Régóta érik a Hegylakó (Highlander) reboot, még szép, hogy nem gondolkodnak folytatásban, ennél mélyebbre úgysem süllyedhet már a franchise. Christopher Lambert játszhatta a mozifilmek főszerepét, az első felvonást néhány rosszabb folytatás követte, majd sorozatként folytatták a halhatatlanok történetét. Ezt követően még próbálkoztak néhány DVD-s résszel, de az erőlködések végére elmondható, hogy totálisan mélypontra jutott franchise.
A Summit úgy 4 éve jelentette be a reboot szándékát, először Melissa Rosenberget, az Alkonyatot lekörmölő s hölgyet kérték fel arra, hogy iziben vessen papírra az értékelhető szkriptet, majd Art Marcum és Matt Holloway a Vasember íróit szerződtették le, hogy dolgozzák át Rosenberg munkáját. 2008-ban Kevin McKidd neve keringett a projekt körül lehetséges főszereplőként. Justin Lin, a Halálos iram rendezője lábatlankodott a rendezői poszt környékén, majd más elfoglaltságokra hivatkozva Juan Carlos Fresnadillonak, a 28 héttel később alkotójának adta át a stafétabotot.
Ma kiderült, hogy a stúdió azt szeretné, ha Ryan Reynolds ölthetné magára a hegylakó gúnyáját, úgy hírlik, hogy a színész is boldogan elvállalná a feladatot. Már csak közös nevezőre kell jutniuk, azaz meg kell egyezni néhány dologban. Ráadásul Reynolds asztalán sorakozik még pár ajánlat és döntenie kell, hogy mi élvez elsőbbséget. Ha a Hegylakó megmaradt rajongó túlságosan zúgolódnak talán odébbáll.