15,5 milliót sikerült összekaparnia, ami 67,5%-kal alulmúlja az előző heti, nem túl ütős kezdést.

A Rocketman ugyan alig több mint feleannyi bevételt hozott, mint a premier hetében, az eheti 14 millióval már akkor is jócskán nyereséges, ha csak az amerikai mozik bevételeit vesszük figyelembe. 6. helyen 7,8 millió dollárral a Mami, és John Wick 3. is szépen csendben gyűjtöget tovább. Utóbbi bevétele a múlt héthez képest csupán 33,2%-kal esett vissza, ez még mindig 7,4 millió.

A Bosszúállók 4. a hetedik héten is bezsebelt még 4,8 millió dollárt az amerikai mozikban, így az Avatar globális rekordjának megdöntéséhez már csak 57,4 millió hiányzik, de egyelőre úgy tűnik, a Végjátéknak ezt már nem sikerül megugrani. Futottak még: Pikachu 2,98, illetve az Éretlenségi 1,58 millióval. Jövő héten minden bizonnyal búcsúznak is a Top10-ből, hiszen érkezik a Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül, a Murder Mystery és a Shaft is.