Tomas Alfredson, az Engedj be! (Let the Right One In) rendezője vezényelte le a Tinker, Tailor, Soldier, Spy kémfilmet. A brit titkosszolgálat sorai közé beférkőzött egy kém, Gary Oldman karaktere eléggé megbízható ahhoz, hogy felkérjék arra derítse ki, hogy ki lehet ez az ember. Komor, izgalmas thrillert ígér az előzetes, a film tömve lesz ismert arcokkal. Amerikában december 9-én mutatják be, Angliában pedig a jövő héten érkezik a mozikba. Hozzánk sejtésem szerint 2012-ben fut be.
Peter Morgan írta a forgatókönyv első vázlatát, majd személyes okokra hivatkozva bedobta a törülközőt. Ezután Peter Straughan és Bridget O’Connor dolgozott a szkripten. 2009 júliusában a svéd Alfredson lépett a fedélzetre, akinek ez volt az első angol nyelvű filmje. Majd A 30 millió dolláros projektbe a francia StudioCanal is beszállt
A híres-nevezetes táblás játék alapján készül a Torpedó (Battleship) film, valószínűleg senki számára nem ismeretlen a játék és többször próbálta kitalálni, hogy vajon melyik mezőbe rakhatta ellenfele a hajóit. Ehhez gyakorlatilag szinte semmi köze nem lesz a mozis verziónak, addig ugyan stimmel, hogy egy földi flotta lesz az egyik harcoló fél, de ebben ki is merül a hasonlóság. Az írók ugyanis úgy gondolták, hogy a hajóknak űrlényekkel kellene megküzdenie. A földönkívüliek nem ártó szándékkal érkeztek a bolygóra, nem akarják elfoglalni a bolygót és nem akarnak ártani az embereknek, egyszerűen csak meg akarnak szerelni valamit. Aztán beléjük fut a Liam Neeson által vezetett hajóhad és kitör a csetepaté. A készítők azt ígérték, hogy mindkét fél szemszögéből látni fogjuk a történéseket, szóval az alienek oldalán is betekinthetünk a fejleményekbe.
Sztárokkal és ismert arcokkal zsúfolták tele a Valentin nap (Valentine’s Day) romantikus vígjáték, a film pedig szépen hozott, főleg azért, mert jó időpontot választott a stúdió. Szinte rögtön utána felmerült, hogy kellene egy hasonló alkotás, csak ezúttal december 31-hez kapcsolódjon. A rendező térfélről újra Garry Marshall osztogathatja az utasításokat és elmondható, hogy gyakorlatilag ugyanarról fog szólni, mint a Valentin nap, párok jönnek össze vagy különválnak és mindezt az azelőtti órákban, hogy az óra elütné az éjfélt és beköszöntene 2012. A színészgárda: Robert De Niro, Josh Duhamel, Carla Gugino.Ashton Kutcher, Halle Berry, Jessica Biel, Michelle Pfeiffer, Sarah Jessica Parker, Hilary Swank, Zac Efron, Sienna Miller, Lea Michele, Sofia Vergara, Abigail Breslin, Til Schweiger, Seth Meyers, Jon Bon Jovi. Amerikában december 8-án mutatják be.
Juno Temple az Egy botrány részleteivel indult el a pályán, látható volt a A másik Boleyn lányban és a Mr. Nobodyban is, jövőre pedig a The Dark Knight Risesben fog játszani egy kemény csajt.
Az utolsó léghajlító (The Last Airbender) filmet sokan várták, hiszen az animációs sorozatot nagyon kedvelték, ám M. Night Shyamalan alkotását kevesen illették pozitív jelzővel. Michael DiMartino és Bryan Konietzko, a széria alkotói is látták, hogy Shyamalan inkább csak kárt csinált, ezért elhatározták, hogy egy újabb évadot készítenek, egyelőre még nem tudni, hogy konkrétan mikor mutatják be, valamikor 2012-ben érkezik. Aang helyett Korra lesz a főszereplő és 70 évvel később játszódik a történet.
Igazi B filmes sztárok játszanak a Sushi Girl krimi-thrillerben, akik ha már nem csinálnának semmit, akkor is sokan emlegetnék őket. Mark Hamill, Tony Todd, Michael Biehn, Jeff Fahey és Danny Trejo szerződött le a filmre, amelyet Kern Saxton vezényelt le.