1

James Wan a Mortal Kombat rebootról

mortalombatelsofilmA Mortal Kombat reboot formálódik egy ideje. Akkor történt némi előrelépés, amikor Kevin Tancharoen vette kezébe a gyeplőt, azonban 3 évvel ezelőtt búcsút intett a projektnek. Azóta rendező nélkül árválkodik, viszont James Wan producerként bepattant a tervezet mögé. Wan az IGN-nek beszélt a filmről, túl sok konkrétumot nem árult el.

“Ezen a remek játékon nőttem fel. A játékok mellett ott voltak a filmek is és én mindegyiket szerettem. Kulcsfontosságú, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki az alapanyagból. Nem akarom elsietni. Kihasználjuk a rendelkezésünkre álló időt, meggyőződünk róla, hogy tényleg a jó irányba tartunk-e. Fontos, hogy ne hozzunk össze sietve valami olyasmit, amit aztán senki nem fog szeretni. Szeretem a karaktereket, rendkívül színes egyéniségek. A sárkány közbelép egyfajta megközelítése. Annak a fantasy és számítógépes játék verziója. Eléggé érdekes karaktereket találtak ki és a bemutatott világot is klassznak találom. Egy nagy mitikus világ, amely egy másik dimenzióban létezik. Szóval rendkívül szórakoztató lesz játszogatni vele és meglátni, hogy mi sül ki belőle.”

4

David Finchert akarják megnyerni a Z világháború 2-re

worldwarzHárom év telt el a Z világháború (World War Z) óta. Brad Pitt és a Paramount is fellélegezhetett, hogy a hosszadalmas, zökkenőkkel teli munka végül meghozta gyümölcsét, szép eredményt ért el a film. A folytatást természetesen bejelentették, megvolt a rendező is, de Juan Antonio Bayona idővel leigazolt a Jurassic World 2-re és kilépett a zombis projektből.

Szóval egyelőre direktor nélkül tengődik a tervezet, de Pitt és a Paramount el szeretné érni, hogy David Fincher fellépdeljen a fedélzetre. Egyelőre nem tettek ajánlatot más személynek és remélik, hogy a tárgyalásoknak pozitív végkicsengése lesz.

Kemény dió lesz, hiszen Finchert eddig sem tudták megnyerni folytatásokhoz az utóbbi évek során. Nem csoda, hiszen az Alien 3 során rendkívül rossz tapasztalatokat szerzett. Más részről mindig is el akarja érni, hogy a végső vágás joga őt illesse, ezen felül a marketingbe is bele szeretne szólni. A 20.000 Leagues Under the Sea remake is azért futott zátonyra, mert a Disney-vel nem voltak azonos hullámhosszon.

0

Fekete Manta lesz Aquaman ellenfele

blackmantaA moziban dübörög a Suicide Squad, a Csodanőn (Wonder Woman) már az utómunkálatokat végzik, az Igazság Ligáját (Justice League) forgatják. De az James Wan szárnyai alatt formálódó Aquaman-ról nem sokat hallottunk. Azonban nemrég kiderült, hogy ki lesz a nagy ellenfél. Nem más, mint Fekete Manta.

A karaktert Bob Haney és Nick Cardy alkotta meg és az Aquaman 35. számában jelent meg 1967 szeptemberében. Mantának nem is egy eredettörténete van. Az egyik szerint egy autista árva gyereket az Arkhamban vetették alá kísérleti kezelésnek, ami enyhén szólva sem volt rá jó hatással. Megölte a tudósok vezetőjét, kereket oldott az elmegyógyintézetből.

De a lényeg, hogy a bosszú köti össze őt és a DC hősét. Aquaman apja a Mantával vívott csata során szívrohamot kapott és meghalt, fia pedig később felkutatta Manta vér szerinti apját és véletlenül megölte. Ennek következtében Manta bosszút esküdött. Olyan erőteljes göncöt visel, amely segítségével képes az óceán mélyén elviselni a nagy nyomást és halálos energialövedékeket is ki tud lőni.

