10

Tarantino első filmje

1984-ben Quentin Tarantino videótékásként dolgozott, ekkor kezdett dolgozni első filmjén, a My Best Friend’s Birthday-en. Az alkotás elkészítésében tékás munkatársai és a dráma tagozatos csoporttársai segítettek, sőt még Roger Avery is részt vett benne. A filmet 1987-ben fejezte be és 5000 dollárt költött rá. A mű 70 perces volt, de a feldolgozó laborban tűz ütött ki és végül csak 36 pernyi anyag maradt meg.

5

Somnolence sci-fi rövidfilm

Patrick Kalyn az effekt részlegen ismerős leginkább, dolgozott a King Kong, az X-men – Az ellenállás vége  (X-Men: The Last Stand)  és a District 9 filmekben is. Kalyn készítette az alábbi Somnolence című sci-fi rövidfilmet, amelyet 10.000 dollárból két nap alatt forgatott le Red Camerával Vancouverben. Az alkotás csak egy nagyobb filmterv rövid része, a férfi azt reméli, hogy sikerül meggyőznie ezzel néhány fejest, így elkészítheti a másfél-két órás mozis verziót.

A történet 2031-ben játszódik a Földön, a fosszilis fűtőanyagok kimerültek. A világ az összeomlás szélén áll, a nemzetek pedig az AREN elnevezésű koalícióba tömörülnek és egy új energiaforrással kísérleteznek. Azonban a tesztek nem hoznak eredményt, sőt az egyik olyannyira rosszul sikerül, hogy egy elit csapatot küldenek a helyszínre, hogy megállítsák az anomáliát. A katonák a helyszínre érkezvén azonban egy másik dimenziót találnak.

12

A MAB magyar websorozat eddigi 3 része

Néhány napja került ki a világhálóra a MAB sorozat első része. A thrillerszériát kifejezetten a netre szánták és az egyes epizódok 8 perc körüliek. Összesen 16 részre számíthatunk és a második felvonást csak úgy tették elérhetővé, ha az elsőt legalább ezren megtekintik, ami össze is jött, közel 16 ezren látták. Horgas Ádám fél millió forintból készítette el a kelta mondakörön alapuló sorozatot

4

Bolondos Dallamok: Kengyelfutó gyalogkakukk visszatér

A Warner tervei között szerepel, hogy újra feltámasztja a Bolondos dallamokat.  Marketing céljából készített is három rövidebb animációs filmet, amelyeket a moziban vetítettek. Az első a Kutyák és macskák folytatása előtt, majd a Zack Snyder rendezésében készült baglyos animációs film előtt volt látható, a harmadikat pedig azok nézhetik meg, akik beülnek a Maci Lacira (legalábbis Amerikában). Ezt pedig majd a tévében követi 26 rész.

Nos, most a mozikban látott első, Coyote Falls címre hallgató művet tekinthetitek meg.

2

Írják a Pixels forgatókönyvét

Még májusban jelentették be, hogy el fog készülni Patrick Jean francia filmes Pixels című rövidfilmjének a mozis verziója. Adam Sandler látott fantáziát a dologban és a Happy Madison cégén keresztül vette meg a jogokat, a terv akkor az,  hogy egy Szellemirtók-szerű akció vígjátékot készítenek.

Sandler most Tim Herlihyt állította rá a forgatókönyvre, az úriember több olyan szkriptben is közreműködött, amiben a színész is érdekelt volt. Többek között Herlihy vetette papírra az Esti mesék (Bedtime Stories), az Apafej (Big Daddy) vagy A vizesnyolcas (Waterboy) filmeket.

A kisfilmben a 1980-as években népszerű játékban látott karakterek rombolják le New Yorkot.

0

The Legend of Hallowdega

Terry Gilliam készítette a The Legend of Hallowdega 18 perces rövidfilmet, amelyet az AMP Energy Juice és a @radical.media szponzorált. Justin Kirk játssza és David Arquette is színre lép,   de láthatjuk benne  Dale Earnhardt és Darrell Waltrip autóversenyzőket is. A produkció azt vizsgálja, hogy a Talladega versenyek vajon el vannak-e átkozva.

 

5

Blaas a DreamWorksnél készítheti el az Alma egészestés változatát

A spanyol Rodrigo Blaas eddig a Pixar berkein belül ténykedett, többek között a Fel! (Up) és a Wall-E alkotásokon ügyködött animátorként. Az Alma címre hallgató produkció kedvéért állt be a kamera mögé, ami a nézők többsége szerint egész jól sikerült. Ennek Blaas most elkészítheti az egészestés változatát, ám nem a Pixar varázskonyhájában, hanem DreamWorks égisze alatt. A munkálatok felett Guillermo Del Toro fog bábáskodni, aki maga is besegít a DreamWorks egyes animációs filmjeinél és a tervei szerint a Trollhunterst maga fogja rendezni.

Az Alma egy fiatal lányról szól, aki egy játékboltban észrevesz egy babát, ami pont úgy néz ki, mint saját maga. Alább megtekintheted a rövidfilmet.


0

… the Suicide Brothers előzetes

Hamarosan érkezik a The Continuing And Lamentable Saga Of The Suicide Brothers rövidfilm, amelyben Rupert Friend, Tom Mison és Keira Knightley játsszák a főbb szerepeket. A gótikus stílusú fantasy alkotást a Brownlee testvérek rendezték, a fekete humorral megspékelt filmet Andersen, a Grimm fivérek és Tim Burton képzeletvilágának az egyvelegeként jellemezték. A történet Bavaria sötét erdeiben játszódik, megismerjük a Barath és Bourbon testvéreket, akik minden egyes áldott nap megpróbálnak véget vetni az életüknek, egy tündér, aki velük él, mindig figyelemmel követi az újabb kísérletüket.

4

Star Wars: The Solo Adventures

Daniel Smith és Jeff Scheetz a Csillagok háborúja rajongói, maguk készítették ezt a rövid animációs filmet, melyben Han Solo és Chewbacca valamit fontos dolgot szállít a Millenium Falconon, azonban a dolgukat erősen nehezíti a fedélzeten tartózkodó robot és a közelben febukkanó birodalmi csillaghajó. A franchise rajongóinak érdemes végignézni, élvezhető, szórakoztató alkotás és az utolsó másodpercre is jut egy poén.

0

Gordon-Levitt rövidfilmje

Az SXSW fesztiválon mutatták be a Morgan and Destiny’s Eleventeeth Date: The Zeppelin Zoo rövidfilmet, amelyet Joseph Gordon-Levitt rendezett és az egyik szerepet el is játszotta. Mellette Channing Tatum és Lexy Hulme játszik még az alkotásban. Gordon-Levitt tavaly is beállt a kamera mögé, szintén egy rövidfilm kedvéért, a Sparksban Carla Gugino és Eric Stoltz volt a főszereplő.