A Warner stúdió tapsikol örömében, hiszen jól sült el, hogy újrakezdték Batmannel. A Superman körül azonban nincs minden rendben. A Superman visszatér veszett sokba került (260 millió dollár) és nem is hozta elvártakat. Ennek ellenére folytatnák a kriptoni jóember kalandjait. Korábban már pletykáltak arról, hogy Brandon Routh szolgálataira nem tartanak tovább igényt, sőt Bryan Singer is kilépett, de ezek a pletykák nem bizonyultak igaznak. Viszont pár hónapja Singer azt nyilatkozta, hogy az ő Superman elképzelése olyan 400 millióba kerülne.
A rajongók a stúdiót próbálják rávenni, hogy ezt a franchise-t is kezdjék az elejéről, úgy, mint a Batman-t. Állítólag Singer ultimátumot kapott, ha nem rukkol elő valami olyannal ami tetszene a rajongóknak és a stúdiónak, akkor mehet.











évesen otthagyta a Dwight Morrow középiskolát és New Yorkba költözött, azt remélve, hogy itt majd felfedezik és színész lesz. Színpadi előadásokon játszott, énekelt is, de dalai hamar feledésbe merültek. Ezután Los Angelesbe költözik, ahol néhány rövid szerepet kap sorozatokban, 1976-ban játszott Brian De Palma mozifilmjében a Carrie-ben. A következő évben a Szombat esi láz (Saturday Night Fever) már sztárrá tette, a produkció hatalmas siker lett (237 millió dollárt hozott világszerte) és Travoltát Oscar-és Golden-Globe-díjra jelölték. A következő évben szintén egy hasonló alkotásban tűnik fel, a Grease nagyobb durranás volt, mint a Szombat esti láz, csak 6 millióból készült és 394 millió dollárt hozott., Golden-Globe jelölést is kap. Ezután egy ideig nem ért el nagyobb sikereket, a Városi cowboy (Urban Cowboy) 46 millió dollárt tudott felmutatni, Brian De Palma filmje a Halál a hídon (Blow out) pedig csak 12 milliót.