Guy Ritchie már az utómunkákat végzi a Sherlock Holmes: A Game of Shadows-on, így elvileg lassan elkezdhetne gondolkodni azon, mi lesz az Excalibur feldolgozással. Lehetséges, hogy még egy ideig semmi, ugyanis a hírek szerint felkérték arra, hogy csinálja meg a 300 folytatását, a Xerxes-t.
Zack Snyder dirigálta a 300 képregényfilmet, majd a nagy siker után szóba került a második felvonás. Frank Miller összehozta a képregényt, Snyder pedig a forgatókönyvön munkálkodott. Ám a projekttől kénytelen volt elszakadni, mivel a Warner őt szerződtette le a Superman filmre.
Korábban már kiderült, hogy mi lesz a sztori: A történet főhőse Themisztoklész, Görögország egyik legjelentősebb embere, akinek az ország hatalmas flottája köszönhető és a cselekmény fő része az artemisiumi csatára koncentrál, amely ugyanazokon a napokon történt, mint a Thermopülai szorosnál történt ütközet. A film azzal indul, hogy elregélik miért tört ki a perzsák és a görögök közt a háború, majd a marathoni csatában találjuk magunkat. Ezt követően Themisztoklész rájön arra, hogy az ellenség ismét támadni fog.
A Halcyon számára nem volt megváltás a Terminátor negyedik része, a bukta után le is húzta a rolót. Ezt követően kérdésessé vált a franchise sorsa, ugyanis a jogokat mindenki legnagyobb meglepetésére egy befektető társaság kaparintotta meg. Néhány hollywoodi stúdió fel is vette velük a kapcsolatot, úgymond felajánlották szolgálataikat, ha esetleg azon törnék a fejüket, ha újabb filmeket akarnának csinálni. A Deadline információ szerint az Universal berkein belül készülhet el az újabb rész. A stúdiónak máris van jelöltje a rendezői székbe, az illető nem más, mint Justin Lin, a legutóbbi három Halálos iramban direktora. A forgatókönyvet Chris Morganre, a Wanted írójára bíznák.
.jpg)
emrég tették közzé, hogy Jude Law matrózt vagy pedig magát Drakulát játszhatja a The Last Voyage of Demeterben, de úgy gondolom, a színészre tökéletesen ráillik a vérszívó szerep. Meg minek is fárasztaná magát azzal, hogy egy szimpla szerepet válasszon ebben a produkcióban? Ben Kingsley és Noomi Rapace is hajó fedélzetén tartózkodik.
Hosszú évek óta beszélnek róla, idén azonban összejön a Dark Shadow. A 60-as évek népszerű tévésorozatából Tim Burton készít filmet, azt hiszem senki nem lepődik meg azon, hogy a főszerepet Johnny Depp fogja játszani. Mellette egy olyan színésznő lesz látható, aki nem csak szépségével hódított, de bizonyította, hogy tehetséges is. Ráadásul ő is dolgozott már együtt Burtonnel, a Macskanőt formálhatta meg. Igen, Michelle Pfeifferről van szó.
Nick Cassavetes valamiért híres bűnözőkről szeretne filmet forgatni. Egyrészt ott van a John Gotti projekt, amiben valószínűleg John Travolta játssza a maffiavezért, másrészt pedig Miami egyik fő drogkereskedőjéről, Rick Rossról (az úriember a képen) hozna össze egy produkciót. Az alkotás a 80-as években játszódna, ekkor került be a bizniszbe Ross, cracket árult az utcákon. Nem kellett sok idő, alaposan feltört, állítása szerint 100 kg cuccot is eladott egy nap. Kapcsolatban állt a kontrákkal, akik a nicaraguai kormány ellen harcoltak ebben az időben és ők látták el anyaggal. A kontrákat egyébiránt a Reagan adminisztráció támogatta.

