Észak-Amerikai box office
Új bemutatók:
A Fűrész után James Wan csak 7 évvel később, az Insidious-szal tudott nagyot szakítani, ami 13 millió dolláros nyitány után 54 millióig jutott. A rendező idén két horrorral jelentkezett, a The Conjuring eddig 135 millió dollárt termelt, az Insidous folytatásának startja pedig minden várakozást felülmúlt. A Filmdistrict ugyanis 20 millió dollárra lőtte be a hétvégén várt eredményt, ehhez képest dupla annyival indított. A 41 millió dollár a harmadik legjobb rajt a horrorfilmek között, csak a film első felvonása és a Paranormal Activity 3 előzi meg. Sőt, mi több, a z Insidious 2 a legeslegjobb kezdést produkálta a szeptemberben bemutatott élőszereplős filmek közül. Wan így legalább emelt fővel távozik a műfajtól, nemrég kijelentette, hogy többé nem csinál horrort. De mint tudjuk van az a pénz, ami miatt képes visszakanyarodni erre a térfélre. A Filmdristrict fejesei erősen vigyoroghatnak, az alacsonyabb költségvetésű produkciókkal foglalkozó cég eddigi legnagyobb sikere a Támadás a Fehér Ház ellen akciófilm volt (ami történetesen nem pár tíz millióba, hanem 70 millióba került), ami 99 millió dollárt hozott. Az 5 millió dollárba került Insidious folytatás ha nem is jut el eddig, de szép profitra tesz szert. Olvasd tovább











