A BBC készített egy interjút James Cameronnal, aki azt mondta, hogy a stúdióknak nem kellene foglalkozniuk azzal, hogy átkonvertálják a filmeket 3D-be, hanem inkább 3D-ben kellene leforgattatniuk az adott produkciót. Szerinte hamarosan ez a technika olyan olcsó lesz, hogy a fejesek nem is dönthetnek majd másképpen, minthogy 3D-ben csinálják meg filmjüket. Cameron úgy véli, hogy nagy hiba volt már az is, hogy a Warner megkísérelte átkonvertálni a Harry Potter hetedik részét. „Bejelentették, hogy 3D-s lesz, beleöltek egy csomó pénzt, hogy átkonvertálják és nem működött, nem tudták megcsinálni” – mondta Cameron, majd szóba hozta A titánok harcát is, amiben szintén rossz lett a 3D. Ezt azonban nem nagyon akarta piszkálni, mert Sam Worthington cimborája is benne volt. A rendező úgy gondolja, hogy csakis egyetlen esetben megengedett a konvertálás, mégpedig a régebbi ismertebb, klasszikus alkotások esetében, pl. a Cápa, az ET vagy az Indiana Jones és a Titanic.
A rendező úgy véli, hogy a konvertálás a végnapjait éli, a 3D-s televízióknak hála.
„A konvertálás koporsójába az utolsó szög az lesz, mikor a csatornák ezer, ha nem tízezer órányi térhatású anyagot fognak sugározni egy évben. Ha majd 5000 kamera különféle csatornáknak fogja sugározni az élő sporteseményeseket a hollywoodi producereknek nehéz lesz beadni, hogy a 3D-s filmek készítése túl bonyolult, mivel ezzel már egy átlagos ember is el fog boldogulni és még nem csak nem is kell hozzá nagy tehetség vagy nagyobb összeg.” -közölte Cameron, majd hozzátette, hogy eljön az az idő, amikor 3D-s szemüveg se kell majd, hogy ezeket a műveket élvezhessük, jóslata szerint 9-10 év múlva már feleslegessé válnak ezek a szemüvegek.
Rájár a rúd mostanában Mel Gibsonra, A sötétség határán (Edge of Darkness) thrillerrel megbukott, majd ismét botrányba keveredett. A Másnaposok 2 -ből (The Hangover 2) is kirakták, a Leonardo DiCaprioval betervezett vikinges tervezetből sem biztos, hogy lesz valami (legalábbis DiCaprioval biztosan nem) új filmje pedig lehet, hogy nem is kerül idén bemutatásra. Jim Carrey és Steve Carell is megfordult a The Beaver projekt környékén, végül Gibson szerződött le a főszerepre, egy olyan fickót játszik, akinek a kezén egy hód bábú található és úgy kezeli, mintha élő lenne. A produkciót Jodie Foster rendezte, aki már anno belekóstolt abba, hogy miképp kell levezényelni egy filmet, 1995-ben az Egy békés családi ünnepet (Home for the Holidays), 1991-ben pedig a Más, mint a többiek (Little Man Tate) alkotásokat tette le az asztalra.
Uwe Boll nem csak olcsó produkciókat gyártott, hanem életében egyszer nagyobb költségvetésből is ga(ráz)zdálkodhatott. A király nevében (In the Name of the King: A Dungeon Siege Tale) 60 millió dollárból készült és sikerült ismertebb neveket megnyerni a fantasyhoz: Jason Statham, John Rhys-Davies, Ray Liotta, Leelee Sobieski, Ron Perlman, Claire Forlani, Matthew Lillard és Burt Reynolds szerződött le a produkcióra. A film gyakorlatilag nem érdekelt senkit 4,7 millió dollárt kapart össze Észak-Amerikában, az összbevétele pedig 13 millióra rúgott. Ez bizony nagy bukta, bizonyára mindenki meglenne a sequel nélkül. Azaz mégsem, ugyanis Bollt foglalkoztatja a téma és ezért megcsinálja a folytatást.
A Silent Hill bemutatója után rebesgették, hogy el fog készülni a folytatás, majd úgy tűnt, hogy hamarosan meg is valósul, ám a forgatókönyvíró Roger Avary ittasan karambolozott a gépjárművével, a szerencsétlenségben elhunyt közeli barátja és felesége is súlyosan megsérült. Avary börtönbüntetést kapott, egy évet kellett lehúznia a rácsok mögött, augusztusban azonban kilépdelhetett a sittről és folytathatta a forgatókönyvet. Úgy tűnik, hogy már végzett is vele, legalábbis támadt némi mozgolódás a projekt környékén.



Kalifornia állam új kormányzója, Jerry Brown. Hogy ez minket miért érdekel? Mivel már Arnold Schwarzenegger nem igazgatja Kaliforniát és az USA elnöki székéért sem indulhat az alkotmány egyik kikötése miatt, így felcsillan a remény, hogy az Osztrák Tölgy visszatér a filmvilágba.
Andrew Dominik a Chopper – A kegyetlen és Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford rendezője filmesíti meg George V. Higgins krimiregényét, a Cogan’s Trade-et. A főszerepre Brad Pittet szeretnék megnyerni, akivel megkezdték a tárgyalásokat és úgy hírlik, hogy Casey Affleck is benne lesz. A regény főszereplője Jackie Cogan, aki amolyan megoldóemberként ügyködik az alvilágban. Egy nagy tétű pókerverseny alatt lába kél a nyereménynek, a dolog bökkenője, hogy a maffia szervezésében került megrendezésre az esemény és Cogant hívják, hogy járjon a végére vajon ki állhat a rablás mögött.