2009 közepén adták hírül, hogy Eli Roth (a képen) lesz a producere a Psycho Killer horrornak, Eric Newman segít be neki és a StudioCanal is kiveszi a részét a filmből. Ők idén már letettek az asztalra egy sikerült horrort, a The Last Exorcism röhejesen alacsony összegből (1,8 millió dollár) készült el és eleddig 57 millió dollárt termelt világszerte.
A Psycho Killer forgatókönyvét Andrew Kevin Walker Az Álmosvölgy legendája (Sleepy Hollow) és a Hetedik (Seven) írója körmölte le, tehát elvileg nem csak egy átlagos horrorra van kilátás. Mostanra kiderült, hogy a filmet Gavin Polone fogja dirigálni, aki eleddig még nem állt be egyszer sem a kamera mögé, inkább producerként (Zombieland, Primeval) ténykedett.
A történetben egy névtelen, maszkos gyilkos szedi áldozatait Amerikában. Kicsinál egy országúti járőrt is, az esetnek azonban akad egy szemtanúja, az elhunyt zsaru felesége, aki szintén rendőr és a nyomába ered a tettesnek.
Roth azt mondta, ha az emberek elolvassák, hogy a Motel és a Hetedik alkotói összefognak egy film erejéig, akkor azonnal tudni fogják, hogy ez egy egyedi és ötletes R kategóriás produkció lesz.
Nicholas Jareckinek eddig nem sikerült igazán magára vonnia a figyelmet, készített egy dokumentumfilmet (The Outsider), 2 éve pedig Az informátorok forgatókönyvét írta. Jövő év elején lát hozzá az Arbitrage drámához, amihez sikerült megnyerni Al Pacinot és Susan Sarandont, akik a Dr. Halál HBO tévéfilmben játszottak együtt, rajtuk kívül Eva Green is leszerződött a projektre.
Adam Sandler egyik legnagyobb sikere a
William Shakespeare újabb műve kerül a vászonra, ezúttal az V. Henriket porolták le, azonban a drámából nem korhű darab fog születni, hanem sci-fi thriller, amelynek a Henry5 (5Henrik) címet adták. A főbb szerepekre Michael Caine, Ray Winstone, Gerard Depardieu, Derek Jacobi és Vinnie Jones szerződött le. A filmet Michael Anderson dirigálhatja le, aki nem tévesztendő össze a Logan futása (Logan’s Run) klasszikus rendezőjével, az illető Ridley Scott cégének készít reklámfilmeket. Scott a produceri teendőket is el fogja látni, de sikerült megnyerni Stephen Evanst is a projekthez, aki az 1989-es Kenneth Branagh-féle V. Henrik mögött állt producerként.
2003-ban Tom Cruise szerezte meg Erik Larson frissiben megjelent könyvének, aThe Devil in the White City megfilmesítési jogait. A történet H.H. Holmes-ról, a hírhedt szociopata sorozatgyilkosról szólt, Cruise szándéka szerint ő maga formálta volna meg a férfit. Az eltelt évek alatt azonban semmit nem lehetett hallani erről a projektről, mindenesetre Leonardo DiCaprio cégr, az Appian Way is rátette a kezét a jogokra, a főszerepet pedig DiCaprio szeretné eljátszani.
Amber Heard lesz a főszereplője a The Applicant thrillernek, ami az Arclight Films égisze alatt készül. Eric Bross fogja dirigálni az alkotást, az úriember eleddig leginkább a tévé világában volt ismert, a 2005-ös Kojak sorozat első epizódját készítette, de ő vezényelte a Vampire Bats tévéfilmet és az Elhagyott szoba (Vacancy) folytatását, amely már csak DVD-n jelent meg.
Jonathan Kasdan írja a The First Time forgatókönyvét, ami a Castle Rock Entertainmentnek elnyerte a tetszését és áldásukat adták, hogy Kasdan dirigálja le a produkciót. A romantikus alkotásban egy srác és egy lány találkozik a gimiben és egymásba szeretnek, a történet nagy része a páros első hétvégéjét mutatja be. Kasdan úgy véli, hogy filmje tartalmilag és szerkezetileg a Mielőtt felkel a naphoz (Before Sunrise) lesz hasonlatos, adva lesz két főszereplő, egy lány és egy fiú, találkoznak, beszélnek és szembesülnek az első problémákkal.