A Fox News Los Angelesben beszélgetett James Cameronnal a Covenant House Galán, akit éppen feleségével, Suzy Amisszel a hajléktalanok körében végzett jótékonykodási munkájuk miatt tüntették ki.
“Az Avatar második és harmadik részét egyben forgatjuk le, így egy helyett két forgatókönyvet írok.” – mondta a rendező, majd folytatta – “Jelenleg rengeteg dolgot készítünk elő, dolgozunk egy új software-en, új animációs technológián és így tovább. Egy teljesen új létesítmény hozunk létre Manhattan Beach-en, szóval aki csak él és mozog visszatér a munkálatokra. “
Az Avatar 2,78 milliárd dollárt termelt, ami köröket vert az eddigi csúcstartó Titanicra, a rendező romantikus katasztrófafilmjét saját maga előzte be, előtte senkinek még csak megközelítenie sem sikerült az elért eredményeit.
“Mindig vannak elvárások. 1984-ben, a Terminátor után kezdtem érezni a nyomást, a film nagy sikerré vált és hirtelen mindenki azt kérdezte, hogy ‘mihez kezdesz legközelebb’? Szerintem az én feladatom az, hogy a közönséget elvigyem egy kalandos útra és szórakoztassam őket. Másodsorban pedig le kell ülnöm írni, el kell jutnom Pandorára. De itt a vörös szőnyegen állva nem gondolok erre. Megvan ennek a saját élete, a karaktereknek is élik életüket a saját világukban.”

Brian Azzarello és Eduardo Risso Eisner-díjas 100 részes 100 Bullets címre hallgató képregénysorozatából David S. Goyer szeretne sorozatot készíteni. Az 1999 és 2009 között futó képregény esetében már felvetődött az is, hogy mozifilm készüljön, ám ez eddig nem következett be. Goyer többek között a Hipervándor (Jumper), a Batman: Kezdődik (Batman Begins) és a Penge 2 (Blade 2) forgatókönyvéért felelős. Állt már a kamera mögött is, saját maga dirigálta a Penge harmadik részét (Blade Trinity) és A túlvilág szülötte (The Unborn) filmeket. Sorozatok terén nem túl szerencsés, a Flashforward – A jövő emlékei csak egy évadot élt meg, akárcsak a Penge, de A küszöbből (Theshold) is csak 13 epizód készült el.

Peter Sarsgaard rendezői debütálására készül, a színész Christopher McDougall kalandos önéletrajzi könyvét, a Born to Runt fogja vászonra vinni. A történet középpontjában a futás áll, illetve gyakorlatilag arról szól az egész, hogy a futás jó.
Korábban a Warner úgy gondolta, hogy a Zöld Lámpásból inkább egy vígjátékot kellene készíteni, aminek a főszereplője Jack Black lehetett volna. Azonban a képregény rajongóit teljesen feldühített az ötlet, ezért a fejesek inkább más irányba terelték a projektet. A vígjáték verzió szkriptjét Robert Smigel írta, aki
A Shrekben üde színfolt a macsek, mindenkit mosolygásra késztetett, mikor levette a kalapját és nagy szemekkel meredt a világra. Az előzetesben inkább a kardvívó tudományára, ügyességére és kalapjára koncentrálnak, illetve igyekeznek meggyőzni a népet, hogy egy szórakoztató, kalandos és poénokkal teli animációs filmre van kilátás. A Kand Úr egy cicacsajjal, Kittyvel és a hatalmas tojással, Tojás Tóbiással (aki egy nagy fej) indul küldetésre. Nem túl jó ómen a DreamWorks számára, hogy a Shrek negyedik részét sokan utálták, ezért elképzelhető, hogy csak keveseket fog érdekelni a spin-off.
A főbb szereplőket megtalálták a Snow White and the Huntsman filmhez, jelenleg azon fáradoznak, hogy megleljék a megfelelő színészeket a nyolc (igen 8, lesz benne egy ikerpár is) törpe megformálására. Elsőként Ian McShane-t szerződtették le, aki Caesart, a legöregebb és leghosszabb szakállú törpe lesz, aki Királynő ellensége és vadász jó barátja.
Warren Beatty 10 éve nem csinált semmit, a
Rob Minkoff, az Elvarázsolt kastély (The Haunted Mansion) és A tiltott királyság (Forbidden Kingdom) után kisebb volumenű projektbe vágta a fejszéjét. A Flypaper rablós vígjátékban Patrick Dempsey egy bank ügyfelét játssza, aki felettébb kedveli az egyik pénztárost. Sajnos ebbe a pénzintézetbe tör be két csapat fegyveres, akik természetesen a pénzt akarják. A történet és az előzetes után még akár bármi jó is kisülhet ebből az alkotásból, már csak abban kell reménykednünk, hogy Jon Lucas és Scott Moore remek forgatókönyvet tett le az asztalra. Mit is írt eddig a duó? Másnaposok (Hangover), Excsajok szelleme (Ghost of Girlfriend Past), Négy Karácsony (Four Christmases). No sebaj. Dempsey mellett Ashley Judd, Tim Blake Nelson, Mekhi Phifer és Jeffrey Tambor fog játszani.