5

Antoine Fuqua rendezhetné a Sebhelyesarcút

scarfaceA Sebhelyesarcú (Scarface) remake jó ideje a levegőben lóg. Egy ideig David Yates melegítette a rendezői széket, majd úgy nézett ki, hogy Pablo Larrain vezényelheti le az új változatot Jonathan Herman forgatókönyvéből. Az Universal persze azt ígérte, hogy a feltörekvő bevándorló gengszter történetét új, friss és eredeti megközelítésben fogják tálalni.

A forgatás kezdete még nem ismert, de Larrain távozott a projekt éléről. Helyére a stúdió Antoine Fuquát próbálja megnyerni. Fuqua elvileg egészen jó munkát végzett A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) újabb verzióján, elégedettek voltak vele. Így érthető a döntés, hogy miért keresték meg.

Habár az Universal számára kiemelten fontos a film, de arról nem tudni, hogy mikor szeretnék a mozikban tudni. Mindenesetre kellene egy olyan színész, aki minimum olyan remek alakítást nyújt, mint Al Pacino.

2

Hamarosan indul az Ocean’s Eight forgatása

bullockA Warner októberben indítja el az Ocean’s Eight forgatását, Gary Ross rendezése tulajdonképpen a George Clooney és Brad Pitt főszereplésével készült franchise csajos spin offja. Sandra Bullock és Cate Blanchett már a fedélzeten voltak, Anne Hathaway, Helena Bonham Carter, Mindy Kaling, illetve Rihanna és az ázsiai-amerikai rapper, Awkwafina írhatott alá a filmre.

A szereposztás még zajlik, további ismertebb nevekkel bővülhet a projekt, ezen felül a trilógiából is cameozhatnak néhányan. Steven Soderbergh producerként veszi ki a részét a munkából. Ross és Soderbergh régóta ismerik egymást, általában second unit directorként segítenek be a másik filmjében.

2

Stb…

0mos2

A The Wrap úgy tudja, hogy lesz Acélember 2. A stúdiót megkeresték, hogy kommentálják a hírt, de nem reagáltak rá.

Jason Momoa lesz A holló reboot főszereplője? Nagyon úgy tűnik. De hamarosan kiderül.

Úgy néz ki, hogy beperli a Suicide Squad egyik nézője a stúdiót, mert a marketinganyagok azt sugallták, hogy Joker nem csak pár percig lesz látható a filmben. A néző sérelmezi, hogy a Warner félrevezető kampányt folytatott.

A Tri-Starnál készül el a Narnia reboot.

David O. Russell sorozatozni fog, Robert De Niro és Julianne Moore lesznek a főszereplők, a sztori a 90-es években fog játszódni és zsarukról fog szólni.

Nemzetközi előzetes a Resident Evil utolsó részéhez. Olvasd tovább

1

Veszteséges lett a Szellemirtók, a stúdió szerint viszont annyira nem égtek be

szellemirtokkkkkAnnak ellenére, hogy a Szellemirtók (Ghostbusters) reboot már a kezdet kezdetén nagy utálatot váltott ki, a stúdió és a rendező úgy vélte, hogy nagy siker várható. Rory Bruer, a Sony egyik fejese azt mondta, hogy ugyan nincs hivatalosan bejelentve, de ő biztos benne, hogy lesz folytatás.

Nos, a film nem szerepelt túl szépen a kasszáknál. Nyilván a negatív reakciókhoz képest azért az eddigi 180 millió dolláros (Amerikában 117 millió) bevételt nem olyan rossz. Ám a 144 millió dolláros költségek és a valószínűleg igen termetes marketing összegek mellett ez a szám igen kevés. Paul Feig rendezése még nem mutatkozott be minden országban, hátra van még Franciaország, Japán és Mexikó is, ám elemzők szerint a végső bevétel nem haladja meg a 225 millió dollárt. A stúdió azért bizakodó és szerintük összejöhet a 300 millió is.

