
Csicska (2011)
A Cirkótól érkezett a sajtóhír, hogy a Csicskát, Tilla Attila írta és rendezte rövidfilmet beválogatták a Szarajevói Filmfesztivál Rövidfilm Szekciójának Versenyprogramjába. (Hurrá!) A 17. alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon 11 rövidfilm fog versenyezni. A Csicskát a Cirkó a Happy Happy c. norvég vígjáték kísérőfilmjeként fogja vetíteni.
Balogh István, egy vidéki tanyán élő földművelő gazda, aki rettegésben tartja a feleségét és a gyerekeit. Mivel éppen hogy csak fent tudja tartani magát és a családját, az istállóban úgynevezett „csicská”-t, vagyis tulajdonképpen rabszolgát tart. Balogh maga is keményen dolgozik és igyekszik mindent megtenni, hogy a vad, vidéki élet szabályai szerint „rendezze” a közvetlen környezetét. A család tagjai és a „csicska” közeli, de nagyon morbid kapcsolatban vannak egymással, a rabszolgaként tartottat minden szempontból állatként kezelik. A Csicska című filmet a hasonló szituációt túlélt emberek beszámolói és a témához kapcsolódó híradások inspirálták.
Még több kép az Amerika Kapitányból
Annyi Amerika Kapitány képet kapunk, hogy lassan összerakhatunk belőlük egy zoetrópot. Érdekes módon a készítők is érezték, hogy a Captain AMERICA: The First Avenger cím Amerikán kívül egy kicsit erős. Ezért felajánlották a nemzetközi terjesztőknek, hogy használhatják csak a The First Avenger rövid címet, de csak három ország élt a lehetőséggel, Oroszország, Ukrajna és Dél-Korea.



Új Sherlock Holmes poszterek
Két új poszter a Sherlock Homes: A Game of Shadows-nak. Az elsőn Jared Harris sunnyog a háttérben mint Moriarty, a másodikon Noomi Rapace viharzik Jude Law mögött. Ezek sem árulnak el sok mindent arról, hogy miről fog szólni a folytatás, de igazából kit érdekel, amíg Guy Ritchienek sikerül tartania az első film hangulatát, jó szórakozás lesz.

A robotok uralma 2: a Box Office sötét oldala
Nem okozott nagy meglepetést a hétvége, hiszen nem jött új blockbuster, így a robotok a második héten is háborítatlanul tomboltak a vásznakon. Vílószínűleg egy stúdió sem akart semmit beküldeni a darálóba a Transformers 3 és a Harry Potter 7/b közötti hétre. Két új vígjáték jelent meg, a Förtelmes főnökök (Horrible Bosses) második helyen nyitott, ami elég szép egy kis költségvetésű, R besorolású alkotástól a munkahelyi szexuális zaklatás vicces oldaláról. Ehhez képest a Gondozoo (The Zookeeper) beszélő állatos családi film harmadik helyezése elég gyenge a kétszer akkora költségvetés mellett. A Transformers 3 12 nap alatt érte el a $250 milliós amerikai box office mérföldkövet, míg a Transformers 2-nek ez 9 nap alatt sikerült. Figyelembe véve, hogy a második Transfomers film után mindenki, aki részt vett a produkcióban később elismerte, hogy a film az egyik legkomolyabb nézők ellen valaha elkövetett attrocitás, amiért mi örömmel fizettünk $402.1 milliót világszerte, lehet hogy jobban megérte volna az egész promóciós kampányt egy majom köré építeni, aki az ürülékével dobálja Shia LaBoef-öt, miközben Michael Bayt egy Opus Dei szerzetes korbácsolja a háttérben.
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja.
| Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Változás | Büdzsé |
| Transformers 3 | 47 | 261 | -51,9% | 195 |
| Förtelmes főnökök |
28,1 | 28,1 | – | 38 |
| Gondozoo | 21 | 21 | – | 80 |
| Verdák 2 | 15,2 | 148,8 | -42,1% | 200 |
| Rossz Tanár | 9 | 78,7 | -38% | 20 |
| Larry Crowne | 6,2 | 26,5 | -52.2% | 30 |
| Super 8 | 4,8 | 118 | -39,1% | 50 |
| Monte Carlo | 3,8 | 16,1 | -49% | 20 |
| Zöld Lámpás | 3,1 | 109,7 | -52,3% | 200 |
| Mr Popper pingvinjei | 2,8 | 57,7 | -48,5% | 55 |
Sandler & Sandler
Egy Adam Sandler produkciótól általában két dologra biztosan lehet számítani: legalább egy támadás éri Sandler heregolyóit, és jól fog teljesíteni a mozikban. És mi lehet viccesebb, mint Adam Sandler? Két Adam Sandler! És mi lehet még viccesebb, mint két Adam Sandler? Adam Sandler női ruhában!
A hivatalos szinopszis: Jack Sadelstein egy sikeres los angelesi reklámügynök, gyönyörű feleséggel és gyerekekkel, aki egyetlen eseménytől retteg minden évben: az ikertestvére, Jill hálaadásnapi látogatásától. Jill követelőzése és passzív-agresszivitása megőrjíti Jacket és felborítja az egyébként nyugodt életét. Természetesen Hálaadáskor kerül az amerikai mozikba.
Peter Jackson második videója a Hobbit forgatásáról
Vörös zsaru (Red Heat, 1988)

