3

Spike Jonze rövidfilmje

Spike Jonze, az Ahol a vadak várnak és az Adaptáció rendezője egy 30 perces rövidfilmet készített, az alkotás címe I’m Here. A történet középpontjában két robot áll és az ő szerelmükről szól a produkció, Andrew Garfield és Sienna Guillory játsszák a főszereplőket. Az I’m Here-t levetítették a Sundance Filmfesztiválon és a Berlinale-n is meg lehetett tekinteni. Most pedig Te is megnézheted az alkotást, közzétették a nyilvánosság számára, ide kattintva tudsz eljutni a honlapjára. Azonban úgy tűnik, hogy nem lehet bármikor megtekinteni, ki kell várni, hogy mikor adja újra a honlapon látható filmszínház. Alább az előzetest láthatod.

1

Cameron 78-as rövidfilmje

James Cameron 1978-ban készítette el az alábbi 12 perces,  Xenogenesis címre hallgató sci-fi rövidfilmet. Van benne jó pár utalás a Csillagok háborújára, de merített a King Kongból is, e mellett néhány jelenet vagy motívum visszaköszön későbbi alkotásaiban is.

2

Menedék

Néhány hónappal ezelőtt két amatőrfilmes azzal keresett meg, hogy ha lehet tegyem ki a blogra kisköltségvetésű alkotásukat, a Menedéket. Az alkotást Pakson és környékén forgatták és látható benne Váncsa Gábor, aki a Halo 3: ODST trailerében is feltűnt, Réti Barnabás pedig a Barátok közt sorozatban játszott. Íme a kész produkció.

 

1

Az 1910-ben készült Frankenstein film

Sokan azt gondolják, hogy az első Frankenstein film a Boris Karloff főszereplésével készült 1931-ben bemutatott alkotás. Csakhogy a Thomas Edison stúdió már 1910-ben elkészítette a saját, Mary Shelley regényén alapuló filmjüket, ezt a produkciót most, március 18-án fogják ismét bemutatni, mivel pont 100 éve készült.

Fredrick C. Wiebel fedezett fel egy olyan példányt a filmből, amely túlélte ezt az egy évszázadot. Wiebel elmondása szerint úgy hiszik, hogy 50 centbe került egy láb hosszúságú anyag elkészítése azokban az időkben, a 13 perces alkotás pedig 976 láb, ami 488 dolláros büdzsét jelent. Wiebel azt is hozzátette, hogy van néhány speciális effekt is benne, szóval ez megdobhatta a költségeket.

 

0

Szombati kisfilmek 2.

Talán még emlékeztek az előző rövidfilmre, a The Lady and the Reaper-re.

Következzen egy francia animációs film (angol felirattal – nagyon egyszerű, pár mondatos szöveggel), ami témáját tekintve lehetne akár a válasz is az öreg hölgyes történetre. Ez is kellően fekete humorú, mégis bájos megoldásokkal operáló, szépen rajzolt történet, esendő Halállal és más népmesei karakterekkel. 🙂

Rendező: Samuel Tourneux, készült 2007-ben. 2008-ban jelölték a legjobb animációs rövidfilm Oscar-díjára.

Mindössze 8 perc, érdemes megnézni!

Meme les pigeons vont au paradis from samuel Tourneux on Vimeo.

4

A valóságtól az álomig – válogatás a legújabb magyar kisfilmekből

Már lassan rovattá érnek a szerdán érkező magyar filmekről szóló írásaim. Most a 41. Magyar Filmszemle programjából válogatott kisjátékfilmekből készítettem egy kis bemutatót.

Barbárok

Néhányan már próbálkoztak, míg végül Miklauzic Bencének sikerült megalkotnia a magyar psychot, sznobizmus és Wall Street nélkül. Árpit (Nagy Zsolt) a mi Patrick Batemanünket a Duna-parton ismerjük meg. Őrülten motyog a felkelő nap felé.

Az eseményeket azonban nem Árpi, hanem egy várandós nő (Bartsch Kata) szemszögéből, passzívan, kissé távolról figyeljük. Adott egy magyar család, akik húsvétkor összejönnek valahol vidéken. Pálinka és ebéd után zserbó a desszert, meg közben söröznek, de a társalgást nem színesíti az italozás, csak közhelyek vannak, melyre rásegít a tévé. Egy brutális gyilkosságot közvetít a híradó, természetesen mindenki egyhangúan rákontráz, mit érdemel a bűnös. Véleményük azonban hirtelen fordulatot vesz, vagy legalábbis elhalkul, amikor megjelenik Árpi, az elkövető.

