Mint tudjátok Robert Rodriguez úgy döntött, hogy a Grindhouse ál-előzetesei közül a Macheteből filmet készít, Danny Trejo pedig élete első igazi főszerepét játszhatja el. Machetet egy Benz nevű fickó azzal bízza meg, hogy ölje meg MacLauglin szenátort, ám mikor végrehajtaná a feladatát rádöbben, hogy csúnyán átverték. Menekülnie kell, de nem tűnik el teljesen, visszatér, hogy bosszút álljon.
Steven Seagal (végre mozifilmben) egy drogbárót alakít, a trailerben úgy tűnik, hogy össze is zördül Machetevel. Robert De Niro formálja meg a szenátort, Cheech Marin pedig Machete bátyját játssza. Michelle Rodriguez, Jessica Alba és Lindsay Lohan a női vonalat erősítik jelenlétükkel. Először úgy volt, hogy dvd-n jelenik meg a produkció, ám úgy alakult, mégis a filmszínházakban lesz látható, Amerikában szeptember 3-tól vetítik. Piszok jó akciómókának ígérkezik.
A negyedik Die Hard után Bruce Willis azt mondta, hogy benne szívesen eljátszaná újra John McClane-t, a stúdió pedig a bevételek láttán nem mondott nem a következő felvonásra. A Fox jelenleg Skip Woods-ot szeretné megnyerni a forgatókönyv megírására. Woods körmölte le a Kardhal, a Hitman, Szupercsapat szkriptjét és a Wolverine-hez is köze volt.
Néhány napja Matthew Vaughn neve merült fel az X-Men: First Class rendezésével kapcsolatosan, majd jött a hír, hogy mégsem ő fogja dirigálni a produkciót. A stúdió fejesei azt szerették volna, ha Timur Bekmambetov, David Slade és Louis Letterrier közül kerül ki a projekt rendezője. Aztán ismét Vaughnt emlegették, végül ma hivatalossá vált, hogy legközelebb az ő tolmácsolásában érkeznek a Marvel mutánsai a mozikba. Vaughn készíthette volna el a Thor képregényfilmet is, de kreatív nézetkülönbségek miatt távozott a fedélzetről, majd az új Pókember tervezethez is beajánlotta magát, végül a Marvel csak adott egy esélyt Vaughnnak a bizonyításra (talán tetszett nekik, amit a Kick-Assből kihozott).
Jon Favreau a Vasember után még egy képregényt fog adaptálni, a Cowboys and Aliensben Robert Downey Jr. a vadnyugaton lövöldözhetett volna a Smith & Wessonjával galád űrlényekre, ám úgy alakult, hogy a színész visszamondta a felkérést, de Favreau nem marad “vasemberes” szereplő nélkül. Ugyanis Sam Rockwell, aki Tony Stark konkurensét formálta meg a Vasember 2-ben leszerződött a sci-fi westernre.
Joseph Gordon-Levitt neve két filmmel kapcsolatban is szóba jött. Az egyik a tavaly novemberben bejelentett Premium Rush akciófilm, amelyet David Koepp A hátsó ablak és a Kísértetváros rendezője fog készíteni. Ebben Levitt egy new yorki biciklis levélkézbesítőt fog alakítani, akit megbíznak azzal, hogy juttasson el egy borítékot valahova, ám ez nem megy oly’ egyszerűen, mivel egy korrupt zsaru nem szeretné, ha ez a bizonyos küldemény eljutna a címzetthez. A tervek szerint William Friedkin-stílusú üldözéses jelenetek lesznek láthatóak a produkcióban.
Genndy Tartakovsky készíthette volna el az 1982-ben bemutatott Sötét Kristály folytatását, de az elképzeléseiből végül nem lett semmit. Viszont nem is oly rég Peter és Michael Spierig lépett a fedélzetre, akik legutóbb a Daybreakers készítettek, bár ez a horror közel 2 évig porosodott a raktárban, mire végre bemutatták, remélhetőleg új filmjük nem jut erre a sorsra.
Steven Spielberg a Tintin után a Harveyt szerette volna leforgatni, ám miután nem lelt hozzá számára megfelelő főszereplőt lemondott a projektről. A Lincoln tervezetből továbbra sem lesz semmi, sőt úgy tűnik, hogy a 2011-re ígért Interstellar sci-fi (melynek egyik forgatókönyvírója Jonathan Nolan volt) sem fog jövőre a mozikba kerülni. Spielberg ugyanis úgy döntött, hogy a War Horse regényből készít filmet, a bemutató dátumát ki is tűzték gyorsan 2011 augusztus 10-re.