Pénteken egy sorozat feldolgozás illetve egy 80-as évekbeli klasszikus remake-je került bemutatásra az Észak-Amerikai mozikban, a Szupercsapat nem hozott valami sokat, ám a Karate-kölyök bizony jóval a várakozásokon túl termelte a milliókat.
1984-ben mutatták be a Karate-kölyköt és elég nagy népszerűségnek örvendett a produkció, nem csak Amerikában (90 milliót hozott), hanem itthon is sokan kedvelték A Columbia persze berendelte a folytatást, amely már 115 milliót kasszírozott, a harmadik felvonásnál nem akarták meghallani, hogy megkondult a vészharang, de a negyedik rész már betette a kaput a franchise-nak. Ám nemrég újra előkaparták a filmet és remake formájában támasztották fel a régi idők nagy kedvencét, Will Smith producerként felügyelte a munkálatokat és fiát, Jadent tette meg főszereplőnek, mellesleg néhány hónapja a mozitulajok és forgalmazók úgy vélték hogy 2010-ben a rapper-színész fia fogja megdöngetni a kasszákat, s lám nekik lett igazuk. 56 millió dollárt hagytak ott a nézők a filmszínházakban három nap alatt, bőven túlteljesítve az elvárásokat. Jaden gyakorlatilag apja nyomdokaiba lépett, bár majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, főleg akkor, ha éppen Will nem figyel az adott alkotásra. Jackie Channek is nagy öröm lehet ez a bevétel, hisz Amerikai pályafutása során csak a Csúcsformában szériával tudott jobban teljesíteni. Azonban ez a nagy összeg nem jelenti azt, hogy minőségi produkció készült, legalábbis ezt mutatja az imdb-n látható 5,1-es átlag, a kritikusok többsége viszont pozitívan nyilatkozott a Karate-kölyökről. A 7M Pictures szerint Az új verzió nem borzalmas, de rosszabb lett, mint az eredeti, mindenféle értelemben. Az összes bunyó sokkal gyengébb, mint az 1984-ben látottak. A BDK írója maga is meglepődött a végeredményen: „Sokkoló ugyan, de a film egészen jó sztorit prezentál és igazán jó küzdelmek láthatóak benne, látszik, hogy szívvel-lélekkel készült. A film végén azon kaptam magam, hogy tapsolok és szurkolok a főszereplőnek.”
Olvasd tovább →