Kiosztották a BAFTA, vagyis a a Brit Televíziós és Filmművészetek Akadémia díjait is. Ami a legfontosabb: Itt is nyert a Saul fia, bravó. Természetesen a Kaliforniai álom (La La Land) ismét begyűjtött pár elismerést, ha eddig nem lett volna biztos, hogy már borítékolható, hogy fél tucat szobrot az Oscarról is hazavisz a film. Alább láthatjátok a nomináltakat, a nyerteseket kiemeltem. Olvasd tovább
Author: Koimbra
Box Office: Korrekt nyitány az újoncoktól
Mivel a Lego-kaland (The Lego Movie) eléggé tetszetőse termelte a milliókat a Warner bejelentette, hogy megcsinálják a folytatást, a Ninjago-t és a Batman spin off animációt. Egyértelmű volt, hogy a stúdió az előtérbe tolja a sötét lovagot, hiszen a karakter eléggé közkedvelt, ráadásul benne volt az előző produkcióban is, ahol sokat lehetett rajta mosolyogni. Nem spóroltak a marketingen, volt egy rakat poszter és reklám, sőt az Agymenők (The Big Bang Theory) sorozat is kapott Lego Batman nyitányt és a héten két Agymenők/Batman tv spot is ment a képernyőkön. Így akár egy 60-70 millió dollárt is kitermelhetett volna, azonban csak egy szolid 55 millió folyt be a kasszákba. Aggodalomra semmi ok, a vélemények eléggé pozitívak, így akár ezt az összeget megnégyszerezheti. Olvasd tovább
Top 10: A legjobb akciófilmek a 2000-es években
Ha a 80-as vagy a 90-es évekből kellene egy top 10 akciófilmes listát összeállítani azért lennék bajban, mert rengeteg emlékezetes és kiváló alkotás született és igencsak törni kellene a fejemet, hogy melyiket szorítsam ki a felsorolásból. Na, a 2000-es évek utáni időszak viszont azért kemény dió, mert a műfaj úgymond visszavonult a B kategóriás DVD kiadványok térfelére, teret hódítottak a képregényfilmek. Nem mintha temetném az akciót, de azért gondoljunk csak bele: Mennyi igazán jó film készült a témában? Oké, oké, lehetne sorolni a korrekt és élvezetes műveket. Akkor menjünk egy kicsit tovább. 2014-ben mutatták be a John Wicket, amely egyáltalán nem finomkodott, a főhős vígan osztotta a headshotokat, egészen kellemes tempót diktált, alaposan feltornászta az adrenalint. Ilyesmit ritka volt az utóbbi években, ugye? Itt a John Wick folytatása, ennek kapcsán gondoltam arra, hogy összehozok egy 10-es listát (+1, ha Wicket is belevesszük) azokról az emlékezetes akciófilmekről, ahol nyitányt követően valamennyi idő elteltével magasabb fordulatszámra kapcsolnak, folyamatosan tartják a szintet, még a beszélgetések is feszültek és a végén elég nehezen tudunk felállni a székünkből, mert eléggé belepréselődtünk. Olvasd tovább
Szürke senkik
1918-ban járunk, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik felderítőcsapatának az ellenséges vonalak mögött kell fontos információt gyűjtenie. Öten vannak, akad köztük sokat látott katona és zöldfülű újonc is. Feladatuk, hogy eljussanak egy kommunikációs központig, amelyet alaposan szemügyre kell venniük és a részleteket a náluk lévő postagalambbal el kell juttatniuk a parancsnokságig. Eléggé veszélyes küldetés.
