
A hobbit: Az öt sereg csatája (The Hobbit: The Battle of the Five Armies): Smaug rátámad Tóvárosra, Thorin pedig hátat fordít barátainak. Majd orkok seregei tűnnek fel, őket pedig csak a törpék, tündék és emberek összefogása állíthatnák meg. Olvasd tovább
Author: Koimbra
The Duke Of Burgundy előzetes
Peter Strickland a Varga Katalin balladája és a Berberian Sound Studio rendezője vezényelte le a filmet, amely tucatnyi fesztivált járt meg, a kritikusok elismeréssel nyilatkoztak róla.
A történet egy lepkéket tanulmányozó hölgy és szolgálója közötti leszbikus, kissé szadomazo kapcsolatot mutat be. A főbb szerepekben Sidse Babett Knudsen, Monica Swinn, Chiara D’Anna látható. Amerikában január 23-án mutatják be, előbb-utóbb hozzánk is eljut. Olvasd tovább
Nem mutatják be Amerikában a The Interview-t
Eléggé rájár a rúd a Sony-ra. A stúdió ellen végrehajtott hackertámadás sok-sok információval látta el a médiát. Ember legyen a talpán, aki kiszimatolja, hogy melyik hír valós és melyik csak kitaláció.
Kiderült, hogy az akció mögött Észak-Korea áll, az ország a Seth Rogen és James Franco főszereplésével készült The Interview miatt rágott be. A vígjátékban ugyanis a CIA azzal bíz meg egy showmant és producerét, hogy nyírja ki a diktátort. Észak-Korea jelezte, hogy nekik egyáltalán nem tetszik, hogy bemutatásra kerül a film, próbálták elérni, hogy dobozban maradjon a produkció. Ha nem megy szép szóval, akkor majd erővel! Beizzították a szakembereket és a gépeket, majd bejutottak a stúdió rendszerébe.
A kialakult helyzet miatt a mozitulajdonosok riadót fújtak. Elképzelhető, hogy a film egy nyugodt időszakban rengeteget kaszálna, de a fenyegetés miatt inkább nem tűzik műsorra az alkotást. A Sony a színfalak mögött valószínűleg dühöng, de ugyanakkor tudják, hogy nincs más lehetőség és inkább nem mutatják be hazai földön a The Interview-t. Nyilatkozatukban leírják, hogy megérik a mozikat, hogy nem akarnak kockáztatni és tiszteletben tartják a döntésüket. Hiszen fontos a nézők és dolgozók biztonsága.
Mi lesz a film sorsa? Eddig csak az amerikai mozik nem adják le a vígjátékot, elvileg a nemzetközi területeken látható lesz. Talán a Sony felvetett egy tervet, amelyben Kim Dzsong-Unnal egyezkedve újravágják az alkotást, de ugye ismerjük azt a mondatot, amit ilyenkor a hatóságok mondani szoktak: Nem tárgyalunk terroristákkal.
A Fox is behúzta a vészféket, a New Regency-vel közösen tervezett Észak-Koreai thrillerét, amelyet márciusban kezdtek volna forgatni Steve Carell főszereplésével jégre tették.
Jurassic World kép
Dumb és Dumber kettyó (Dumb and Dumber To)
1994 – Jim Carrey a Dilibogyókkal sztár lesz és a vígjáték nagyban hozzásegítette a gumiarcú komikust, hogy ő legyen az első, aki 20 millió dolláros gázsit kér és kap. E mellett jó ideig idézgettek a filmből. A „Pisilini kell” – „Ne tartsd vissza” – „De jó meleg” szöveget a mai napig hallani lehet a téli időszakban és az „Á, Mr Sampsonite” köszönés egy ideig divat volt a suliban (nálunk legalábbis).
2014 – Carrey már nincs a csúcson, nem kap csúcsfizetést és pingvinekkel kell játszania, hogy korrekt eredményt tudjon produkálni. Jeff Daniels, a 20 évvel ezelőtti film húzóneve a tévében ért el számottevő sikert, viszont Farrellyék elég régóta nem tudtak szép bevételt és igazán jó filmet produkálni. Még jó, hogy a Dilibogyók rajongói a katasztrofálisra sikeredett prequel miatt követelték, hogy javítsanak a borzalmas baklövésen. Olvasd tovább
The Phoenix Project előzetes
A sci-fi thriller jövő hónapban debütál Amerikában. Négy fiatal tudós egy olyan gépen dolgozik, amely reanimálja, újraélesztő az elhalt organizmusokat. De a masina legvadabb elképzeléseiket is felülmúlja és rengeteg lehetőséget hord magában. Ám mindennek ára is van. A hátsó szándékok és meggondolatlan tettek következményekkel járnak. Tyler Graham Pavey írta és rendezte a filmet. Olvasd tovább
Stb…
Egyre több érdekesség lát napvilágot a Sony hackelési botránya körül, majd év végén jön róla egy nagyobb poszt.
