Sid táncra perdül! (6)
A nyár már nem is volna igazi jeges poénok nélkül: júliusban visszatér minden idők egyik legsikeresebb animációs vígjátéka, a Jégkorszak, hogy a 4. részben, a Jégkorszak 4. – Vándorló kontinens-ben (Ice Age 4: Continental Drift, hazai bemutató: július 5.) újabb kalandok felé sodródhassanak az ősrégi barátok: Sid, Manny és Diego, nyomukban a mindig makkra éhes motkánnyal. A világ legfurcsább csordája ezúttal egy leszakadó jégtáblán reked, besodródik az óceánba és kalózok szőrös mancsai közé kerül – de a csapat leleményessége és jó kedélye remélhetőleg hazajuttatja őket végül.
A Jégkorszak legmókásabb figurájának, Sidnek természetesen ismét Geszti Péter kölcsönzi a magyar hangját: ám ezúttal nemcsak a hangját. A gyártó Twenieth Century Fox stúdió ugyanis klipet is készít a filmhez, melyben Sid táncra perdül és énekel. A pár perces videóban nem a nagyszájú lajhár az egyetlen szereplő, látható lesz az ő eredeti hangját biztosító John Leguizamo, valamint vele a világ számos tájáról – természetesen Budapestről is—származó sok-sok rajongó. Leguizamóval vállvetve Geszti Péter is szerepel a klipben: az ő táncos snittjeit ma rögzítette egy forgatócsoport a Hősök terén. A magyar Sid produkcióját először egyedül majd lelkes nyolcadikos iskoláslányok karéjában vették fel; de a magyar Jégkorszak-rajongók táncát filmezték a Lánchídnál és háttérben a budai Várral.
– Sidre lassanként úgy tekintek, mint egy jó haverra, aki időről időre felbukkan az életemben – kommentálta a klipforgatást Geszti Péter. – Ha nem jelentkezne be néha, nagyon hiányozna. Remélem, a tánctól sem fogok lefagyni: jó poénnak néz ki, hogy ha virtuálisan is, de John Leguizamóval sasszézhatok egy kicsit – csak úgy lajhármódra.
IC Press


A Blikk hozta le a hírt, miszerint nem csak Árpa Attila és Ganxsta Zolee fog felbukkanni a Die Hard ötödik részében, de Növényi Norbert is tiszteletét teszi a Bruce Willis főszereplésével készülő akciófilmben.
A díjszezonban csúnyán mellőzött Warrior rendezője, Gavin O’Connor kinézett magának egy 
Néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy Simon Pegg és Edgar Wright az általuk csak Blood and Ice Cream Trilogynak becézett széria harmadik részén dolgoznak. A Haláli hullák hajnala zombis móka után a Vaskabátokkal az akciófilmeket figurázták ki. Most a katasztrófafilmek pécézték ki maguknak, a World’s End forgatókönyve majdnem kész, szeptemberben Wright vezénylete alatt elindulhat a forgatás, a főszerepben természetesen Pegg és Nick Frost fog sok vidám percet szállítani. Mikor? Valamikor 2013 tavaszán.
A kínai harcművészről és a Wing Tsun kung-fu legendás mesteréről 2008-ban készült egy film 2008-ban, Ip Man-t Donnie Yen formálhatta meg. A nagy sikerre való tekintettel két évre rá érkezett a folytatás, amiben ismét Yen játszotta a címszereplőt. Ám a kínai színész leszögezte, hogy ha lesz is harmadik felvonás ő abban biztosan nem fog részt venni.
A Piranha 3D folytatása már csak azért is érdekes lehet, mert Gary Busey szerepel benne. Busey, aki a 70-es és 80-as években élte virágkorát, ismerős lehet a Predator 2-ből, a Halálos fegyverből, de ne feledkezzünk meg a Holtpontról sem. Régóta nem hallhattunk az Oscarra jelölt (biza, Buddy Holly története miatt kiérdemelt egy nominációt a legjobb főszereplő kategóriában) színészről, pedig nem tűnt el, csak éppen olyan filmekben játszik, amit senki nem néz meg. Idén a Piranha 3DD-ben sokkol, az alábbi featurette-ben ő áll (vagyis ül) a középpontban, mit mondjak, elég szórakoztató egyveleg.
Ruben Fleischer a szórakoztató Zombieland után a felejthető 30 perc vagy annyi se (30 Minutes or Less) akció-vígjátékkal jelentkezett. Ezt követően csüccsenhetett belecsüccsenhetett a The Gangster Squad rendezői székébe. Nem ő volt az első név, aki szóba került a projekt kapcsán. Először Ben Affleck-re szerették volna bízni, majd felkeresték Paul Greengrasst és Francis Lawrence-t, sőt még Darren Aronofskyt is megkörnyékezték.
A Mad Man sorozat sztárja, Jon Hamm játszhatja J.B. Bernstein sportügynököt a Million Dollar Arm drámában. A film megtörtént eseten alapszik, Bernstein Indiában úgy gondolta, hogy egy reality show keretében keres megfelelő baseball játékosokat. 40.000 ember ment el a meghallgatásra, végül csak ketten bizonyultak alkalmasnak arra, hogy a sportágban betöltsék a labdadobó szerepét.