7

A 2012-es MTV Movie Awards jelöltjei

A Popcorn-díj ideje ismét elérkezett. A Music Television minden évben átadja saját filmes díjait, aki már látott egyet is a “ceremóniák” közül az tudhatja, hogy ez egy egészen laza, vicces este. A hangsúly a poénokon és a kifigurázott jeleneteken van, gyakorlatilag a díjak háttérbe szorulnak. Oh, az Arany Popcornok nyerteseit nem egy bizottság választja ki, hanem a nézők szavazatai döntenek. Az eddigi évek mondhatni unalmasak voltak, mindig az Alkonyat tarolt, ám Belláék nagy vetélytársra akadtak Az éhezők viadala képében, ami 8 kategóriában indul, akárcsak a Koszorúslányok. Itt bizony Rooney Mara totál esélytelen, akárcsak Michelle Williams. Lássuk a jelölteket és a kategóriákat.

0

Kurtzman és Orci kiveszi a részét A múmia és a Van Helsing rebootból

Az Universal bejelentette, hogy két éves úgynevezett first look deal (azaz a stúdió teheti rá a mancsát bármire, amit elkészítenek, ha nem kell nekik átvihetik máshova) szerződést kötött a KO/Paper produkciós céggel, amely Alex Kurtzman és Robert Orci tulajdona.

A duó a stúdió berkein belül Sean Daniel producerrel és Jon Spaihts íróval közösen. dolgozza ki A múmia reboot részleteit. Az Universal a Hugh Jackman-es bukta ad még egy esélyt Van Helsingnek, Kurtzmanék lesznek a producerei az új változatnak, Tom Cruise régóta a fedélzeten van.

A közleményben természetesen megemlítették és kiemelték a páros eddigi sikereit, a Mission Impossible közel 400 millió dollárt kasszírozott, a Transformers első két rész 1,5 milliárd dolcsit hozott a mozikban és sikerült új életet lehelniük a Star Trek franchise-ba is. Részt vettek az Alias sorozat létrejöttében, nekik köszönhető a Fringe széria és a Hawaii Five-O is.

1

Hófehér és a vadász: A csatajelenet forgatása

Az Universal nagy reményekkel küldi a mozikba a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) fantasyt, bízik a költséges vállalkozás sikerében és már utasítást adtak arra, hogy lássanak hozzá a folytatás forgatókönyvének megírására. A Rupert Sanders rendezésében készült produkció tartalmazni fog néhány csatajelenetet, az alábbi featurette az egyik előkészítésébe nyújt betekintést.

1

Még egy Tron: Uprsing előzetes

A harmadik Tron filmre még várni kell, ha az Örökség bődületesen nagy bevételt produkált volna, akkor talán már jövőre érkezhetne a következő rész, de egyelőre csak azt hallani, hogy majd lesz. Mindenesetre az már biztos, hogy érkezik a Tron: Uprising animációs sorozat, amiben egy fiatal program áll a Rács lázadóinak az élére. A tévé képernyőire június 7-én került (Amerikában).

4

Star Trek 2 spoilerek

JJ. Abrams éppen a Star Trek folytatásával van elfoglalva, a film 2013. május 17-én kerül az amerikai mozikba. A rendező-producer szeret titkolózni, szépen lassan, apránként osztja meg az újabb és újabb érdekességeket. A Star Trek következő részével kapcsolatosan is cáfolt néhány híresztelést és nem meglepő módon kiderült, hogy egyik-másik információ csak félrevezetés volt. A TrekMovie oldal forrásaira hivatkozva közzétett néhány spoilert, szóval csak óvatosan. Én szóltam. A Paramount válaszára hiába is számítunk, mivel a stúdió csak kevés esetben reagál a pletykákra.

24

A sötét lovag: Felemekedés előzetese

Christopher Nolan Batman megmentője, Joel Schumacher művei után a rajongók és a stúdió két térdre ereszkedve rimánkodott azért, hogy jöjjön valaki és megmutassa, hogy lehet még élvezetes Denevérember filmet készíteni. Nolan immáron a harmadik résznél jár, elvileg ezután magára hagyja a franchise-t,  a Warner pedig nem mondott semmit, hogy miképp képzeli el a sötét lovag jövőjét.

A harmadik felvonásban a hatóságok még mindig Batman kilétére próbálnak rájönni, Bruce Wayne pedig kénytelen újra magára ölteni jelmezét és elővenni high-tech cuccait, mivel a várost  újabb gonosztevő terrorizálja. Bane kemény ellenfél, nem csak testileg, hanem lelkileg is erősen megdolgozza hősünket. És még a Macskanő is felbukkan a színen.

Az előzetes megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott.

5

Két kép a Pókemberből

Pókember maszk nélkül, gönce kissé viseletes és úgy tűnik, hogy Dr. Curt Connors laborjában nézelődik. A második fotón még rajta van a maszk, de a SWAT bekerítette, a bilincset ki tette rá?

5

The Sci-Fi Portfolio

Az egyik youtube felhasználó, HatinHand nagy sci-fi rajongó, le sem tagadhatja az alant látható “mix ” után. Több klasszikus is helyet kapott benne,  például a Star Wars és a Szárnyas fejvadász sem maradt ki, de megemlékezik az Eredetről és a Mátrixról, ám belefért még néhány gyengébb produkció (Skyline, Amikor megállt a Föld). Szerintem élvezetes alkotás, ide kattintva megnézhetitek, hogy mely sci-fikből mazsolázgatott az úriember.

 

2

Torrente 4 3D

 

Torrente önző, rasszista, szexmániás, alkoholista (stb, stb.) fickó, aki egykoron zsaru volt, rejtély, hogy miképp került be a testületbe. Ő az volt a vígjátékok számára, mint az a bizonyos csoki az édességek között. Csak éppen nem randa és finom, hanem tahó és felettébb vicces. Már az első „ízlelgetés” és szemrevételezés alkalmával kiderült, hogy a termék mennyire lesz kedvünkre való. A spanyol antihős nem csak hazájában, hanem nemzetközileg is nagy ismertségre tett szert, milliókat nevettetett meg paraszt stílusával, tahó modorával. Ráadásképp olyan dolgokat tanított, amelyekre még szüleink se hívták fel figyelmünket (pössentés előtt moss kezet) és aranyköpéseit jó ideig ismételgették az emberek.

1

Halo websorozat közeleg

A Halo következő, szám szerint negyedik része november elején kerül a boltokba, a Microsoft ma bejelentette, hogy ezt egy élőszereplős websorozattal szeretnék felvezetni, azaz reklámozni. A széria a Halo 4: Forward Unto Dawn címre fog hallgatni.  Minden egyes epizód 15 perces lesz, a főszereplő pedig az Egyesült Nemzetek Űrparancsnokságának egy kadétja lesz, aki a játékban is fel fog bukkanni.

A negyedik játék történései négy évvel a Halo 3  vége után veszik fel a fonalat, Master Chief visszatér, hogy szembenézzen egy ősi gonosszal, aki az egész univerzumot fenyegeti.

Évekkel ezelőtt Peter Jackson és Neill Blomkamp dolgozott a mozifilmen, de a Microsfot túl költségesnek találta elképzelésüket. A duó úgy hat hónapig tervezgette a produkciót, de mikor látták, hogy nem tudnak megegyezni a fejesekkel elmentek megcsinálni a District 9-et.