Az Indiana Jones negyedik része kritikailag csúnyán leszerepelt. A címszereplő fiát játszó Shia LaBeouf is úgy gondolja, hogy nem sikerült valami fényesen a film és ezt jó egy éve szóvá tette. A Details magazin nemrég meginterjúvolta Harrison Fordot, aki szerint LaBeouf-nak nem kellene jártatni a száját. “Szerintem ő egy kibaszott idióta. Mint színész, szerintem köteles vagyok úgy támogatni a filmet hogy közben ne csináljak hülyét magamból.” – ehhez Ford még hozzátette – “Shia ambiciózus, figyelmes és tehetséges, de muszáj megtanulnia, hogy egy ilyen kényes és nehéz esetet miképp kellene kezelnie.”
LaBeouf korábban ezt mondta: “Úgy érzem, sárba tiportuk azt az Indiana Jonest, amit az emberek szerettek és kedveltek.” – kezdte LaBeouf. – “Higgyétek el, gyakran mondtam neki, hogy tudom, hogy nem illek bele ebbe a filmbe. Nem akarok tiszteletlen lenni, de ha valamit elcseszünk, akkor annak annyi. Lenghetsz úgy az indákon, mint a majmok és csinálhatsz hasonló dolgokat, ezért lehet hibáztatni az írót vagy ezt rá lehet fogni Stevenre. Egy színész feladata azonban az, hogy az egészbe életet leheljen és az működjön a vásznon, és erre nem voltam képes. Szóval az én hibám.”
Joseph Cornwell, a Kísértetjárás Connecticutban (The Haunting in Connecticut) rendezője vállalta el a feladatot, hogy Joseph Conrad kalandregényéből, A sötétség mélyén címre hallgató könyvből filmet készítsen. Ám a cselekményt az űrbe helyezik át, tehát Conrad művét átdolgozzák sci-fivé, amely jelenleg Into the Darkness elnevezésre hallgat.
Tavaly télen esett szó arról, hogy végre sínre kerülhet svéd Anita Lindlom énekesnő és Bosse Högberg bokszlegenda románcát elmesélő alkotás. Teltek-múltak a hónapok, végre meglelték a megfelelő rendezőt, érdekes módon nem egy svéd filmest kértek fel arra, hogy vezényelje le az alkotást, hanem Catherine Hardwicke kezébe adták a gyeplőt. “Teljesen beleszerettem a forgatókönyvbe – visszakerültem a 60-as évek hírességek világába, ahol a hírnév sokkal fontosabb volt bármi másnál.” – áradozott a rendezőnő Peter Birro szkriptjéről.



Úgy tűnik, hogy David O. Russell lesz a rendezője a The Mission filmnek, ami körül Brad Pitt neve kering. A forgatókönyvet Peter Landesman, a Trade írója vetette papírra és egy hat évet felölelő akciót regél el. Amerikai és kolumbiai ügynökök azon ügyködtek, hogy a kolumbiai dzsungelben fogva tartott amerikai túszokat kiszabadítsák, rajtuk kívül még Ingrid Betancourt is a rabok között volt, aki korábban esélyes volt a kolumbiai elnöki székre.

Will Smith már két éve próbálja összehozni a The American Can drámát, ami a Katrina hurrikánról szólna. A hurrikán pusztítása nyomán Amerikában 10.000 ember hunyt el, nyomában megjelent a kolera is felütötte a fejét. A rapper-színész úgy gondolta, hogy a főszerepet magára osztja, ám asztalán sokasodnak a projektek, ezért inkább úgy döntött, hogy átpasszolja a lehetőséget másnak. Denzel Washingtont szeretné a filmben látni, felkereste egy ajánlattal, ám azt egyelőre nem tudni, hogy Washington mit reagált rá. A színész gázsija 20 millió dollár, ez alatt nem vállal semmit, a Száguldó bomba fedélzetét például azért akarta elhagyni, mert a stúdió a film költségvetését szerette volna megnyirbálni és úgy gondolták, hogy 20 helyett csak 16 milliót adnának neki.
John Carney, az Egyszer (Once) író-rendezője dolgozik a Can a Song Save Your Life filmen, amiben a zenén lenne a hangsúly. A főszerepre sikerült megnyerni Scarlett Johanssont, aki színészi tehetségén kívül énektudását is megcsillogtathatja, mivel néhány dalt el fog énekelni a produkcióban.