A Warner bejelentette, hogy a Buffy, a vámpírok réme (Buffy The Vampire Slayer) vissza fog térni. Ám nem a nyolcadik évadnak ugranak neki, hanem teljesen újrakezdik az egészet, rebootban gondolkodnak és az új fracnhise-t egy mozifilmmel alapoznák meg. A rajongók talán máris felmutatták középső ujjukat a stúdió felé, azonban számukra van még egy rossz hír, Joss Whedont kihagyják belőle.
A stúdió Whit Anderson kérte fel a forgatókönyv megírására. Charles Roven producer azt mondta az LA Timesnek, hogy normális esetben nem gondolt volna arra, hogy elkészítsék a filmet, de Anderson ötletei elég meggyőzőek és szórakoztatóak voltak (mindig van mire fogni, ugye), így rászánta magát. Hangsúlyozta, hogy nagy figyelmet fognak fektetni a hangulatra is. Hozzátette, hogy a széria még ma is hatalmas rajongóbázist tudhat maga mögött, akik alig várják, hogy kedvencüket ismét láthassák. Buffy nem a megszokott gimis csaj lesz, ám olyan karaktert fognak látni a rajongók, aki az emlékeikbe él: vonzó, kemény és éles eszű. Egyelőre se rendező, se főszereplő és a történetről sem árultak el semmit.
A Buffy, a vámpírok réme filmet 1992-ben mutatták be, a forgatókönyvet Joss Whedon írta. Whedon 5 évre rá indította útjára a sorozatot, ami hét évadot élt meg.
November 27-28-án mutatják be a Trafóban a Temporary Distortion a Welcome to Nowhere (bullet hole road) című road movie David Lynch-es darabját.
Ben Hibon svájci rendezőről eddig keveset hallhattunk, de lehetséges, hogy hamarosan megjegyezzük a nevét. A Harry Potter újabb részében Hermione előadja a The Tale of The Three Brothers történetet, ami a Halál ereklyéiről szól és ezt a jelenetet animációs formában láthatja a közönség, a szcénát maga Hibon készítette. A direktor megkapta a következő feladatot, megrendezheti a régóta halogatott Pan fantasy akció-thrillert.
Arnold Schwarzenegger évekig Kalifornia állam kormányzójaként ténykedett, ám ezt a tisztet immáron Jerry Brown tölti be. Szóval joggal várhattuk volna olyasféle bejelentést, hogy Schwarzenegger visszatér Hollywoodba és elvállalt egy főszerepet valamelyik produkcióban. A The Guardian fel is tette a nagy kérdést az egykori Mr. Olimpiának, aki elmondta, hogy jelenleg a globális felmelegedés ellen küzd.
Billy Bob Thornton hamarosan a Rohanás (Faster) akciófilmben fog játszani, a Collider oldal ennek kapcsán készített egy interjút a színésszel, de szóba kerültek projektek is. Thornton elárulta, hogy Tom Eppersonnal hamarosan befejezi a Jane Mansfield’s Car forgatókönyvet, a tervek szerint tavasszal indulna a forgatás és saját maga ülne a rendezői székben. Megemlítette, hogy a Tapló Télapó (Bad Santa) folytatása is be van ütemezve.
Kétség sem férhetett hozzá, hogy a Harry Potter hetedik részének első felvonása fog nyitni a box office lista élén, a kérdés inkább az volt, hogy mekkora összeget tud termelni az első hétvégéjén. A Halál ereklyéi 24 millió dollárt keresett az éjféli vetítéséken, ami az eddigi legjobbnak számít a Potteres filmek közül. Pénteken 4125-ben tombolhatta ki magát a produkció, 61,1 millió dollár folyt be a kasszákba, a sebhelyes homlokú varázslótanonc rajongóinak nagy része rögtön az első nap le is tudhatta a filmet, szombatra alaposan megcsappant a bevétel, 38,2 milliót kasszírozott. 3 nap alatt 125,1 millió dollárt gyűjtött össze az alkotás, ez pedig az hatodik legjobb hétvégének számít. A franchise részei közül egyik sem tudott ekkora hétvégi eredményt felmutatni, bár azért hozzá kell tenni, hogy akadt néhány, amelyet már szerdán a mozikba küldtek. A Félvér herceg már 300 millió dollárt tudott összehozni Észak-Amerikában, az Halál Ereklyéinek is elég nagy esélyei vannak ezen összeg átlépésére, sőt az első rész által összehozott 317 millió dollárt is meghódíthatja. Az imdb-n egyelőre 8,3-en áll, a Rotten Tomatoes-on pedig 79 % az átlaga.
