2004-ben mutatták be A híres Ron Burgundy legendája vígjátékot Will Ferrell, Paul Rudd, Steve Carell és Christina Applegate főszereplésével. A folytatás többször is szóba jött, néhány hete azonban azt mondták, hogy nagyon nehezen lehet összeszedni a régi bandát, el vannak foglalva, de Adam McKay nagyon szeretné a sequelt elkészíteni, ezért a rendező úgy döntött, hogy mindenkivel egyeztet a folytatással kapcsolatosan. A minap McKay azt mondta, hogy őszre kész lesz a forgatókönyv, az első rész szereplői örömmel visszatérnek és úgy alakítják a programjukat, hogy jövő év elején ráérjenek, sőt még a gázsijuk egy részéről is lemondanak. Szóval úgy tűnt sínen van minden, ám McKay a twitterére a következőt írta:

Azaz a Paramount nem akarja a folytatást.


A Börtönvonat Yumába western és a Wanted akciófilm társírója, Michael Brandt rendezésre adta a fejét, ki is szemelte magának a The Double thrillert. A produkcióra Richard Gere és Topher Grace szerződött le.

A következő Superman film elég nehezen akar megszületni, bár ez nem is csoda, a legutóbbi rész előkészületein is sokan munkálkodtak (Tim Burton csak egy hajszálnyira volt, hogy hozzálásson a forgatáshoz és
Egyre biztosabban halad előre a Kommandó feldolgozás. Érett már a dolog egy ideje, de azért titkon reménykedni lehetett abban, hogy nem lesz belőle semmi. Joel Silver tavaly azt mondta, hogy neki nem tetszett a Kommandó, sokkal jobban is megcsinálhatták volna, ezért azon gondolkodik, hogy készít belőle egy remake-et. Ma bizonyossá vált, hogy el fog készülni az új verzió, a forgatókönyvet David Ayer szállítja, majd ledirigálhatja a filmet. Ayer vetette papírra a Kiképzést is és nem ismeretlen terület számára a rendezői térfél sem, hiszen Az utca királyait ő vezényelte le.
