Thaiföldről általában bunyós filmek jönnek, amikben térdekkel meg könyökkel ütnek nagyokat. Most egy thrillert/horrort is láthatunk Coffin címmel, igaz történet alapján egy thai rituális szokás áll a középpontban, ahol koporsóban kell feküdni, így a rossz szerencse elszáll és hosszú élet állhat majd az illető előtt.
McKidd a Hegylakó?
Manapság lazán újrakezdenek egy régebben sikeres, de aztán idővel megbukott franchise-t, de szintén probléma nélkül újraforgatnak régebbi, kasszáknál jól termelő filmet. A Hegylakóról is beszéltek már korábban, hogy esetleg újrakezdhetnék. Az első rész alig hat milliót hozott Amerikában, Európában volt inkább sikeres, a második felvonás már jobban muzsikált (15 millió dollár), a harmadik 12 milliót, a negyedik pedig 13 millió dollárt hozott. Megélt még egy tévésorozatot is, no meg pár videón/dvd-n kijött folytatást is.
A Summit Entermainment jelenleg a főszereplőt keresi, Kevin McKidd az első jelölt, aki azt mondta, hogy megkeresték a stúdiótól már. Őt leginkább a Róma sorozatból ismerhetjük, legutóbb a Boldogító talánban tűnt fel egy mellékszerepben, elképzelhető, hogy ő lesz majd Thor is a Marvel tervezett filmjében.
A forgatókönyvet Art Marcum és Matt Holloway (Vasember) írják és 2010-ben szeretnék bemutatni a filmet.
The Argentine poszter
Steven Soderbergh filmje, amelybe Che Guevara-t Benicio Del Toro alakítja. Ez The Argentine posztere, amely első lesz Soderbergh Che Gueveráról szóló filmjei közül, aztán majd érkezik a következő is. A produkcióról nem sok jót lehetett olvasni, leginkább Del Toro-t emelték ki a kritikák, hogy ő jól játszik, de nagyjából unalmas az alkotás.

Postal – A film (2007)

A Postal játék második részét megvettem (eredetiben), végigjátszottam, élveztem, jókat nevetgéltem rajta. A megfilmesítés joga Uwe Boll-hoz kerültek, itt már mindenki tudja, mit is várhat majd ettől az alkotástól. Azzal tisztában voltam/vagyok, hogy nem lehet ebből egy nagyobb költségvetésű produkciót készíteni, de egy ötletes, kreatív, pörgős alkotást össze lehet(ett volna) azért hozni ebből. Én egy olyan B-filmet vártam, ahol a főhős végigmegy a városon, közben leosztja a turbánosokat, a horogkeresztes karszalagosokat, a hülye rendőröket, néhány városlakót meg plusz pár gengsztert, felgyújt néhány épületet, miközben elpöfékel némi füvet, majd a küzdelmek végén azért elmegy a boltba tejért, aztán hazatér lakókocsijába, hogy másnap újra végigmészárolja a fél várost. Ergo facto egy jó kis akciófilmet ki lehetett volna ebből hozni (nem kell nagy összeg egy ilyenhez, a Crank-et is kihozták kevés pénzből).
Történet 3 katonáról
Tim Robbins, Rachel McAdams, Michael Peña a főszereplők a The Lucky Ones filmben. Ők a három Irakot megjárt katona, akik visszatérnek hazájukba, ahol azt látják, hogy az élet nélkülük is továbbment.
A filmet Neil Burger rendezte, akinek 2006-ban Az illuzionista (Edward Norton, Jessica Biel) filmet köszönhettük.
Diesel egyszerre két folytatást tervez a Riddickhez
Vin Diesel Riddick folytatásokat akar, elmondása szerint egyszerre két film is készülőben van. David Twohy dolgozik a forgatókönyvön (de már tavaly novemberben is volt egy hír eről, hogy írja, jó lassan halad).
Az első rész a Pitch Black, 23 millióból készült, Amerikában 39 millió dollárt hozott, nemzetközileg pedig 14-et. A második rész, a Riddick – A sötétség krónikája 105 milliót emésztett fel és meg is bukott, Amerikában 57 milliót, nemzetközileg pedig 58 milliót tudott felmutatni csak. Azonban dvd-n sikeres volt, így Diesel szerint jöhet a folytatás. Csak nincs az az épeszű stúdió, aki ad neki még 100 millát az elképzeléséhez, no meg mostanában nem is nagyon megy neki a szekér a filmek és bevételek terén. A Babylon A.D-t pénteken mutatják be, a rottentomatoes-on eddig 0 %-on áll.
Watchmen magazin címlap
Folyik a per a Warner és a Fox között, de ettől még a marketing és a reklám nem áll le. A Fox érzésem szerint nyerni fog, de a filmet így is-úgyis bemutatják. A Set Magazine 4 különböző címlappal fog megjelenni és mindegyiken egy Watchmen szereplő lesz. Kevin Smith egyébként már látta a filmet és elismerően nyilatkozott róla (aztán megnézhette a Star Trek következő részét is, a mákos).




Halálos iramban 4. részének az előzetese
Jó minőségű előzetes a Halálos iramban negyedik részéhez. Vin Diesel, Paul Walker, Michelle Rodriguez és Jordana Brewster, azaz az első rész szereplőgárdája visszatér.
Így kezdődik Guy Ritchie filmje
A RocknRolla így indul. A film forgalmazója, a Warner úgy gondolja, hogy a film túlságosan angol, így marketingre nem is nagyon költ, mivel meg fog bukni szerintük Amerikában.
Kung Fu Panda (Kung Fu Panda)

Biztosan nem csak én láttam olyan régebbi távol-keleti harcművész filmeket, ahol a főhős és az ellenfele úgy a játékidő felénél összecsapott egy mezőn vagy egy falu/város főterén, körülöttük pedig általában a gonosz emberei nézték a harcot. Az ütközetek között a felek néha egymáshoz vágták tartalmas mondanivalójukat, ami körülbelül így nézett ki: „Most meghalsz! Neked véged!” Ezeket el is ismételték többször a hatás kedvéért, aztán újra egymásnak estek, olykor ¾ órát is csatáztak, amit megspékeltek némi harcias akrtikulációval. A főhős általában a becsületéért harcolt, olykor egy lány kezéért, a gonosz meg a hatalomért vagy valami sokat érő tárgyért, tekercsért , kardért küzdött.
4 ok, hogy miért (ne) nézzük meg a Disaster Movie-t
Különböző sikerfilmeket parodizál ki a Disaster Movie, csak úgy, mint a Bazi nagy film vagy akár a Spárta a köbön (ami szeptemberben jön el Magyarországra dvd-n.) Én nem számítok arra, hogy ettől fogok a padlón fetrengeni a röhögéstől.
Shia LaBeouf a Transformers forgatásán
LaBeouf keze megsérült nemrég egy karambol következtében, mivel így bekötött kézzel kell játszania, ezért a filmbe is beleírtak egy jelenetet, ahol a kezével történik valami.



Több képet láthatsz erről a justjared-en