Paul Conroy (Ryan Reynolds) nincs felkészülve a halálra és még csak nem is halott, mégis több láb mélyen tér magához egy koporsóban. Van nála egy öngyújtó és egy mobiltelefon, ki kell jutnia a koporsóból,a levegője fogytán és hamarosan biztosan hulla lesz. Reynolds játssza a főszerepet, ez a színész one man show-ja. Az ilyesmikért szoktak osztogatni Oscart? Rodrigo Cortés alkotását októberben mutatják be Amerikában, talán egyszer hozzánk is eljut. A Sundance filmfesztiválon már bemutatták, az imdb-n pár szavazat után 9,0-es átlaga van a produkciónak.
A Piranha 3D következő előzetese
Egy fickó merül le nyugodtan a víz mélyére, majd közli a hajón maradt társával, hogy valami megharapta. Világosságot gyújt, így láthatóvá válik, hogy mi kóstolta meg. Több száz piranha néz vele farkasszemet, majd darabokra szedik a férfit. A vérengző lények nekiiramodnak, éppen egy olyan hely felé veszik az útjukat, ahol éppen hatalmas bulit tartanak. Alexandre Aja rendezésében egy a tuti: vér fog folyni, méghozzá nagy mennyiségben. Elizabeth Shue azért majd megpróbálja megállítani őket és Ving Rhames is kicsinál egy-két teremtményt, Christopher Lloyd pedig az észt osztja, ő lesz a felelős azért, hogy némi háttérinfót mondjon a címszereplőkről.
Így fog kinézni Hókuszpók a Hupikék törpikékben
Gyerekkorom egyik kedvenc mesesorozata a Hupikék törpikék volt, anno minden egyes új résznél ott ültem a tévé előtt. A moziváltozat részemről ott vesztette el a varázsát, hogy Raja Gosnellt bízták be rendezéssel. Hogy Gosnell eddig mit hozott össze? A Gazdátlanul Mexikóban alkotást talán csak 6 éven aluliak élvezhették, az Enyém, tied, mienk vígjáték-szerű produkció pedig szintén nem tartozik a szórakoztató filmek közé, akárcsak a Gagyi mami vagy a Scooby-Doo.
A Hupikék törpikék mozifilmben a címszereplőket CGI segítségével keltik életre, a többi szereplőt pedig színészek fogják játszani. A történet szerint a törpicsekek a Central Park közepén találják magukat és megpróbálják meglelni a saját világukba vezető utat. Hókuszpókot Hank Azaria formálja meg, ő így fog festeni a filmben.



Két kép a Kéjjel nappalból
Tom Cruise egy titkosügynököt játszik a Kéjjel nappal akció-vígjátékban. Cameron Diaz csak egy jó randin akar részt venni, ehelyett pedig belekeveredik egy kontinentális hajszába, kénytelen ő is fegyver ragadni. Idén lesz még egy hasonló alkotás, ahol egy ártatlan nőszemély összejön egy fickóval, végül pedig neki is lövöldözni kell (Killers).
James Mangold rendezésében készül a film, június 25-én mutatják be Amerikában. Maggie Grace, Paul Dano, Marc Blucas, Viola Davis, Jordi Mollà is feltűnik a produkcióban.


Vasember 2 (Iron Man 2)

Az első részről itt, a harmadikról itt olvashatsz.
Ki a leglazább és legjobb dumájú képregényfigura? Akad egy-kettő, ott van például Peter Parker, aki miután felölti jelmezét két csapás között elsüt egy poént is, Fáklya pedig szintén szeret humorizálni. A filmek terén már más a helyzet, Pókember csendesen vívta kemény harcát, Johnny Storm viszont a mozis verzióban is nyomta a szövegelést, de kétségkívül Tony Stark lett az, aki rajzolt másához képest legalább (vagy inkább sokkal) könnyedebb, lazább lett, bár nem emelgette oly sűrűn a piát a szájához, mint a képregényekben.
Barrymore és Krasinki bálnákat szabadít ki a jég fogságából
1988 októberében három kaliforniai szürke bálnára leltek az Északi-sarkkörnél, a nagy testű állatokra a jég fogságában leltek rá. A bálnák kiszabadítása érdekében nemzetközi csapat gyűlt össze a helyszínen, Amerika és Oroszország is összefogott, hogy segítsenek a mentési expedícióban, újságírók hada érkezett az alaszkai Barrow eszkimó városba. Ezt dolgozza fel a Whales film, amely az Universal égisze alatt fog készülni.
John Krasinki és Drew Barrymore szerződött le a két főszerepre, Ken Kwapis pedig a rendezői teendőket vállalta el. Jack Amiel és Michael Begler forgatókönyve két hetet fog felölelni és egy romantikus szálat helyez a középpontba, egy Greenpeace aktivista (Barrymore) és egy újságíró fog (Krasinki) egymásba habarodni, miközben a háttérben zajlik a bálnák megmentése.
Íme, Thor
Megérkezett az első hivatalos fotó a Thorból, ezen a címszereplőt láthatjuk, egyelőre csak így kissé begörnyedve. A Villámistent Chris Hemsworth alakítja, ha a képen nem lenne kivehető a palást, azt mondanám, hogy nem a klasszikus, hanem az Ultimate világbeli kinézetű lesz a címszereplő. A filmet Kenneth Branagh rendezi és 2011 május 6-án mutatják be, szóval több, mint egy év még hátravan a mozikba kerülésig.