Bő egy órás játékidejével nem nevezhető hosszúnak a Szürke senkik. Tévéfilmről van szó, amelyről messziről lerí, hogy nem gazdálkodhattak az alkotók sok-sok százmilliós összegből. De a forgatókönyv megvalósítása nem is igényelte a túlköltekezést, kellett találni néhány színészt, akik hihetően formálják meg a karaktereket, illetve néhány egyenruhára és fegyverre kellett költeni. Díszletek? A sztori a természetben játszódik, épületeket gyakorlatilag nem is láthatunk. Olvasd tovább
Taika Waititi animációs filmet készít Michael Jackson csimpánzáról
Taika Waititi, a Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows) és a Vademberek hajszája (Hunt for the Wilderpeople) rendezője éppen a Thor 3. felvonásának az utómunkálataival foglalkozik. De már lehet tudni, hogy miféle munkát nézett ki magának. Hamarosan belevág a Bubbles stop motion animációba, amelyet Mark Gustafsonnal közösen fog megrendezni. A történet? Michael Jackson csimpánzáról fog szólni, a majom szemszögén keresztül láthatjuk az énekes életének alakulását a sikertől kezdve a botrányokon át. Isaac Adamson tollából származik a forgatókönyv, amely rákerült a 2015-ös Black Listre.
Waititi lelkendezve mondta el a Deadline-nak, hogy nagy rajongója Jacksonnak és tiszteletben fogja tartani munkásságát, örökségét. Viszont nem egy életrajzi művet akar készíteni, sokkal inkább magáról a csimpánzról fog szólni a sztori, megmutatja, hogy miképp boldogul az emberek világában és miképp érzékeli azt. Ezért olykor lesz az animációnak egy kis fantasy beütése is.
The Ticket előzetes
Dan Stevens alakítja James-t, aki miután visszanyeri látását, elhatározza, hogy sokkal jobbá teszi az életét. Kell egy új lakás, többet fizető meló, szebb göncök, luxuskocsi. Metaforikusan értve egyre jobban elvakítja megszállottsága, ennek következtében egyre kevesebbet törődik azokkal, akik közel állnak hozzá.
Malin Akerman játssza a nejét, Oliver Platt testesíti meg Bob-ot, a legjobb barátját. Ido Fluk izraeli rendező készítette a drámát, amelynek forgatókönyvét Sharon Mashihi-vel közösen írt. Olvasd tovább
Az első kép Lars von Trier következő filmjéből
Lars von Trier következő művét Hasfelmetsző Jackről készíti. A forgatás hamarosan elindul, de azért már közzétett egy fotót, amelyet Carl Theodor Dreyer 1932-es Vámpírja (Vampyr) inspirált.
Matt Dillon formálja meg a sorozatgyilkos Jack-et, az ő 12 évig tartó gyilkosságait követhetjük nyomon. Minden egyes tettével egyre tökéletesebbé akar válni, az öldöklésekre pedig afféle művészetként tekint. Bruno Ganz lesz a másik főszereplő, ő fog gyakran elbeszélgetni Dillon karakterével.
Az Avengers: Infinity War munkálatairól
A Marvel 2018-as kasszarobbantása a Bosszúállók (Avengers) harmadik felvonása lesz. A hősök Thanosszal fognak összecsapni, a titán pedig nem csak mellékkarakter lesz, állítólag nagyon is ő fog állni a középpontban. A munkálatokról készült egy pár perces videó, az első napon Vasember, Pókember és a Űrlord jelentkeznek be.
Matt Reeves rendezhetné Batmant
Nagy volt a lelkesedés, amikor kiderült, hogy Ben Affleck rendezi a Batman filmet is. Majd mindenki szomorkodott, miután bejelentette, hogy kiszáll a rendezői székből, hogy inkább a sötét lovag megformálására koncentrálhasson. Jöttek a rosszindulatú pletykák.
De az élet nem állt meg, a stúdió gőzerővel kereste a megfelelő embert Affleck helyére. Úgy tűnik, hogy meg is van az a személy, akire rábízzák a produkciót. Matt Reeves-szel ültek tárgyalóasztalhoz, folynak az egyeztetések. A THR információi szerint ha mégsem jönne létre az alku, még mindig van pár ismert név a tarsolyban, mint például Ridley Scott és Fede Alvarez.
