7

Alien 5 jegelve

alienprequel Neill Blomkamp Twitteren a következőket írta: ” alien is kinda holding/ pending prometheus 2. So I shall be working on other things… as much as I love the xeno- and Lt ripley”

Úgy tűnik mindaddig mással foglalkozik, míg a Prometheus 2 nem mutat valamit. De, hogy addig is mire összpontosítja a figyelmét, azt csak találgatják. Egyesek úgy vélik talán a District 10 lesz az.

1

Wolfgang Petersen újra rendezhet

viergegenWolfgang Petersen mögött van néhány klasszikus és remek produkció. Az egyik legjobb tengeralattjárós filmet készítette, majd A tengeralattjáró (Das Boot) után Hollywood is megismerte a nevét. Ő vezényelte le A vírust (Outbreak) és az egyik legismertebb patrióta hangvételű akciót, Az elnök különgépét (Air Force One). És a 2000-es évek elején még a Batman vs. Supermant is vele valósulhatott volna meg. De a Poseidon nagy bukása után szó szerint margóra került.

De a direktor újabb munkát kapott, az 1976-os Vier gegen die Bank német krimi-thriller új változatát viheti vászonra. Az egykori alkotás Ralph Maloney 1972-ben kiadott The Nixon Recession Caper adaptációja volt. Négy férfi élete hirtelen megváltozik, amikor állástalanná és úgyszólván pénztelenné válnak. Mit tudnának tenni? Bankot rabolnak.

Til Schweiger, Matthias Scheighofer, Michael Herbig és Jan Joseb Liefers lesznek a főszereplők.

6

Klementieff A galaxis őrzői 2-ben, McConaughey-t nem sikerült meggyőzni

klementieffHa A galaxis őrzői 2. része (Guardians of the Galaxy Vol 2) úgy 7-8 évvel ezelőtt került volna a tervezőasztalra, akkor valószínűleg Matthew McConaughey-t is könnyen meg lehetett volna győzni, hogy játsszon a filmben. De a színész az elmúlt időszakban inkább a komolyabb oldalát vette elő és nemet mondott a Marvel felkérésére. McConaughey lett volna a csapat egyik ellenfele, de nem derült ki, hogy mi lett volna karakterének a neve.

Viszont Pom Klementieff francia színésznő aláírt a produkcióra. A hölgyet korábban az Oldboyban, a Farkasbarátságban (Loup) és a Fehér éjszakában (Sleepless Night) láthattuk. Nem derült ki, hogy melyik képregényfigurát fogja életre kelteni. Csak annyi ismeretes, hogy a Marvel kifejezetten ázsiai színésznőt akart. Klementieff édesapja orosz-francia, édesanyja pedig koreai.

0

Stb…

A pletykák szerint Vízió az Amerika Kapitány 3 végén elhagyja a Földet és a Thor 3-ban fog felbukkanni.

Rihanna fellépdelt Luc Besson Valerian sci-fijének a fedélzetére.

Wes Anderson azt mondta, hogy elgondolkodott már azon, hogy horrort forgasson. Azért is szereti a műfajt, hiszen az alkotóknak be kell vetnie jó néhány trükköt, hogy a nézőt meg tudja fogni.

Scott Rosenberg, a Con Air írója vágott bele a Jumanji reboot forgatókönyvébe. 2016. december 25-re van kitűzve a premier.

Jonathan Herman, a Straight Outta Compton írója pofozza ki a Ghost in the Shell élőszereplős tervezet szkriptjét.

John Woo azt mondta, hogy továbbra is be van tervezve A bérgyilkos amerikai remake-je. És ő csinálja.

0000

Olvasd tovább

3

Rodriguez és Weaver a Tomboy bosszúthrillerben

rodriguezNéhány nap múlva, november 9-én startol el a Tomboy, A Revenger’s Tale bosszúthriller forgatása, amelyre Michelle Rodriguez és Sigourney Weaver írt alá. Denis Hamill fejéből pattant ki a sztori, a forgatókönyvet Walter Hill írta és ő is dirigálhat a munkálatok alatt. A 48 óra (48 Hours) alkotója legutóbb a Fejlövést (Bullet to the Head) adta ki kezei közül.

Rodriguez profi bérgyilkos lesz, ő az egyik legjobb. Azonban csúnyán átverik és a Doktor névre hallgató sebész új külsőt kap.  Weaver formálhatja meg a másik kinézetét. Így a nő bosszút tud állni, de közben gondoskodásra is szorul, segítségére lesz egy rejtélyes ápolónő.

2

Stan Lee és az első kínai szuperhősnő

stanA kínai Fundamental produkciós és forgalmazó cég a Realm projektet Stan Lee-vel közösen készíti. A képregényguru ötlete alapján született a történet, ebből Alex Litvak, a Predators írója hozott össze egy forgatókönyvet. Bingbing Li vállalta be a főszerepet, illetve a produceri teendőket is ellátja. A sztorit egyelőre nem tették közzé, de a lényeg, hogy az első kínai szuperhősnő megalkotása volt a cél. A hölgy többek között játszott a Tiltott királyságban (Forbiddeng Kingdom), A kaptár: Megtorlásban (Resident Evil: Retribution) és a Sárkány osztagban (Mang Lung).

0

Joe Wright a Pán bukása miatt nem rendezheti meg az Emperort

emperorHa egy rendező nagy figyelmet ér el egy filmjével azonnal megkeresik néhány nagyobb költségvetésű projekttel. De ha egy durva bukást hoz össze, akkor könnyen előfordulhat, hogy leveszik egy másik, ígéretesnek induló tervezet éléről. Joe Wright vezényelhette volna az Empire-t de a The Wrap értesülései szerint többé-kevésbé a Pán (Pan) rossz eredményei láttán már nem tartózkodik a fedélzeten.

