0

Mégsem lesz semmi a Csillagkapu rebootból

csillagkRoland Emmerich és Dean Devlin nem csupán a Függetlenség napját (Independence Day) akarták folytatni, hanem a Csillagkaput (Stargate) is szerették volna rebootolni. Utóbbi esetében egyenesen trilógiában gondolkodtak. Azonban úgy tűnik, hogy ebből mégsem lesz semmi. Devlin az Empire-nek adott interjút a The Librarians sorozat kapcsán, ahol szóba került a Csillagkapu is.

Elmondása szerint egy ideig egészen jól festet a dolog. Sok vasat tartott a tűzbe és azt hitte, hogy minden projekttel boldogulni fog. Aztán jött egy pillanat, amikor összecsaptak felette a hullámok és minden darabokra hullott. Devlin szerint ha jól csinálják meg a Csillagkaput, akkor a rajongók is odalesznek érte. Viszont ha elrontják még szép, hogy senki sem fogja szeretni. És a munka közben még véletlenül sem akar arra gondolni, hogy félremehet a film, de ez csupán az egyik dolog, ami miatt nem akarnak belevágni.

Az első Csillagkaput nagyobb stúdió támogatása nélkül gyártották le. Ezáltal sokkal nagyobb kreatív szabadságot élvezhettek. Devlin szerint manapság már elég nehéz úgy filmet készíteni, hogy ne álljon mögötte valamilyen stúdió, emiatt bele is szólnak a munkába, elkerülhetetlenné válik, hogy olyasmi is bekerüljön a filmbe, amit ő nem akar.

Ergo: A Függetlenség napja 2. (Independence Day: Resurgence) gyatra bevétele miatt már nem akar senki nagyobb összeget áldozni a hőn áhított rebootra vagy csak úgy, ha Emmerich helyett a nyakára küldött producerek irányítanának.

0

A holló reboot már nem a Relativity-nél készül

crowEléggé hosszú utat járt be A holló (The Crow) reboot és még nincs vége a vesszőfutásának. Több író, rendező és színész is megfordult az új változat környékén, majd a Relativity nehéz anyagi helyzetbe került és ezért tovább folytatódott a projekt kálváriája. Edward R. Pressman producer meg is említette, hogy jobb lenne, ha el tudná érni, hogy a stúdió lemondjon a filmről és máshol tudna próbálkozni.

Csak sikerült közös nevezőre jutni, mivel a Relativity úgy-ahogy kikerült a képből. Habár Ryan Kavanaugh vezérigazgató továbbra is producerként áll a remake mögött, de már máshol készülhet el a The Crow Reborn címre hallgató film. A Highland Film Group, a Davis Films és az Electric Shadow cégek dobták össze a szükséges költségvetést és közösen tartják rajta a szemüket a munkálatokon. Elviekben a történet sokkal közelebb fog állni James O’Barr képregényéhez, mint a klasszikus 94-es változat.

Ha minden jól menne, akkor a forgatás valamikor 2017-ben el is indulhatna. Egyelőre nem tisztázott, hogy Corin Hardy rendező és a főszerepre kinézett Jason Momoa még érdekelt-e a tervezetben.

1

Vászonra viszik A beavatott írójának új novelláját

rothvA beavatott (The Divergent) regényszéria eléggé olvasott volt a fiatalok körében, azonban a könyvek filmadaptáció nem hoztak túl erős bevételt. Sőt, a franchise utolsó része már csak a tévében fog megjelenni. Azonban Veronica Roth nevét nem tették margóra, a Fox 2000 megvette a szerzőnő legutóbbi novellájának a jogait.

Az Inertia a közeli jövőben játszódik. Kifejlesztettek egy technológiát, amelynek segítségével valaki hozzá tud kapcsolódni egy haldokló személy elméjéhez. Claire régi jó barátja súlyos balesetet szenved és megtudja, hogy a férfi azt szeretné, hogy összekapcsolódjanak, mielőtt meghal. Újra átélik a közös múltjuk fény-és mélypontjait.

