AZ MGM körüli gondok miatt az új James Bond film előkészületei bizonytalan ideig szünetelnek, a stúdió súlyos anyagi gondjai miatt és bizonytalan jövője miatt nem csak a 007-es filmből nem lesz semmi jó ideig, de a két Hobbit film forgatásának a kezdete is eltolódik. Ian McKellen Melbourne-ben tegnap a Play újságnak adott interjújában azt mondta, hogy eredetileg áprilisban indult volna a forgatás, de egyelőre még a szerződést sem írhatta alá. Az idős színészveterán elárulta, hogy a forgatókönyvet már olvasta, nagyon jónak találta és Gandalfnak is csodálatos jelenetei vannak. Sajnos nem tudja mikor láthatnak hozzá a filmhez, némi gond támadt a projekt körül.
Az eredeti elképzelés az volt, hogy 2011 végén kerülhet mozikba az első Hobbit film, majd egy évre rá érkezett volna a folytatás. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy jövőre nem fogjuk látni az alkotást. Peter Jackson nem is oly rég azt mondta, hogy optimális esetben ősszel már hozzákezdhetnek a forgatáshoz. Azonban a helyzet nem ad okot a bizakodásra, szóval még az is elképzelhető, hogy 2013-ban tudják bemutatni az első Hobbit produkciót. Eléggé dühítő, hogy az előkészületek már így is kivonták a forgalomból Guillermo Del Torot és egy jó ideig még biztosan nem láthatunk tőle semmit. Esetleg amíg rendeződnek a dolgok a Hobbit háza táján, addig elkészíthetné egyik filmtervét.
Wes Craven 1972-ben mutatkozott be rendezőként Az utolsó ház balra horrorral, majd készített még néhány borzongató alkotást az évtizedek alatt. Az Álomgyárban jelenleg egymás után dolgozzák fel a régi kisebb-nagyobb sikereket elérő produkciókat és Craven műveit is szép sorban előveszik, leporolják, újraforgatják. Az első filmjének a remake-jét már láthattuk, akárcsak a Sziklák szemét, a Mocsárlény új változata hamarosan érkezik, a hétvégén pedig a Rémálom az Elm utcában feldolgozását mutatták be Észak-Amerikában, amely hatalmas bevételt produkált. Nem kellett sokat várni, ma bejelentették, hogy újabb filmet fognak készíteni Craven egyik régi műve alapján.
Az Árvaház rendezője, Juan Antonio Bayona fogja készíteni a The Impossible thrillert Naomi Watts és Ewan McGregor főszereplésével. A forgatás augusztusban veszi kezdetét Spanyolországban, majd a stáb októberben Thaiföldön folytatja a munkát. A forgatókönyvet az Árvaházat író Sergio G. Sánchez vetette papírra.
Wes Craven fénykorában letett jó néhány klasszikus művet a vérmaszatos asztalra, ezek egy részéből készült remake, és most már ezek közé tartozik a Rémálom az Elm utcában is. A Platinum Dunes tovább köpi ki magából a horror feldolgozásokat, nem is oly rég még Jason kezdte újra a hullagyártást, most pedig kollégája, Freddy Krueger okoz álmatlan éjszakákat az Elm utcai tiniknek. A figura hatalmas rajongótáborral rendelkezik, a 32,2 millió dolláros nyitány kiemelkedőnek számít a horror terén (a horror remake-ek esetében az ötödik legjobb kezdés) a Péntek 13 még ennél is többet tudott összegyűjteni az első hétvégéjén, bár stratégiailag ügyes húzásnak bizonyult, hogy a film címével megegyező napon küldték a mozikba a produkciót, így az 40,5 milliót tudott felmutatni az első három napon, majd szélsebesen távozott a box office lista élvonalából, de még a top 10-ből is és 65 milliót elérve a mozikat is elhagyta. Ebből kiindulva Freddy sem számíthat arra, hogy jövő héten a lista első helyén fog állni, 50 millió környékén fogja abbahagyni a tinik másvilágra küldését.
Jön a következő X-Men film, sajnálatosan nem a negyedik mutánskaland érkezik még, hanem a Küklopsz, Jean Grey, Bestia (stb…) fiatalabb éveit bemutató produkcióhoz látnak hozzá néhány hónapon belül. Bryan Singert bízták volna meg a rendezői feladatokkal, ő egyébként is otthon van képregény témában, az első két X-Ment és a Superman visszatért neki köszönhetjük. Azonban a forgatás egybeesett volna egy másik projekttel, így visszamondta a felkérést.


A Warner bejelentette, hogy A sötét lovag folytatása 2012. július 20-án kerül a mozikba. Christopher Nolan új művét, az Eredet sci-fi thrillert idén július 16-án mutatják be és a rendezésében készült második Batman kaland két éve július 18-án érkezett a filmszínházakba, így nem meglepő, hogy hasonló időpontot választottak. Egyelőre hivatalosan még nem jelentették be, hogy ki lesz a Denevérember ellenfele.
A negyedik Rambo után bejelentették a folytatást, aminek a tartalma is napvilágot látott, aztán később a módosított történet is kikerült a netre. Elviekben jövőre érkezett volna az ötödik felvonás, de kiderült, hogy nem valósul meg a tervezet. Ezt maga Sylvester Stallone árulta el az Empire magazinnak adott interjújában. “Nem hiszem, hogy lesz még egy rész. Ebben 99 %-ban biztos vagyok.” – mondta az akciósztár, de hozzátette, hogy a The Expendables-nek biztosan lesz folytatása.