Remixelt Vasember 2 tv spot
Tegnap óta látható nálunk a Vasember 2 (iromány majd valamikor érkezik róla), viszont az amerikaiak csak egy hét múlva ülhetnek be rá, ezért még náluk erősen megy a marketing. Az alábbi tv spot egy régebbi reklám remixelt változata, amelyet Mike Relm követett el.
James Cameron besegít a NASA-nak
James Cameron sokáig a Titanic szerelmese volt, többször lemerült a mélybe, hogy szemügyre vegye a roncsokat, majd filmet is készített a szerencsétlenül járt utasszállító hajóról. Az óceán mélyét tehát már “kivégezte”, jöhet az űr (a klasszikus mondattal élve: a végtelenbe és tovább). Jövőre a NASA egy továbbfejlesztett “terepjárót” küld a Marsra, amelyre egy nagy felbontású 3-D-s kamera is fel lesz szerelve.
Cameron januárban már találkozott is a NASA egyik fejesével, Charles Boldiennel. Az Oscar-díjas rendező meggyőzte Boldient, hogy Curiosity névre hallgató marsjáróra fel kell szerelni egy 3-D-s kamerát, a közönséget is jobban meg lehet fogni az így készült felvételekkel, ezzel biztosan felkeltik az embereket érdeklődését (talán több befektetőt is vonz majd). Cameron a kamera kifejlesztésében fog segítkezni, hiszen van már tapasztalata ez ügyben. Az Avatar előtt éveket vett igénybe az a munka, aminek eredményeképpen megszületett az a speciális kamera, amivel a 2,7 milliárd dollárt elért filmen is dolgozott.
Cameron azt mondta, hogy sokat várnak ettől az izgalmas marsbéli küldetéstől. A kutatók remélik, hogy a Mars múltjával kapcsolatban sok kérdésük megválaszolásra kerül, illetve a bolygó jövőjéről is képet kaphatnak.
Kevin James akció-vígjátékban
Az Adam Sandler baráti társaság ismét alkot. Kevin James lesz a főszereplője a Here Comes the Boom akció-vígjátéknak, Sandlerrel és Todd Garnerrel együtt a produceri feladatokat is ellátja. Salma Hayek neve kering még a produkció körül, de a bájos színésznő még nem szerződött le.
A történetet egyelőre nem tették közzé, annyi ismeretes, hogy a forgatókönyvet James vetette papírra Rock Reubennel, aki a The King of Queens sitcom producere és írója, a sorozat egyik szereplője James. A jó húsban lévő színész már bizonyította, hogy egymaga is képes sikerre vinni egy filmet, A pláza ásza vígjáték 183 millió dollárt termelt világszerte a kasszáknál (a producer neve könnyen kitalálható).
James és Sandler idén a Grown Ups alkotásban tűnik fel, Hayek is látható lesz az vígjátékban.
Szex, New York és poszter
Május végén (Amerikában 27-én) berobban a moziba négy hölgyemény, hogy meghódítsák a box office csúcsát és elkápráztassák, szórakoztassák a Szex és New York sorozat rajongóit, illetve azokat, akik csak miattuk ülnek be a vetítésekre. Íme a film új posztere

Ron Howard rendezheti a Setét Torony filmet
A Lost atyja és az új Star Trek mozifilm rendezője, J.J. Abrams kezében voltak Stephen King 7 részes regénysorozatának, a Setét toronynak a megfilmesítési jogai, a tervek szerint sorozat készült volna a könyvek alapján. Ám Abrams úgy döntött, hogy nem akar több évet áldozni az életéből erre a szériára és inkább visszaadta a jogokat. A legjobb Stephen King filmadaptációkat szállító Frank Darabont (A köd, A remény rabjai, Halálsoron) korábban szeretett volna mozis produkciót készíteni a regényekből, ám ő most nem jelentkezett. Helyette Ron Howard fogja dirigálni a filmet, Akiva Goldsman pedig a forgatókönyvvel bíbelődik, Brian Grazer, Goldsman és King producerként fogja felügyelni az alkotást. Az Universal egyelőre erősen gondolkodik, hogy akarja-e a filmet, de ha ők nem élnek a lehetőséggel, nincs semmi baj, ugyanis a Warner is érdeklődik a projekt iránt.
A Heat Vision azt írja a terv az, hogy a mozifilm után a Csillagkapuhoz hasonlóan érkezne a sorozat, a Deadline ezzel szemben azt állítja, hogy a készítők egy trilógiában gondolkodnak, aztán sorozat formájában folytatnák a történetet.
King Setét torony szériája nagy meglepetésre nem horror, hanem fantasy. Főhőse Roland, aki már régóta egy boszorkánymester nyomában lohol, végezni akar vele, így eljuthat a Setét Toronyhoz. A feketébe öltözött fickó több csapdát is állít Rolandnak és különös módon figyel arra, hogy üldözője ne veszítse el a nyomát.