0

Fliegauf Benedek sci-fit forgat

Fliegauf Benedek első angol nyelvű filmjére készül, a sci-fi címe Womb, a főszereplő pedig Eva Green (Casino Royale) lesz. A sztori egy özvegyről szól, aki klónoztatni szeretné elhunyt férjét (Matt Smith). A filmet a Razor Film és a budapesti Inforg Stúdió készíti közösen, társproducernek beszáll a RASAP Films, ZDF/ Arte and Arte Cinema is (azaz német-magyar koprodukcióban készül az alkotás). A forgatás márciusban kezdődik az Északi-tenger környékén.

Fliegauf Benedek 2007-es műve a Tejút a Locarnoi Filmfesztiválon elnyerte az Arany Leopárd díjat és Magyarországon még 3 elismert kapott. Eva Green az Álmodozók filmben mutatkozott be, ezt Bernardo Bertolucci rendezte. Hamar átnyergelt a nagyobb költségvetésű produkcióra, szerepelt a Mennyei királyságban, a Casino Royaleban és az Arany iránytűben is és hamarosan látható lesz a Franklyn sci-fiben is. Matt Smith pedig nem is oly rég került be a Doctor Who sorozatba.

5

Van Damme-nak fontos a karakter

Sylvester Stallone éppen a The Expendables akciófilmet készíti elő, a sztori szerint egy csapat zsoldos egy diktátor ellen vonul. Stallone mellett ott állhat majd Jason Statham, Dolph Lundgren, Mickey Rourke, Jet Li, Randy Couture, egyes pletykák szerint még Robert Knepper is benne lesz a filmben. Szóval látható, hogy elég nagy durrbelebummra számíthatunk.

Korábban Jean-Claude Van Damme neve is felmerült az egyik szerepre, de ő visszautasította a felkérést. A színész a Totalfilmnek beszélt arról, hogy miért nem lesz benne a produkcióban. A belga spárgakirály szerint Stallonét csak pénz és az akció érdekli, a sztorira és a karakterekre pedig nagy ívben tojik.

“Mondtam neki mondjon valamit a történetről. Erre ő azt felelte, hogy sok pénzt fogsz vele keresni. Én nem ezt akartam hallani, hanem a karakteremről szerettem volna, ha mesélne. Erre azt mondta, hogy lesz benne verekedés, de nekem ez kevés, így nem fogok szerepelni a filmben” – mondta Van Damme

Szerintem teljesen meghülyült Jean-Claude Van Damme, milyen karakterről beszél? Mert mondjuk a Bloodsport nem csak a verekedésről szólt (hozzáteszem ennek el szeretné készíteni a második részét), a Tökéletes célpont pedig csak lassításból állt végig, meg abból, hogy Van Damme-nak hogy lobog a haja. Mostanában csak DVD-n jelennek meg filmjei, örülhetne, hogy benne lesz egy moziba szánt alkotásban.

0

Szörnyek az űrlények ellen TV Spot

Tavaly még az volt a bajom, hogy nem volt rendes sci-fi, városrombolós, idegen inváziós film, na ezt idén pótolják szépen, még animációs filmmel is. A Szörnyek az űrlények ellen DreamWorks alkotásban a kormány által összegyűjtött kreaturákat eresztik össze a Földet megszállni akaró űrlényekkel.

10

Jason marketing

No és egy kis Friday the 13th marketing, csak 18 éven felülieknek

kattints erre a linkre, írd be a neved, majd add meg mikor születtél (ha nem vagy 18, akkor nem is nézheted), aztán máris láthatsz egy csajt, aki egyedül egy sátorban webkamerázik és csetel, amint belépsz neked is köszönnek, írhatsz Te is… aztán…

(U.I.: Érdemes végignézni)

1

Michael Cera kiborulása

Bizonyára emlékszik még mindig Christian Bale kirohanására, most pedig Michael Cera (Juno) is kiborult, persze ez csak amolyan vírusmarketing, a düh állítólag megjátszott. A videó pedig a Youth in Revolt forgatásán készült.