Top 10 mozis varázslók
Egy hét múlva kis hazánkban is a mozikban dübörög Harry Potter legújabb kalandja. J. K. Rowling varázslóeposzának utolsó darabja kapcsán összeszedtem a mozis világ legismertebb varázslóit. A lista szubjektív. Várom a Ti véleményeteket is. Ki maradt ki a listáról? Nektek ki a kedvenc mozis varázslótok?
A szobatárs (The Roommate)

Az oposszumok (Didelphimorphia), vagy ritkán erszényespatkányok, az emlősök (Mammalia) osztályának, azon belül az elevenszülő emlősök (Theria) alosztályának és az erszényesek (Marsupialia) alosztályágának oposszumalakúak rendjét, és az egyetlen abba tartozó családot, az oposszumfélék családját jelenti. A késő kréta óta ismertek megkövült csontmaradványaik. Az oposszumok hasonlítanak legjobban az ősi erszényesekre, így igazi élő kövületeknek számítanak az emlősök között. Legfeljebb a házimacska nagyságát érik el, de sokszor ennél kisebbek, egérnagyságúak. Törzsük meglehetősen zömök, fejük előrefelé határozottan hegyesedő. Farkuk a végén csupasz, kapaszkodó farkká alakult, esetleg rövid és többé-kevésbé szőrös. Hátsó lábaik hosszabbak az elülsőknél, kezük ötujjú; az egyik csoport ujjai úszóhártyákkal vannak összekötve; hátsó lábuk karom nélküli; hüvelykujjuk szembehelyezhető a többivel. Egyes fajok nőstényeinek nincs erszénye, másoknak ellenben van, s ez gyakrabban nyílik hátra, mint előre. Az erszény nélküli fajok, úgy látszik, nagyobb számú kölyköt hoznak a világra, mint az erszényesek. (wikipedia)
Burger dirigálhatja az Uncharted filmet
David O. Russell lehetett volna az Uncharted: Drake’s Fortune számítógépes játék mozis verziójának a rendezője, azonban némi idő elteltével úgy döntött, hogy mégsem akarja megcsinálni a filmet, kreatív nézetkülönbségek miatt dobta be törülközőt. A főszerepet Mark Wahlbergnek szánták, pedig sokan úgy vélték, hogy Nathan Fillion lenne alkalmas a feladatra és még maga a színész is azért lobbizott, hogy leszerződtessék. Erre elég jó az esélye, hiszen Russell távozása után még az ölében landolhat a lehetőség.
Russell helyére Neil Burger érkezett, aki kalandfilmet ugyan még nem készített, de eddigi művei alapján eléggé bizakodhatunk. A Csúcshatás (Limitless) thriller szép sikert aratott és A mágusra (The Illusionist) sem lehet túl sok panasz. A forgatókönyvet Thomas Dean Donnelly és Joshua Oppenheimer körmölte le, Burger egyelőre azzal foglalkozik, hogy átdolgozza munkájukat.
Újabb akciófilm a Predators írójától
A Sony-nál landolhat a Five Against the Bullet tervezet, az akciófilm producere Lorenzo di Bonaventura lesz. Alex Litvakra bízták a forgatókönyvet, az író a Ragadozók (Predators) folytatásával kezdte pályafutását és A három muskétás 3D (The Three Musketeers) szkriptje után látható, hogy milyen utat választott magának. Legyen sci-fi vagy kosztümös alkotás, a lényeg, hogy sok akciójelenetben tudja kiélni kreativitását.
Mexikóban fognak zajlani a történések, ahol egy politikus apját megöli az egyik drogkartell. A politikus hivatalos úton nem tud bosszút állni, ezért más módszert választ: megkeresi és felbérli a világ legjobb 5 testőrét, akiknek meg kell tisztítaniuk a környék utcáit a bűnözőktől.
