A Secretariat versenylovas dráma október 8-án kerül a mozikba és a főszereplők között ott találjuk Diane Lane-t, John Malkovichot és James Cromwellt. A film igaz történeten alapszik, egy nő (Lane) nagy szerencse révén jut egy versenypacihoz, méghozzá úgy, hogy a ló tulaja feldob egy pénzérmét és így a hölgy tulajdonába vándorol a fogadás tárgya. Randall Wallace dirigálta a produkciót. A lovas filmek szépen muzsikálnak a kasszáknál és általában elég jól sikerülnek, a Vágta (Seabiscuit) közel 150 millió dollárt termelt, A suttogó (The Horse Whisperer) Robert Redford rendezésében 186 milliót hozott.

Az MTV Movie Awards után Tom Cruise-t megkérdezték, hogy lesz-e olyan film, ahol Les Grossman áll a középpontban. A színész erre azt felelte, hogy dolgoznak az ügyön. Ám most már hivatalossá vált, hogy a figura biztosan kap egy külön filmet, ezt a Paramount és az MTV Films egy közös közleményben tudatta a világgal. Egyelőre még nincs rendezője a projektnek, azonban a Scott Pilgrim képregény moziverziójának a társírója, Michael Bacall már hozzálátott a forgatókönyvhöz.
Tegnap derült ki, hogy a következő Drágán add az életed rész Die Hard 24/7-re címre fog hallgatni. Eddig még oké, ám ma jött a hír, miszerint a stúdió azon gondolkodik, hogy összeereszti a filmtörténelem két elpusztíthatatlan, legeltökéltebb és legkitartóbb zsaruját, John McClane-t és Jack Bauert, azaz Bruce Willist és Kiefer Sutherlandet. Az aintitcool oldalon látott napvilágot ez a híresztelés, a cikkíró leírja, hogy a forrása nem tudja, hogy mennyire áll biztos lábakon az elképzelés, hiszen Sutherland most éppen a 24 mozifilmre koncentrál és nem valószínű, hogy egy szeretne egy amolyan buddy cop produkciót Willisszel, pedig a fejesek valószínűleg ezért dobták be a sorozat címére hasonlító elnevezést. Ha megvalósulna a crossover, akkor egy igazi R kategóriás, kemény és véres produkcióra számíthatunk, olyan nincs, hogy Bauerrel a tiniközönséget céloznák meg. Mellesleg Willis elárulta, hogy már látta a The Expendablest, le volt nyűgözve és e miatt nem is fogja engedni, hogy a következő Die Hard PG-13-as besorolású legyen.
Nagy a jövés-menés a Kane & Lynch mozifilm rendezői posztja körül, először a Mr. és Mrs. Smith second unit directorára, Simon Crane-re bízták volna a produkciót, majd a Halálos hajsza (Running Scared) alkotója, Wayne Kramer jött a képbe. Most pedig F. Gary Gray-jel vették fel a kapcsolatot, de ezek után már nehezen lehetne leírni, hogy biztosan ő fogja melegíteni a rendezői széket. Gray nem számít tapasztalatlannak az akció-thriller műfajában, legutóbb a
Hollywoodban felötlött egyes emberek fejében, mi lenne, ha filmet készítenének a táblás játékokból. Szépen be is zsákolták a
Az Universal stúdió egy ideje erősen bukdácsol, filmjeik nem hozzák a várt bevételt, elhasalnak a kasszáknál. A stúdió talán ezért is erőlteti a következő Bourne részt, annak ellenére, hogy Paul Greengrass távozott a produkció háza tájáról. Matt Damon pedig kijelentette, hogy csak Greengrass-szal hajlandó megcsinálni a folytatást, de egyébként marhára nem tud haladni semerre ezzel a franchise-zal és poénképpen már azt is elsütötte, ha van valakinek valami ötlete, akkor az nyugodtan hívja fel őket, biztosan hálásak lesznek.
A Stuff magazin egy olyan cikket hozott le, miszerint az Indiana Jones következő része a Bermuda-háromszögben fog játszódni (mit keres ott egy régész?) és Shia LaBouf vissza fog térne, mellesleg a forgatókönyv is majdnem kész. Frank Marshall fülébe is eljutottak ezek a híresztelések, az Indy filmek producere a twitterén írta le, hogy ez az info teljesen valótlan. “Az Indy 5-tel kapcsolatos pletyka totálisan téves. Semmi nem változott a produkció körül és biztosan nem fogjuk elkezdeni a forgatást a jövő év elején, még most is gyűjtjük az ötleteket” – tette közzé Marshall.
A Zöld Lámpás bemutatója csak jövőre esedékes, a Warner azonban nagyon bízik a film sikerében és a vezérek fejében máris egy lehetséges folytatás képe lebeg. Bíznak a nagy sikerben, van is mire alapozniuk, hisz’ a figura a DC univerzum egyik legismertebb karaktere és az Igazság Ligája tagja. Egyszerűen nem fordulhat elő, hogy befuccsol a produkció, hisz’ az nem hatna túl kedvezően a többi DC alak mozis változatára.
Nemrég derült ki, hogy Michael Fassbendert szeretné Matthew Vaughn megnyerni a betervezett X-Men: First Class képregényfilmbe, a rendező álláspontján van a stúdió is. A színész a fiatal Magnetot formálná meg, ám Fassbender kapott még egy ajánlatot, a Sony ugyanis azt szeretné, ha ő játszaná el a Pókember filmben az egyik gonosztevőt. A BleedingCool oldal úgy tudja, hogy a Hálószövő egyik nagy ellenfele a