Chan Kwok-hung a Skiptrace, Jackie Chan nevével fémjelzett akciófilm forgatása közben felborult egy hajóval és megfulladt.
A 2014-es Black Listre felkerült forgatókönyvek.
Peter Jackson azt mondta, ha lehetősége lenne, hogy holnap belevágjon egy újabb Tolkien adaptációba, és visszatérhetne Középföldére, nemet mondana.
Viola Davis lesz Amanda Waller a Suicide Squad-ben.
Ruby Barnhill lesz a The BFG főszereplője, Sophie-t alakítja.
Kaya Scodelario, Gabriella Wilde, Lucy Boynton, Alexandra Dowling és Jenna Thiam közül dől el, hogy ki lesz Brenton Thwaites barátnője a Karib-tenger kalóza 5-ben.
Még egy előzetes a Liza, a rókatündérnek
Liza, (Balsai Móni – Társas játék, Couch Surf, A berni követ) a csinos, de roppant szerény ápolónő élete egy csapásra megváltozik, amikor születésnapi kimenőt kap. Elhatározza, hogy megtalálja élete szerelmét, ám hamarosan több hullazsákba került hódolója lesz, mint élő. Ezért a fiatalon elhunyt japán slágerénekes, Tomy Tani szellemének (David Sakurai – Az eltűnés sorrendjében, Dark Samurai, Le Accelerator) segítségével Liza arra a következtetésre jut, hogy ő egy elátkozott rókatündér*. A nagyszámú áldozat és a késsel mesterien bánó Liza felkelti a rendőrség érdeklődését, és a különc helyszínelő, Zoltán Zászlós (Bede-Fazekas Szabolcs – Tűzvonalban, Valami Amerika) nyomozni kezd. Eközben a kétségbeesett és szerelemre vágyó Liza, a maga szerény, de következetes módján megpróbálja legyőzni az átkot és megtalálni az igazit…
Őrjítően rövid csipkeruha, finn western zene, juharszirupos ponty, szövevényes nyomozás és sok-sok románc. Ujj Mészáros Károly (3 (történet a szerelemről), Alena utazása) abszurd romantikus vígjátékának különlegességét nem csak a szórakoztató történet, a ’70-es évekbeli japán slágerek, az egyedülállóan stilizált és aprólékosan kidolgozott képi világ adja, hanem az a példátlan maximalizmus, amellyel a rendező, csodabogár szereplői (Szabó Győző, Molnár Piroska, Schmied Zoltán, Cserna Antal, Hajdu Steve és Kovács Lehel) segítségével felépített egy jelen világunkra, vágyainkra reflektáló párhuzamos univerzumot, amelyben bármi megtörténhet.
Pixels poszterek
Adam Sandler meglátta a nagy lehetőséget a Pixels rövidfilmben, amelyben klasszikus videójáték karakterek támadják meg a világot. Chris Columbus vevő volt a mókára, akárcsak Michelle Monaghan, Sean Bean és Peter Dinklage.
Új előzetes a The Wedding Ringernek
Január közepén támadná be Kevin Hart a Bérhaverokkal (The Wedding Ringer) a rekeszizmainkat. Az időzítés nem véletlen, hiszen a komikus Pofázunk és védünk (Ride Along) filmmel szakított nagyot az év elején.
Josh Gad alakítja az esküvő előtt álló férfit, aki bajban van. Közeleg élete nagy napja, de amikor kimondja a boldogító igent nem vigyorog egyetlen haverja sem mögött. Mert nincs neki. Éppen ezért fordul Harthoz, amiből sok-sok humoros szituáció adódik.
Jeremy Garelick, a Szakíts, ha bírsz (The Break-Up) írója dirigálta a produkciót.
The Second Best Exotic Marigold Hotel előzetes
John Madden megcsinálta a Keleti nyugalom – Marigold Hotel (The Best Exotic Marigold Hotel) folytatását. Dev Patel ismét eljátszhatja Sonny-t, Bill Nighy, Maggie Smith, Judi Dench és Penelope Wilton visszatérnek, akad új ismert arc is Richard Gere személyében. Angliában február végén mutatják be a filmet.
Az év meztelenkedései
A Mr Skin oldal jó szokásához híven idén is összegyűjtötte az év filmes és sorozatos meztelenkedéseit. A listába befért Cameron Diaz és Olivia Wilde is, az első Alexandra Daddario lett, aki a True Detective-ben dobta le magáról a textilt. Ide kattintva átnyálazhatod a listát, hozzá kell tenni, hogy 18 éven felülieknek.