0

Wong Kar-wai filmet készít a Gucci családról

karwaiMikor is volt, amikor először hallhattunk arról, hogy Ridley Scott a Gucci divatdiktátor családról akar filmet készíteni? 2009-ben! Akkor még Angelina Jolie és Leonardo DiCaprio neve keringet a projekt körül. Scott továbbra sem söpörte le asztaláról a tervet, de most már csak producerként érintett a dologban. Cége és az Annapurna közös erővel próbálja megvalósítani az elképzelést, a rendezői feladatokat Wong Kar-wai-ra bízták.

Andrea Berloff és Charles Randolph is dolgozott a forgatókönyvön akkoriban. Arról nem esett szó, hogy azóta átesett-e jelentősebb változtatáson a történet. Elviekben a 70-es és a 80-as években játszódna a cselekmény, a famíliának abban a két évtizedben ment igazán jól, hiszen úgy 500 millió dollár hasznot hoztak a termékeik. Főszereplő még nincs.

Nyilván nem csupán az divatüzletbe kapunk betekintést, hiszen Patrizia Gucci megölette férjét, Maurizio Gucci-t, amiért 29 év letöltendőt kapott.

0

Animációs film készül az Oscar jelölt The Dam Keeperből

damkeeper2014-ben készült el Robert Kondo és Daisuke ‘Dice’ Tsutsumi (Hayao Miyazaki unokahúga a felesége) a The Dam Keeper rövid animációs filmmel. A duó korábban a Pixarnál dolgozott, szóval minőségi alkotást tettek le az asztalra, Oscar jelölést is kapott. És most belevághatnak az egészestés változatba. A Fox Animation égisze alatt munkálkodhatnak, a forgatókönyvet John Henry Hinkel írhatja.

A 18 perces animációban egy szélmalomban dolgozó malac fontos szerepet tölt be a város életében. Hiszen a csodálatos településtől távol kell tartania egy sötét felleget. Ennek ellenére a suliban folyamatosan bántják, de legalább az új tanulóval – aki történetesen egy róka – egészen jól összebarátkozik.

A filmváltozat kissé eltérő lesz az alapanyaghoz képest. Néhány évvel a rövidfilm után játszódik, természetesen 3D-s lesz és CGI, ráadásul tele lesz dialógussal.

Ezen túlmenően a Tonko House szeretné képregény formában is kiadni a sztorit, a trilógia első része 2017-ben kerülne a boltok polcaura és egy tíz részes Hulu sorozat is formálódik Japánban.

0

Lesz Szezám utca mozifilm

szezamA Szezám utca (Sesame Street) bábfilmsorozatból még nem készült film, szóval itt az ideje, hogy bepótolják az elmaradást. Egyáltalán érezte úgy valaki, hogy kellene mozis produkció ebből? De azért várható volt, hiszen a széria 1969 óta műsoron van.

Shawn Levy lesz a producer, David Guion és Michael Handelman láthattak hozzá a forgatókönyvhöz. A duó korábban az Éjszaka a múzeumban 2. (Night at the Museum: Secret of Tomb) és a Gyógyegér vacsorára (Dinner for Smucks) filmeket írták, amelyek szintén Levy felügyelete alatt készültek.

2

Alvarez a Vaksötét folytatását tervezgeti

dontbreathAz idei év egyik legjobb filmje és horrorja a Vaksötét (Don’t Breathe) volt, egyúttal eléggé csinos profitot termelt. Ennek ellenére nem hiányozna a folytatás, azonban Fede Alvarez más állásponton van.

Alvarez és társírója, Rodo Sayagues már a következő részen gondolkodnak. Még csak most vágtak bele, de konkrét elképzelésük van a cselekményt és a végkifejletet illetően. Ugyan a Sony még nem kattintotta fel a zöld lámpát, mindenesetre az eredeti filmen dolgozó kreatív csapat már munkálkodik a projekten. Valószínűleg a stúdió sem fog nemet mondani, ha megmaradnak a pár millió dolláros költségvetésnél.

