5

Meghátrált az Asylum

Április végén az Universal beperelte az Asylumot, mivel nem tetszett nekik, hogy a gagyi és olcsó koppintásokat gyártó cég az American Battleshippel a Csatahajó farvizén evezve próbál profitra szert tenné. Az Universal többek között azt kifogásolta, hogy az Asylum marketinganyagaival megpróbálja azt a látszatot kelteni, mintha ez a megaköltségvetésű sci-fi lenne és ezzel hatalmast károkat okoznak a Csatahajónak. Pár napra rá az Asylum közleményében megköszönte az ingyenreklámot,  megmondták a frankót, hogy ők bizony nem hátrálnak meg.

Nem sokáig keménykedtek, kicsit visszavettek és gyorsan megváltoztattak ezt-azt. A Carl Weathers és Mario Van Peebles főszereplésével készült olcsóság most már American Warship címen fut. Bevonták a posztert is, helyette egy másikkal próbáljak felhívni a figyelmet a produkcióra.

A DVD premier környékén nem történt változás, Amerikában május 22-én kerül a boltok polcaira, de a Syfy még május 19-én leadja a filmet. Érdekesség, hogy a Syfy az NBCUniversal tulajdonában van, ami pont az Universalhoz tartozik.

 

 

 

5 komment

  1. Finoman szólva is gyalázatos, amit művelnek, a filmipar megcsúfolása. Asylum. Basszus, ha ránézek az egyik borítójukra, már tudom, hogy ők csinálták. 😀 Borzasztó.

  2. semmit se mutatnak be csak hogy egymásra lőnek, néhány felesleges beszélgetés meg egy megégett faszi.
    az asylum elmegyógyintézetet jelent xd és menedékhelyet. többek között az is. azoknak a színészeknek, akik már máshova nem tudnak menni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *