November 7. hétfő 18:30 – a magyarhangya ajánlja: Huncut felhőcske
A Huncut felhőcske vidám és szertelen film, melyben a helyenként durva, a pornográfia határát súroló jelenetek közé vidám, NDK-s ajándékkorár-szerű bohókás betétdalok kerülnek. A rendező többi filmjénél (Neonisten gyermekei, A folyó, A lyuk) talán nehezebben emészthető, már csak a stíluskavalkád miatt is – sokakat biztosan zavarni fog a leplezetlen szexualitás, mások az elidegenítő betétek láttán jönnek zavarba. Ám aki ráakad a horogra, az egészen biztos soha nem felejti el ezt a darabot.
Jegyár: diák és nyugdíjas 650 Ft, teljes 950 Ft
Inarritu rendezi a The Revenant bosszúfilmet
Felettébb nehezen akar megvalósulni a The Revenant. Michael Punke regényének filmváltozatát 2009-ben még Park Chan-wook szerette volna ledirigálni Samuel L. Jacksonnal a főszerepben, majd 2010-ben John Hillcoat melegítette a rendezői széket és Christian Bale szemezgetett a produkcióval.
Már más szelek fújdogálnak, Alejandro Gonzalez Inarritu megegyezett a New Regencyvel, összejött a szükséges költségvetés, most már csak színészek kellenek, Leonardo DiCaprio és Sean Penn ülnek a tárgyalóasztalnál.
DiCaprio alakíthatná Hugh Glasst, aki a történet szerint az 1820-as években egy prémvadász csapatot vezetett a vadonban, de egy medve csúnyán megsebesítette. Két embert hagytak hátra, hogy vigyázzon Glassra, ám ezek kirabolták és magára hagyták. A férfi azonban felépült és bosszúra szomjazva utánuk eredt. Penn a két “cserbenhagyó” egyikét játszaná.
Fassbender játszhatná el a polóniummal megmérgezett Litvinyenkot a vásznakon
Alexander Litvinyenko volt KGB kém 2006-ban hunyt el, miután polóniummal megmérgezték. Halála nagy port kavart, különösen örülhettek az összeesküvés elméletek kedvelői, hiszen született egy-két elgondolás arról, hogy kinek állt érdekében Litvinyenko kinyírása. Tavaly év elején jelentették be, hogy Mike Newell rendezhet egy filmet az ügyről, ám a projekt környékén sűrű csend honol.
Mindenesetre felbukkant a láthatáron egy újabb tervezet is, a Londongrad című filmet Rupert Wyatt, a Majmok bolygója: Lázadás rendezője vezényelhetné le, a főszerepet pedig Michael Fassbenderre bíznák. A színész kissé elfoglalt, elképzelhető, hogy nem tud helyet szorítani a naptárában a produkciónak.
Litvinyenko 1988-ban lett a KGB tagja, később az FSZB alezredese lett. 98-ban azt állította, hogy főnökei parancsba adták számára, hogy meg kell ölnie Borisz Berezovszkijt, majd azt is szóba hozta, hogy az FSZB áll a csecsenekre kent 99-es robbantások mögött. 2000-ben Londonba szökött, ahol politikai menedékjogot kért és kapott. Miközben gyűjtötte a bizonyítékokat az FSZB ellen Anna Politkovkszaja oknyomozó újságíró halála ügyében is nyomozni kezdett, ám Litvinyenkot polónium 210-es izotóppal megmérgezték és 2006 novemberében elhunyt. Az ex orosz kém szerint Putyin elnök parancsára mérgezték meg őt. A HVG-n olvastam, hogy többen úgy vélik Andrej Lugovoj volt KGB-s állhatott a dolog mögött. Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter azt mondta, ők biztosan nem adták utasítást hogy iktassák ki Litvinyenkot, egyszerűen nem ért annyit, mivel így az egyébként kiváló orosz-angol kapcsolatokat is megmérgezték volna.
Del Torot szeretnék a Star Trek folytatásába
A Star Trek folytatásáról egyelőre keveset tudunk, de annyi már biztos(nak tűnik), hogy J.J. Abrams fogja levezényelni a filmet és természetesen az előző rész szereplőgárdája is visszatér, de azért lesznek új karakterek is. A nagy kérdés, hogy ki miatt meredhetnek feszülten a képernyőkre az Enterprise hídján.
Benicio Del Torot hívták fel, a színészt a főgonosz szerepével környékezték meg, hivatalos ajánlatot még nem tettek, de erre hamarosan sor fog kerülni. Mivel a tervek szerint januárban indulna a forgatás mihamarabb meg kell lelni azokat, akik kiválóan formálnák meg a forgatókönyvben leírt figurát.
Terminátor – A halálosztó (The Terminator, 1984)

Egy ijesztően közeli jövőben a mesterséges intelligenciával rendelkező számítógépek fellázadnak és az emberiség elpusztítására törekednek. Az emberiség majdnem elbukik, ám egy John Connor nevű férfi az emberek élére áll, és megfordítja a háború menetét. A gépek vesztésre állnak, de egy utolsó húzással visszaküldenek a múltba, 1984-be egy Terminátort, azt remélve, ha az megöli Sarah Connort, John Connor anyját, az megváltoztatja a háború kimenetelét, mivel akkor a vezető nem születik meg. Ám az emberek megtalálják az időgépet és egy önként jelentkezőt szintén elküldenek 1984-be, Los Angelesbe; Kyle Reese őrmestert. Megkezdődik a harc egymással és az idővel.
TOP 10 Schwarzenegger filmek

