FilmDROID 
Nem tudom, említettem-e már, de odavagyok a ’80-as évek csillámporos, különös hangulatú fantasy-filmjeiért, amelyekben még CGI helyett szinte mindent bábokkal, lenyűgöző díszletekkel és határtalan kreativitással oldottak meg. A mai napig nagy kedvencem a Végtelen történet és a Legenda, a Fantasztikus labirintust pedig néhány hete sikerült elcsípnem az m1-en. Sajnos csak a felétől láttam, ezért más forrásból, eredeti hanggal voltam kénytelen beszerezni, és nem bántam meg, hogy így tettem, mert David Bowie hangja egyszerűen elbűvölő volt… De térjünk a lényegre.
Author: Muse
Rekviem egy álomért (Requien for a Dream, 2000)
Egyszer már láttam ezt a filmet (felirattal), de vasárnap megnéztem még egyszer az m1-en (és megállapítottam, hogy a szinkron bűnrossz); ennek apropóján jutott eszembe, hogy írhatnék róla néhány gondolatot.
Talán azzal lenne érdemes kezdenem, hogy kevés olyan lélekölő alkotással találkoztam eddig, mint a 11 éves a Rekviem egy álomért. Persze láttam én már szomorú, megrázó, kegyetlen filmeket dögivel, de egyikben sem volt meg ez a nyomott hangulat-kilátástalanság kombó. Mindemellett talán ez a leghitelesebb film arról, hogy mit tehet bárkivel a kábítószer, a függők hogyan adják fel szép lassan, lépésenként emberi mivoltukat, csak hogy újabb és újabb adagokhoz jussanak.
Donnie Darko (2001)
Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akinek Gary Jules Mad World c. számáról egyből a Donnie Darko zseniális zárójelenete ugrik be. Akinél ez nem játszik, annak sürgősen ajánlom a film azonnali megtekintését, mert ez az az alkotás, amit bűn kihagyni.
Igazából az a film is ez, amit már háromszor láttam, de még mindig nem értem teljesen, miről is szól. Sőt, általában azok is, akiknek a kezébe nyomtam az idők folyamán, azt mondták, hogy nem egészen tudják, mit láttak, de nagyon tetszett nekik. Akik most elbizonytalanodtak volna, azoknak hadd fejtsem ki alább, miért is e nagy képzavar.
Ponyo a tengerparti sziklán (Gake no ue no Ponyo, 2008)
Valahol, a tenger mélyén egy furcsa öltözékű, vörös loboncú tengeri mágus polipok, halak, rákok és egyéb vízi herkentyűk társaságában legújabb varázslatára koncentrál, miközben a háta mögött egy kedves kis lény elszökik társai közül, és egy medúza hátán a felszínre ér. Ott aztán a víz a partra sodorja, s végül egy kisfiú játékvödrében végzi, aki lassan rájön, hogy amit fogott, az nem egy közönséges aranyhal, hanem varázserővel bíró szerzet, akinek leghőbb vágya, hogy maga is ember legyen. Röviden így foglalható össze, miről is szól a nyugaton legismertebb japán anime-rendező, Miyazaki Hayao által legutóbb dirigált rajzfilm.
Akira (1988)
Ahányszor megnézésre alkalmas animék után kutatok, szinte mindig találkozok az 1988-as Akirát alapműként emlegető bejegyzésekkel, hozzászólásokkal. Ezt látni kell – mondogatják a bloggerek és a kommentelők, én meg (ahogy az várható volt), végül engedtem a kíváncsiságomnak.
A történet szerint 2019-ben járunk, Neo Tokyo-ban, a 3. világháborút követően úgy-ahogy újjáépített japán fővárosban, amelyet jó pár évtizeddel korábban atomtámadás ért. Az utcákon polgárháborús viszonyok uralkodnak, mindennapos a katonai erőszak és a motoros bandák, gengszterek háborúi, virágzik a vallási fanatizmus és a korrupció. Az emberek mindeközben egy Akira nevű, titokzatos és hatalmas erő eljövetelét várják, amely (vagy aki) megszünteti majd a romlást, és új korszakot hoz.
Az egyik motoros banda legifjabb tagját, Tetsuo-t egy másik csapattal folytatott véres csata után érthetetlen okok miatt elrabolja a hatalmi szerv, és furcsa kísérleteket végez a fiún. Tetsuo, miután megszökik, már nem önmaga; agresszív lesz, látomások gyötrik, és látszólag megfékezhetetlen erő birtokosa lesz. Míg a fiú ámokfutásba kezd, és próbálja kideríteni, kit, vagy mit takar az “Akira” név, addig legjobb barátja, Kaneda egy Kei nevű lány segítségével próbálja megállítani és megmenteni őt.
Az idő fölött járó lány (The Girl Who Leapt Through Time, 2006)
Ismét csak egy animét ajánlok nektek megnézésre, ami kis hazánkban sajnos nem ismert oly mértékben, mint a felkapott sorozatok, de azt, hogy az egyik legszebb, garantálom! (S ide biggyesztenék is egy szmájlit, ha nem kötöttem volna ki már rögtön az elején, hogy semmiféle vizuális érzelmi megjelenítést nem alkalmazok, ezek helyett beszéljenek inkább a szavak.)
Az idő fölött járó lány egy japán ifjúsági regényből készült, ami, ha jól tudom, kötelező olvasmány az ottaniaknál – teszem hozzá, nem véletlenül, és itthon én is inkább hasonló műveket adnék a tinik kezébe Jókai Mór, meg Madách Imre helyett (nem mintha bármi bajom is lenne a fentebb említett írókkal, de azért valljuk be: egy Aranyember, vagy egy Ember tragédiája nem a 13-16 éves korosztálynak való). Helyette inkább maradnék Móricz Zsigmond, vagy Móra Ferenc ifjúsági regényeinél – ez a film is hasonló, kivéve persze, hogy a jelenben játszódik, és meg van spékelve egy kis időutazással.
Beszélj! (Speak, 2004)
Ez egy nem olyan régi, de nem is annyira friss film, nekem viszont most, így hajnalban sikerült megtekintenem. A Beszélj!, eredeti nyelven ‘Speak’ Laurie Halse Anderson azonos című regénye alapján készült 2004-ben. A könyv nálunk Hadd mondjam el… címmel jelent meg, és sajnálom, hogy eddig még nem volt hozzá szerencsém, de igyekszem bepótolni ezt a hiányosságomat.
Szentjánosbogarak sírja (1988)
Japán egyik legnagyobb rajzfilmkészítő cégét, a Studio Ghibli-t leginkább Miyazaki Hayao nevén keresztül ismerhetjük. Ő az a rendező, aki többek között Oscar-díjat is kapott 2003-ban a Chihiro Szellemországban (Spirited Away) című alkotásáért, valamint olyan klasszikusok kerültek ki a keze alól, mint a Vándorló Palota (Howl’s Moving Castle), vagy a Vadon hercegnője (Princess Mononoke, avagy eredeti nyelven Mononoke Hime). A Szentjánosbogarak sírja a Studio Ghibli egy korábbi, 1988-as filmje, mely Nosaka Akiyuki regénye alapján készült, a rendezője pedig nem az imént emlegetett Miyazaki, hanem Takahata Isao.