Szellemirtók filmes univerzum? Igen, beszéltek erről korábban. De ezek után a Sony inkább azon gondolkodhat, hogy miképp pótolja a kiesett profitot. Ugyanis a produkció nem lesz nyereséges, nagyjából 70 millió bukást „termel ki” a THR cikke szerint. Azonban a stúdió úgy áll hozzá, hogy a merchandisingból és a Szellemirtókhoz köthető dolgokból, mint pl. a Dubai-i vidámparkból bejön a kiesett összeg. Ráadásul a nyáron hirtelen megnőtt a 84-es filmet kikölcsönzők száma is.

Szóval lehet, hogy folytatás vagy spin off nem fog készülni, viszont nem teszik félre a franchise-t. 2019-re terveztek be egy animációs filmet és még a Ghostbusters: Ecto Force animációs széria is készülőben, ami 2018-ban jöhet ki.

1

Breck Eisnerre bízták a Péntek 13 reboot rendezését

IM Global's 5th Anniversary Cocktail Party2009-ben próbáltak új életet lehelni a Péntek 13 (Friday the 13th) franchise-ba, Michael Bay produceri felügyeletével érkezett a reboot. A kezdeti lelkesedés gyorsan alábbhagyott, ugyanis az amerikai 40,5 millió dolláros nyitány után gyorsan elpárologtak a nézők és 65 millió dollárnál kifulladt a projekt.

Folytatás ugyan nem készült, de a Paramount és Bay nekidurálta magát, újra elhozzák Jason Voorhees-t. Méghozzá egy újabb rebootra kell számítani. Breck Eisner, A tébolyultak (Crazies) rendezője vezényelheti le az új változatot, elvileg valamikor jövőre be is mutatják.

David Bruckner melegítette egy ideig a rendezői széket, de ő már nem részese a projektnek. A forgatókönyv legutóbbi verzióját Nick Antosca, a Hannibal széria írója tette le az asztalra.

2

Továbbra sincs kizárva, hogy lesz Halálos fegyver 5

lethalweaponTegnap a Television Critics Association eseményen a Halálos fegyver (Lethal Weapon) sorozat panelénél Dan Lin producer megemlítette, hogy továbbra is esélyes, hogy elkészülhet a franchise következő része.

„Nincs kizárva, hogy megvalósul az 5. felvonás. A stúdió filmes részlege kegyes volt hozzánk, hogy megengedte, hogy belevágjunk a sorozatba, de továbbra is esélyes, hogy a jövőben lesz majd Halálos fegyver a mozikban. Azonban jelenleg csak a szériára fókuszálunk.”

Matt Miller a sorozat atyja hozzátette, hogy amikor megkapták a zöld utat, leültek a franchise rendezőjével, Richard Donnerrel beszélgetni, aki áldását adta a projektre. Kiderült az is, hogy Leo Getz és Lorna Cole, vagyis Joe Pesci és Rene Russo karakterei is fel fognak bukkanni valamikor a történet során. Nem akarják beleerőltetni a figurákat a sztoriba, akkor és ott hozzák be Getz-t és Cole-t, amikor eljön a megfelelő idő.

A filmben Riggs öngyilkos gondolatokkal küzdött, vakmerő volt, kokaint is felszippantott és pisztolyt dugott a szájába. Ilyesmi nem lesz a sorozatban. A Fox családbarát verziót akar, szóval nem lesz drogozás és máshogy mutatják be Riggs fájdalmát.

 

5

Stb…

0swro

Csütörtökön jön a Zsivány Egyes következő előzetese. Kiderült egyébként, Jimmy Smits cameozni fog, ő alakította Bail Organát.

James Ponsoldt rendezi a Disney számára a Wild City CGI/élőszereplős filmet, amely Los Angeles-ben játszódik és néhány állat áll a középpontban.

Will Poulter,  Ben O’Toole és  Jack Reynor is benne lesz Kathryn Bigelow detoriti lázadásról szóló filmjében.

A Suicide Squad nem fog Kínában menni, úgy hírlik, hogy a cenzoroknak az Öngyilkos szó nem tetszik. Olvasd tovább