Észak-Amerikai box office:
Újabb egykori sikersorozatból készítették el a mozis változatot. Johnny Depp Tim Burtonnel karöltve dolgozott a projekten, a Warner pedig nem volt rest és 150 millió dollárral támogatta meg az Éjsötét árnyékot. Nem aggódtak, miért is tették volna? A színész és rendező nem először egyesíti erejét (tudását) egy film kedvéért, ráadásul a szintén 150 millióba került Charlie és a csokigyár szép bevételt ért el, míg az Alice Csodaországban fantasy átsuhant az 1 milliárdon. Meg kell említeni, hogy Depp előszeretettel formál meg furcsa karaktereket és örömmel bújt a fehérre meszelt Barnabas Collins bőrébe. Az előjelek kedvezőek voltak, bár az elemzők által 35 millió körüli hétvégi eredménynél a stúdió azért bizonyára többet remélt. A kritikusokat sem nyűgözte le a horror-vígjáték, a RottenTomatoes 41 %-os az átlaga. Úgy tűnik, hogy hazai fronton nem sokra viszi, de legalább nem lesz akkora égés, mint a John Carter.
Az Lionsgate csupán 322 helyen vetítette a Girl in Progress vígjátékot, az Eva Mendes főszereplésével készült alkotás 1,3 millió dollárt gyűjtött össze, amivel felkapaszkodott a lista 10. helyére.

Április végén az 



Maggie Grace csodálatosan néz ki, szépen mosolyog, de mellékszerepeken túl nem sokra vitte. Miatta számolta fel az albán maffiát Párizsban Liam Neeson, Adrien Brody beleszeretett A kísérletben és Lockoutban Guy Pearce menti meg csinos pofikáját a gaz fellázadt sittesektől. Sebaj, ha nem ment a moziban, talán majd a sorozatok világában.
Több éve megy a tökölés a The Last Voyage of Demeter körül, először Stefan Ruzowitzky, az Anatómia (Anatomy) várt türelemmel a rendezői poszton, majd David Slade, a 30 nap éjszaka (30 Days of Night) alkotója lépett a helyére, de mostanság túl elfoglalttá vált, így passzolta a lehetőséget. Ben Kingsely, Noomi Rapace és Jude Law lehettek volna a főszereplők, elképzelhető, hogy már ők is leléptek. A projekt ettől függetlenül nem merült feledésbe, jelenleg Neil Marshall, A barlang (The Descent) készítője várakozik arra, hogy felhúzhassa a horgonyt.