A második helyen nyitott a Rambo következő része 18,1 millióval. Stallone filmje 50 millából készült, majd kiderül, hogy végül sikeresen támasztotta-e fel a vietnámi veteránt hamvaiból. Az imdb-n 8,8 ponton áll jelenleg.
27 Dresses a harmadik helyen áll 13,6 millával, 45 milliónál jár és 30-ból hozták tető alá. Örülhetnek az alkotók.
A Cloverfield a negyedik helyre zuhant, 68 %-ot csökkent a bevétele az előző hétvégéhez képest. 12,7 millió az eredménye most és 64,2-nél jár. A 100 milliót nem éri el. 80 millió és egy kicsi még max.
Untraceable 11,2 millióval nyitott, aki ért valamit a számítástechnikához az már jó előre lehúzta ezt az alkotást, 35 millióba kerül, maximum ezt a bevételt el is érheti.
Juno: 10,3 millió dolláros hétvégi bevétellel a hatodik helyen áll, a 100 milliót elérte már.
A How She Move a 12. helyen nyitott 4,1 millióval és az imdb-n 1,8 ponton áll, hát ez benne lesz idővel a valaha készült legrosszabb filmek között. Bukta.