Bret Easton Ellis regényében magányos őrültek vannak. Nálunk már a családban is így élnek. Egy gyilkosság hamarabb eltusolódik a fejekben, mint a vallásos fanatikusság “bűne”.

 

(Ám, aki egy direktebb Ellis-átíratra vágyik, azoknak a Levegőt vennit ajánlom).

 

Olvasd tovább

0

Gia Coppola rövidfilmje

Francis Ford Coppola unokája és Sofia Coppola unokahúga, Gia Coppola is beállt a kamera mögé, igaz csak egy pár perces rövidfilm erejéig. A hölgyemény Tracy Antonopoulosszal közösen készítette el a Non Plus One-t, amelyben Jason Schwartzman (Gia unokatesója) és Kirsten Dunst játszik.

 

0

Besson 3D-s sci-fi terve

Luc Besson akció sci-fit tervez, sajnos csak producerként fogja felügyelni a filmet, pedig Az ötödik elemmel megmutatta, hogy otthon van ebben a témában. A Section 8 címre hallgató produkcióban adva lesz egy börtön, amely 50 mérföld magasságban lebeg a föld felett. A fegyház a világ legveszélyesebb bűnözőinek biztosít otthont, konkrétan 500-an élvezik eme hely vendégszeretetét. A rabokat a fejlett technikának köszönhetően folyamatosan alvó állapotban tartják, ám hirtelen magukhoz térnek.

Stephen St. Leger és James Mather írják a forgatókönyvet, Besson is besegít nekik, aki biztosan ellátja majd a duót jó tanácsokkal, pl. hogy miképpen kell gyorsan összehozni egy szkriptet. Leger és Mather a rendezői teendőket is ellátják és az EuropaCorp égisze alatt foroghat a film. 30 millió dollárba fog kerülni a sci-fi és természetesen 3D-s lesz.

Leger és Mather korábban a Prey Alone rövidfilmet készítettek, ezt alább megtekintheted két részletben

Az EuropaCorp ezen kívül dolgozik a Brick Mansion akciófilmen, ami a B13-A bűnös negyed angol nyelvű feldolgozása lesz.

3

Szombati kisfilmek 1.

The Lady and the Reaper (La Dama y la Muerte)

A filmet jelölték az idei Oscar-díjra animációs rövidfilm kategóriában.

A történet szerint a bájos idős hölgyért, annak legnagyob örömére, eljön a Halál, csakhogy útjukba áll egy önimádó sztárdoki és népes nyuszihada.
Tökéletes kisfilm, tetszetős, továbbgondolható megoldásokkal, mély-mély mondanivalóval, és soha nem látott módon bájos morbid humorral. Témáján túl ugyanis telis-teli van olyan borzasztó bájos geggel, mint pl. a folyton az óráját nézegető Halál, a liftben hallható ária, a Mr. Death feliratú roskadozó postaláda, a pudlikutya-öleb Kerberosz,  az elektronikus ladikzár, vagy az “incoming soul”-jelzésű csipogó.
Mindehhez még hozzájön, hogy totálisan eltalált a zenéje és a hanghatásai, de ugyanez  mondható a mimikákról, a karakterekről (nézzétek meg milyen arcot vág a Kaszás, mikor a néni elindul a lejtőn) :).
Minden megvan benne, ami a nagyokban is, pl. a drámai csúcspont a váltakozva lesújtó kezekkel/kaszával, csak éppen az élet nagy kérdéseinek esszenciáját pár percbe desztillálva. Nézd meg.

3

Griswoldék vasárnap visszatérnek

Tavaly októberben derült ki, hogy a New Line Cinema felkérte David Dobkint arra, hogy írja meg az 1983-as családi vakáció folytatását. A sequelre ugyan még várni kell, de a vasárnapi Super Bowl alatt le fogják vetíteni a Hotel Hell Vacation rövidfilmet, amely a HomeAway.com reklámkampányának a részét képezi. A 27 másodperces ízelítőben azt láthatjuk, amint  Clark és Ellen Griswold (Chevy Chase és Beverly D’Angelo) látogatóba érkezik fiúkhoz, Rustyhoz.

2

Assassin’s Creed: Lineage kisfilm felirattal

Az Ubisoft néhány hete bejelentette, hogy az Assassin’s Creed játék második részéhez kapcsolódóan készítettek egy rövidfilmet, amelyet négy részre bontva fognak majd közzétenni, az utolsó felvonás pedig november 17-én kerül fel a netre, alább megtekintheted mind az egész kisfilmet magyar felirattal. A fél órás produkcióban a játék előzményét vázolják, a középpontban pedig Giovanni Auditore da Firenze áll, aki a játékban megismert Ezio apja.