3

A Benjamin Button trükkjei

Aki látta a Benjamin Button különös élete Oscar-jelölt filmet talán elcsodálkozhatott, hogy Brad Pitt hogy is fest öregen és milyen volt teljesen  fiatalon. Az alábbi videó a trükkök, az öregedés/fiatalodás folyamatába enged betekeintést, láthatjuk, miként készültek az effektek ehhez a 150 millió dolláros filmhez.

5

Röviden…

Hulk vs Wolverine: Hulk lerombolt egy falut, ezért azt hívják, aki leginkább kézre tudná keríteni őt, aki a legjobb a szakmában, ez pedig Rozsomák, aki végeredményben a főszereplő is, Hulk kicsit a háttérbe szorul. A jó öreg mutáns meg is leli a nagy zöld óriást, meccselnek egy keveset, majd mindkettejüket elkábítják Rozsi régi társai, név szerint Kardfog, Deadpool, Halálcsapás és Omega Red. Persze a mogorva, szőrős ismerősünk kiszabadul, majd Hulkkal lerendezi a társaságot. A Hulk vs Thorban Loki Asgard ellen küldi a zöld behemótot, aki felbőszülve szét is vágja szépen ezt a helyet.

Mindkettőben van bunyó rendesen, mondhatni csak erről szól a két rövid mese, szóval nagy agyatlanság az egész, részemről 60 %, a Marveltől láttam már jobbat is, az Ultimate Avengers vagy a Doctor Strange élvezetesebb lett, igaz a Hulknál csak a gyepálásra koncentráltak.

2008hulkwolverine

Dragon Hunters: Klasszikus mesét vettek alapul az alkotók, , csak kicsit átrendezték benne a figurákat, így akár paródiaként is felfogható ez a mese. Adott egy királyság, amely szó szerint szétesőben van, a környéken sárkányok garázdálkodnak, nincs egy jó vitéz, ki helyretenné őket. Majd megjelenik egy erős figura buta szemekkel, meg a kis nyüzüge társa akik jó pénzért megtisztítják a környéket. A kis csapathoz tartozik egy kicsi tűzköpő mogorva eb is, hozzájuk csapódik a királylány is, aki még jócskán a tini korban jár.A megvalósítás, a látvány, a humor teljesen jó, viszont néhol kissé túl bugyuta és unalmas, de élvezhető mesét hoztak össze a franciák. 70 %

2008dh

Olvasd tovább

1

BAFTA-díjak

A BAFTA (brit film- és tévéművészeti akadémia)-díjátadón a Gettó milliomos 7 elismerést kapott, míg a Benjamin Button különös élete csupán hármat. Danny Boyle filmje csak tarol és csak tarol, az Oscaron sem érhet majd senkit meglepetés, ha ez a Legyen Ön is milliomos dráma vinné el a díjak nagy részét. Kate Winslet és Mickey Rourke is kitehet még egy szobrocskát a vitrinjébe otthon. (Az Oscarig még két hét van hátra, addig is ajánlom a New York Times összeállítását)

 

BEST FILM
Slumdog Millionaire

OUTSTANDING BRITISH FILM
Man On Wire

LEADING ACTOR
Mickey Rourke, The Wrestler

LEADING ACTRESS
Kate Winslet, The Reader

SUPPORTING ACTOR
Heath Ledger, The Dark Knight

SUPPORTING ACTRESS
Penelope Cruz, Vicky Cristina Barcelona

Olvasd tovább

0

DreamWorks & Disney

A DreamWorks és a Paramount útjai tavaly nyáron különváltak, aztán Spielberg az Universal stúdiónál kilincselt, kellett volna 250 millió dollár a DW-nek (100 millió azonnal, 150 meg később). Korábban írtam is róla, hogy a Tin Tin filmet az Universallal karöltve készítették volna el, csakhogy a stúdió nem látta biztosnak, hogy visszakapja majd a beleölt pénzt és inkább kihátrált a produkció mögül. Múlt héten kiderült, hogy mégse tudnak zöld ágra vergődni a tárgyalások kapcsán, majd napvilágra került az is, hogy titkon Spielberg a Disneyvel is beszélt a finanszírozással kapcsolatban, velük meg is állapodott, ezt pedig holnap jelentik be. A deadlinehollywood oldalán többet is megtudhatsz ezzel kapcsolatban.