Reeves vezényelte le a Cloverieldet, az Engedj be! (Let the Right One In) remake-jét, illetve A majmok bolygója (Planet of the Apes) reboot két folytatását, a Lázadást és a Forradalmat.
Tippeljünk: Melyik film hogyan teljesít a hétvégén?
Rendszeresen be szoktam számolni az amerikai bevételekről. De miért is ne tippelhetnénk meg, hogy mégis milyen hétvégi eredmények lesznek? Három sikervárományos produkciót is bemutatnak. Bizonyára a LEGO Batman – A film fogja megszerezni a bevételi lista első helyét, minimum 70 millió dollárt szedhet össze. De érkezik A sötét ötven árnyalata is, amelynek előző felvonása hatalmas sikert aratott. Vajon ez a rész és megszedi magát? Gyanús, hogy igen. És végül John Wick is kioszthat pár fejlövést. Elődje visszafogottan kezdett és 43 millióig jutott el, viszont a híre eléggé jó volt és házimozis forgalmazásban is gyűjthetett pár rajongót. Talán a 25 milliós összeg tipp nem áll messze a valóságtól
Az Igazság Ligája új szinopszisa
Az új szinopszis: Miután Doomsday végzett Clark Kenttel/Supermannel, a bűnüldöző Bruce Wayne/Batman átértékeli szélsőséges módszereit és különleges hősökből toboroz egy elit csapatot, akik mindenféle fenyegetéssel szemben képesek megvédeni a Földet. Dianával/Csodanővel együtt megkeresi a kibernetikusan felerősített korábbi futballcsillagot Vic Stone-t/Kiborgot, a hipergyors Barry Allent/Villámot és az atlantiszi harcost, Arthur Curry-t/Aquamant. Együtt szállnak szembe Steppenwolffal, Darkseid hírnökével és másodtisztjével, akit azzal bíztak meg, hogy a Földön három nagy erővel bíró tárgyat megkeressen.
Lehet találgatni, hogy mik ezek a dolgok, bár valószínűleg a Mother Boxes-ről van szó, amelyek a képregényekben apró, de hatalmas erővel rendelkező szuperszámítógépek. Ezek el vannak rejtve, az egyik bizonyára Atlantiszon, a másik az Amazonoknál, a harmadik pedig az embereknél.
Steppenwolf-ot Ciarán Hinds fogja játszani, őt gyűri le a Liga, majd a folytatásban már magával Darkseiddal kell megmérkőznie a brigádnak.
Jay és Néma Bob visszatér
Kevin Smith az eltelt évek során beígérte a Shop-stop (Clerks) és a Shop-show (Mallrats) folytatásait, utóbbiból azonban inkább sorozatot készített volna. És most a direktor Instagramján jelentette be, hogy visszahozza a legendás párost, Jayt és Néma Bobot.
Smith leírta, hogy a Shop-stop 3-ból mégsem lesz semmi, a Shop-show szériát pedig 6 csatornának próbálta eladni, de egyik sem volt vevő rá. Sajnos a jogokat évekkel ezelőtt eladta, nem tartozik hozzá a Dogma és a Képtelen képregény (Chasing Amy) sem. Mindenesetre nem lehet oka panaszkodni, mivel akad teendője bőven. Ott van a Comic Book Men, leforgathatta a Yoga Hoserst és van egy eléggé hallgatott podcast-je is.
De a két füvezős jó barát jogaitól nem vált meg, hozzá is látott egy újabb forgatókönyvhöz, amiben a két vicces karakter áll a középpontban. A Jay and Silent Bob Reboot címre hallgató sztoriban a duó visszamegy Hollywoodba, hogy megakadályozzák a Bluntman & Chronic film új változatának elkészítését. Mivel a Miramax benne van a dologban, így Smith reméli, hogy a forgatás nyáron kezdetét veheti.