Hozzá kell tenni, hogy a stúdió nem kommentálta a hírt, viszont Wright ügynöke valótlannak nevezte az állításokat. A film egyik producere elismerte, hogy telefonon és személyesen is beszéltek a direktorral, de a szerződést nem írták alá.

A projekt Conn Iggulden regénysorozatán alapszik, Julius Caesar és Brutus felemelkedéséről szólna a történet.

0

Mara és Hoult a The Discovery-ben

maraCharlie McDowell és Justin Lader a The One I Love független filmmel gyűjtöttek be néhány elismerést. Habár igazán nagy sikert nem arattak, de ugródeszkának tökéletes volt és könnyebben kaptak pénzt következő munkájukra. A The Discovery sci-fi románcként jellemzett tervezetükre Nicholas Hoult és Rooney Mara írt alá.

A történet egy évvel azután játszódik, miután tudományosan bizonyítást nyert, hogy van túlvilág. Hoult a felfedezéshez köthető egyik tudós fiát alakítja, Mara pedig egy tragikus múltú nőt játszik. Találkoznak és egymásba szeretnek.

0

Bale és Rapace az Enzo Ferrari filmben

michaelmannEnzo Ferrariról jó ideje próbálnak filmet forgatni. Jelenleg éppen Michael Mann tervezgeti a produkciót, amelynek megvalósulásra eléggé jók az esélyek, mivel Christian Bale szerződött le a főszerepre. Ferrari nejét, Laura Dominicát Noomi Rapace formálhatja meg. A Paramount forgalmazná a filmet.

A forgatás jövő nyárra van beütemezve, a költségvetés úgy 80 millió dollárra rúgna. Mann két szkriptet gyúrt össze. Troy Kennedy-Martin és David Rayfiel is Brock Yates könyve alapján dolgozott, amikor megírták a történetet.

0

Stevens a Colossal szörnyfilmben

hathawayAnne Hathaway éppen a Colossal szörnyfilm munkálatain vesz részt. Az utolsó pillanatokban mellé leszerződtették Dan Stevens-t. A színésznő által játszott karaktere éppen szerencsétlen időszakát éli, elveszíti munkáját és barátja is szakít vele. Visszaköltözik szülővárosába, ahol kiderül, hogy valamiféle furcsa kapcsolatban áll a Szöulban megjelenő gigantikus szörnnyel.Stevens alakítja Hathaway exét, a férfi rájön, hogy rossz döntést hozott és szeretné visszaszerezni a nőt.

Nacho Vigalondo írta a forgatókönyvet, illetve a forgatáson szintén ő osztogathatja az utasításokat. Egyúttal aggódhat is, mivel pert kapott a nyakába a Godzillához köthető hasonlóságok miatt.

0

Kunis, Bell és Applegate egy vígjátékban

kunisJudd Apatow húzta egy ideig a Bad Moms vígjáték szekerét, Leslie Mann vállalta be a főszerepet. Majd Apatow és Mann távozott és egyúttal a címet is elvetették, név nélkül fut a projekt. Viszont Mila Kunis, Kristen Bell és Christina Applegate lépdelt fel a fedélzetre. A forgatókönyvről Jon Lucas és Scott Moore, a Másnaposok (Hangover) írói gondoskodtak és elvileg ők is dirigálják a filmet.

Egy anyuka élete látszólag totálisan boldog, legalábbis a családja úgy tudja, hogy minden a legnagyobb rendben. De a nő abszolút stresszes és nagyon szeretne már kikapcsolódni, hogy levezesse a sok feszültséget. Két hozzá hasonló hölggyel együtt el is indul szórakozni, élvezik a pillanatnyi szabadságot. Azonban a helyi anyukák szószolójának nagyon nem tetszik, hogy megzavarják a környék rendjét és nyugalmát.

1

Indiana Jones mindig Harrison Ford marad

indianajonesEléggé nehezen jutottak el oda, hogy elindulhasson az Indiana Jones 4 forgatása. A hatalmas sikert követően megemlítették, hogy várható az ötödik rész is. És bizonyos időközönként szóba kerül az Indy 5. Ugyebár Harrison Ford egyre öregebb lesz és minél tovább várnak, annál nehezebb lesz beadni, hogy az idős régészprofesszor hajmeresztő mutatványokat hajt végre. Lehetett hallani arról is, hogy Fordot lecserélik, legutóbb pedig felröppent, hogy Chris Pratt játszhatja a főhőst a rebootban.

Ezúttal Frank Marshall producer beszélt a franchise-ról: „Nem fogunk James Bondhoz hasonló dolgot csinálni, azaz nem szólunk más színésznek, hogy játssza el Indiana Jones-t. Ki kell találnunk hogyan tovább. Rengeteg szóbeszédet hallani. De mi még le sem ültünk egyeztetni a továbbiakat illetően. De az biztos, hogy valamikor összegyűlünk. Rengeteg ember van, aki átvehetné a stafétabotot” – mondta a producer a Total Filmnek.

Tehát jelen állás szerint Ford megmarad Indiana Jones-nak, de a franchise-ban más fog a különféle értékes ereklyék nyomába eredni. Végül is, már a negyedik résznél is emlegették, hogy Shia LaBeouf kalandozhatna a következő felvonásban.