Az USA Today lap munkatársa ellátogatott a Transformers 3 forgatási helyszínére, Michael Bay pedig megosztott vele néhány információt, no nem sokat, mivel nem akarják jó előre elárulni, hogy mit tartogatnak a harmadik részre (nem kell agytrösztnek lenni, hogy sok robbanást és akciót). Bay elmondta, hogy olvasta a második részt ért kritikákat és egy részét el is fogadja, úgyhogy a humorból vissza is vesznek, legalábbis nem olyasfélét fogunk hallani/látni, mint a Transformers 2-ben, az Ikrek biztosan nem térnek vissza, viszont John Turturro karaktere jelen lesz. A rendező megemlítette, hogy ez lesz az utolsó Transformers film, nem fogja nyitva hagyni a végét, kap rendes lezárást a történet, viszont ha valaki folytatni szeretné (akár ő, vagy bárki más), akkor azt nyugodtan meg tudja tenni. Annyi ismeretes, hogy szerepet kap az Amerika és Oroszország között dúló űrverseny, kiderül, hogy a fejlesztések mögött valójában Transformersek állank. Az előző részekben elhunyt karakterek nem térnek vissza és a harmadikban is aki elhalálozik, az úgy is marad, nem élesztik fel. Ezen kívül a stúdiónak sikerült meggyőznie Bayt, hogy a harmadik rész már 3D-s legyen.
Lesznek új robotok is, az Autobotoknak Sokkolóval (Shockwave) gyűlik meg a bajuk, aki egy hatalmas lézerágyúvá tud majd átalakulni. Az egyszemű gép Cybertron ura lett, miután Optimusék elhagyták a bolygót.
Az egyik legsikeresebb és legsikerültebb feldolgozás A tégla volt, amely a hongkongi Szigorúan piszkos ügyek remake-je volt. A krimi-thriller több, mint 300 millió dollárt kasszírozott világszerte és elvitte az Oscaron a Legjobb film kategóriában is győzedelmeskedett. A folytatás 2012-ben kerül a filmszínházakba, Mark Wahlberg pedig a következőket mondta a Beantown oldalnak: “Meg akarják csinálni a második részt és én azt feleltem erre, hogy szívesen eljátszanám ismét a karakterem. ” Hozzátette, hogy Robert De Nirot is megkeresték az egyik szereppel, a színész egy korrupt politikust formálna meg.
A Castle sorozat nyomozója, Stana Katic (a képen) és A túlvilág szülötte főszereplője, Odette Yustman leszerződött a The Double kémfilmbe. Korábban Richard Gere, Topher Grace és Stephen Moyer kötelezte el magát a produkció mellett. A filmet Michael Brandt rendezi, az úriember ismeretlen térfélen mozog, eddig forgatókönyvírással kereste a kenyerét, nevéhez fűződik például a Wanted és a Börtönvonat Yumába.
A Warner és Legendary Pictures producerei totálisan elégedettek A titánok harca eddig elért több, mint 480 millió dolláros bevételével, ezért most éppen keresik a második felvonás rendezőjét. Korábban már kiderült, hogy Louis Leterrier biztosan nem fog visszaülni a rendezői székbe, producerként azonban továbbra is a fedélzeten marad. A fejesek tervei szerint a forgatást már jövő év januárban elkezdenék és 2012-re a mozikba küldenék a fantasyt.
Guillermo Del Toro felállt a Hobbit rendezői székéből, már így is sok időt töltött el Tolkien világából és mivel a forgatást nem tudják elkezdeni, így inkább már tervek után nézett. Az Universal és Del Toro produkciós cége közösen hozzák tető alá az új Van Helsing filmet, ami nem a 2004-es folytatása lenne. Abban Hugh Jackman játszotta a híres szörnyvadászt, aki Kate Beckinsale-lel az oldalán vámpírokat és vérfarkasokat gyilkolászott. A produkció 160 millió dollárt emésztett fel (+marketing), a kasszáknál azonban nem hozta a vártakat, 300 millió dollárt termelt összesen világszerte, érthető, hogy a stúdió miért nem erőltette a második részt.
Jelenleg a Warner azon töri a fejét, hogy minél hamarabb a vászonra küldhesse a DC hőseit, az egyik filmterv a Csodanő lenne, de eddig még nem történt sok változás a projekt körül. Jennifer Love Hewitt tavaly elmondta, hogy nagyon szeretné, ha őt választanák ki a főszerepre és azért is lenne szerény személye a lehető legjobb választás, mivel sportos, jól néz ki és az arany karkötők jól mutatnék a csuklóin. A színésznő az MSN-nek árulta el nemrég, hogy még mindig azért lobbizik, hogy megkapja nála landoljon a szerepet.