Arról nem tudni, hogy Jane Levy vagy Stephen Lang vissza fog-e térni, bár nyilván velük lenne csak igazán értelme a dolognak.

0

Steve Carell lehetne a Minecraft: The Movie főszereplője

carellA Minecraft se ússza meg, a Warner filmet készít a közismert játékból. Szeretnék elérni, hogy a főszerepet Steve Carell vállalja be, vele ültek most tárgyalóasztalhoz. Rendező már van, Rob McElhenney, a Felhőtlen Phiadelphia (It’s Always Sunny in Philadelphia) alkotója dirigálhat a forgatáson. Egyúttal a forgatókönyvhöz is köze van, Jason Fuchs-szal közösen tették le a történet legutóbbi változatát.

Egyelőre nem tették közzé a konkrét sztorit, de mivel a játéknak nincs úgymond összefüggő története, így a filmesek fantáziájára van bízva minden. Ebből pedig bármi lehet.

2019 május 25-én esedékes a bemutató, szóval van idő a tervezgetésre.

0

Jöhet az újabb Zöld Darázs film?

greenhornerA Zöld Darázs (The Green Hornet) film nagy nehézségek árán, de 2011-ben a mozikba került. Folytatás nem született, így a jogok most a Paramounthoz vándoroltak. Méghozzá Gavin O’Connor (A zsaruk becsülete, Warrior, Jane Got a Gun) biztatta a stúdiót, hogy lépjen az ügyben. Elmondása szerint nagy rajongója a karakternek és amikor kiderült, hogy végre elérhetővé váltak a jogok, szólt Peter Cherninnek és a Paramountnak, meggyőzte őket és most együttes erővel készíthetik el az új mozis változatot. Gavin O’Connor lesz a producer és egyúttal szorosan együttműködik majd Sean O’Keefe-vel a történet kidolgozásában.

Zöld Darázs nem más, mint egy milliomos alak, aki maszkot ölt, hogy leszámoljon bűnönözőkkel, oldalán tudhatja hű munkatársát, a harcművész Kato-t. Eleinte rádiójátékokban lehetett hallani a hőstetteikről, később képregények oldalain rúgták szét a gengszterek valagát. Majd a 60-as években sorozat is készült, amiben Bruce Lee volt az egyik főszereplő. 2011-ben Seth Rogennel valósult meg a filmváltozat.

0

Stb…

jackiechanoscar

Jackie Chan átvette az életműdíj Oscar-t.

Robert Redford azt mondta, hogy a The Old Man and the Gun dráma után visszavonul. Tehát a színészlegenda még egy filmben játszani fog.

Állítólag a Fox gondolkodik az X-Men rebootban.

A Legendás állatok és megfigyelésük minden egyes részét David Yates fogja rendezni.

Márciusban indul a Jurassic World 2. forgatása.

Matt Damon fel fog bukkanni az Ocean’s 8-ben. Olvasd tovább

0

Embertelenek – mozifilm helyett sorozat

skyeinhumanUgyan az X-Men a Foxnál van, de azért az Embertelenekből is lehet egy szórakoztató és értelmes filmet összehozni. Így volt egy ideig ezzel a Marvel is, ugyanis a Harmadik Fázisban a tervek szerint bemutatkozott volna a csapat.

Azonban az Embertelenek már tiszteletüket tették a S.H.I.E.L.D. ügynökei (Agents of S.H.I.E.L.D.) szériában és valószínűleg nem igazán tudták még, hogy mi fog velük történni és hogyan lehetne történetüket tovább szőni a vásznon. Mindenesetre a Marvel inkább kivette a bemutatók közül és gondolkodtak, hogy mihez kezdjenek velük.

A fejesek úgy döntöttek, hogy az Embertelenek is külön sorozatot kapnak, nem a Netflixen, hanem az ABC-n, azaz túlzottan nagy durvulásra nem kell számítani. 2017 szeptemberében debütál a széria, az első két epizódot IMAX-ben is leadják, két hétig fog menni, legalábbis Amerikában.