Miután Arnold Schwarzenegger átadta másnak a kormányzói bársonyszéket, Arnie ismét filmezésre adta a fejét, elsőként az Expendables folytatására bólintott rá, majd a The Last Standben fog játszani és leszerződött a Black Sands akciófilmre is, amiben egy magányos fickót fog megformálni, akit felbőszít egy kegyetlen fegyvergyártó, ezért magánháborút kezdeményez ellene! Az akciófilmek koronázatlan királyának visszatérésére úgy gondoltam összeszedem az osztrák tölgy 10 legjobb filmjét! A lista szubjektív! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek melyik a 10 legjobb Schwarzenegger film? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni!
A guardista nyereményjáték
Október 27-étől a mozikban az Erőszakik alkotógárdájának új filmje, A GUARDISTA. A helyes beküldők (a fejléc alatt a kapcsolatnál megleled az e-mailt) között 3 db ERŐSZAKIK DVD-t sorsolunk ki. A játék november 8 éjfélig tart, a nyerteseket 9-én értesítem.

A Legendary vette meg a Spectral forgatókönyvet
A Legendary szép summát szurkolt le Ian Fried kezébe a Spectral forgatókönyvéért, amit egy sokkal komorabb és komolyabb Szellemirtók-szerű projektként írtak körül. Adva van egy speciális egység, amelynek tagjait a természetfeletti, ártó szándékú lények ellen képezték ki. A csapatot azért hozzák létre, mert Manhattant ellepték a kísértetek és rájuk hárul a feladat, hogy leszámoljanak velük.
Fried olyan prezentációt dobott össze, amelyek más filmekből lettek kivágva és összeollózva, a meghallgatáson mutatta be, hogy milyen vizuális stílusban és megközelítésben képzeli el a filmet. Előadása lenyűgözte a Legendary vezetőit.
Fried tavaly tette le az asztalra a The Ever After Murderst, amiben Hüvelyk Matyi és Piroska nyomoz egy gyilkossági ügyben. Nyáron a Gaslight szkriptjével rukkolt elő, a történetben Florance Nightingale és Hasfelmetsző Jack is felbukkan.
Murray mint Roosevelt
Richard Nelson saját 2009-es rádiójátékából írhatott forgatókönyvet, amiből Roger Michell készíthetett filmet Bill Murrayvel a főszerepben. Murray Franklin Delano Rooseveltet kelti életre a Hyde Park On Hudson című műben, az alkotás nem az elnök életét mutatja be, csupán csak egy bizonyos esetre koncentrál.
1939 júniusában a brit király és királynő meglátogatta Rooseveltet, ami nagy eseménynek számított, hiszen az angol királyi család addig soha nem tett hasonlót. Ezen kívül Roosevelt és unokatestvére, Margaret Stuckley szerelmi viszonyáról is szó esik. Olivia Williams játssza az elnök feleségét, Laura Linney lesz Margaret, Samuel West alakítja György királyt.

Hobbit video blog Peter Jacksontól
10 perces videó a Hobbit forgatásáról, Peter Jackson bemutat ezt-azt, beszél a filmről és felettébb örül, hogy 3D-ben forgathatja a produkciót. Szóba kerülnek a technikai részletek és hogy miképp fog kinézni a film. A Gyűrűk urához képest technika és vizuális szinten nagy előrelépés a Hobbit. Majd meglátjuk.
Írják Az elsők folytatását
Már az X-Men: Az elsők (X-Men: First Class) előtt szóba hozták az esetleges folytatást, a résztvevők jelezték, hogy érdekelné őket a következő felvonás, de a bemutató óta nem sok hivatalos dolog történt. Megszokhattuk, az X-Men környékén mostanában semmi sem megy simán. Hiába beszéltek az X-Men 4-ről, eddig sem mozgolódás nem történt körülötte és Wolverine is csak később engedheti ki adamantium karmait.
A Fox úgy döntött, hogy Simon Kinberget szerződteti le Az elsők második részének a megírására. Kinberg már mutánsszakértőnek mondhatja magát, hiszen az előzményfilm producere volt és az X-Men 3-at ő írta.
Egyelőre nem tudni, hogy miről fog szólni a film, Matthew Vaughn rendező úgy vélte korábban, hogy A Kennedy gyilkosságot összefüggésbe lehetne hozni Magnetoval. A Mágnesesség Ura által irányított lövedék okozná Kennedy halálát, a mutáns azért nyírná ki az elnököt, mert nem tett említést a kubai rakétaválságban betöltött fontos szerepükről.
Now You See Me poszter
Louis Leterrier, A titánok harca (Clash of the Titans) rendezője vezényelheti le a Now You See Me thrillert. A cselekmény egy csapat illuzionista körül forog, akik előadásaik alatt mindig kirámolnak egy közeli pénzintézetet. Jesse Eisenberg játssza a vezetőjüket, Mark Ruffalo egy FBI ügynök lesz, Melanie Laurent pedig Interpol ügynökként nyomoz utánuk. Feltűnik Morgan Freeman, Isla Fisher, Woody Harrelson, Dave Franco és Michael Caine is.

