7

Sandler újra összehozza a nagyfiúkat

Adam Sandler egyik legnagyobb sikere a Nagyfiúk (Grown Ups) volt, a színész maga mellé vette néhány jó barátját, és közösen összehoztak egy vígjátékot. A film egyik szereplője, David Spade egy sajtókonferencián elárulta, hogy Sandler jelenleg azon ügyködik, hogy újra együtt szerepelhessenek, azaz ismét egy produkcióban láthatnánk Spade-et, Sandlert, Kevin Jamest, Chris Rockot és Rob Schneidert.

“A Nagyfiúk forgatásán jól éreztük magunkat, szóval Adam megpróbálja ismét összehozni a csapatot. Ám nekem tévés elfoglaltságaim vannak, Adamnek pedig ott van még pár moziterve. Ahhoz hogy újra összejöhessünk, az kell, hogy mindenki ugyanabban az időpontban érjen rá. ” – mondta Spade.

A színész elmondása alapján nem derült ki, hogy Sandler a Nagyfiúk folytatásán gondolkodik vagy pedig egy másik produkciót szeretne összehozni. Mindenesetre Sandler még soha nem csinált folytatást, így megvan az esélye annak, hogy egy teljesen más filmet lássunk.

7 komment

  1. @Dr.Jones: Nekem úgy tűnt, hogy eddig “erős eresztése” sem volt, bár az igaz, hogy ez a film kritikán aluli. Öncélú ökörködés, teljesen értelmetlen, semmiről nem szól.

  2. @Dr.Jones: Nekem úgy tűnt, hogy eddig “erős eresztése” sem volt, bár az igaz, hogy ez a film kritikán aluli. Öncélú ökörködés, teljesen értelmetlen, semmiről nem szól.

  3. @Dr.Jones: Az jó film, de az egy remake, szval nem nagyon térhetett el az eredetitől, illetve nem sok saját ötlet van benne…
    Még 1et én nem is tudnék mondani hirtelen.
    Mmint jó filmjét.

  4. állítólag a filmtörténet egyik mélypontja, úh még csak eszembe se jutott, h nekem ezt látnom kéne…
    szóval a folytatást is bojkottálni fogom a magam egyszerű módján. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *