Forog a Rossz szomszédság 2 (Neighbors 2). Ebben Seth Rogen és Rose Byrne továbbra sem nyugodhat, hiszen ezúttal egy lányokból álló diákszövetséget fognak ki. A házaspár nem adja fel, szólnak Zac Efronnak, hogy segítsen megszívatni a csajokat. A forgatásról a Comingsoon osztott meg néhány képet.
Author: Koimbra
Animációs Transformers előzmény készül
Már beszámoltam róla, hogy a Paramount úgynevezett külön írószobát hozott létre a Transformers filmek kapcsán, ahová szépen betereltek néhány személyt. Itt gondolták ki a franchise jövőjét, a folytatásokat és a spin off produkciókat.
Akiva Goldsman irányítja a csapatot. A Deadline információi szerint megvan kiötlötték a sztorit is, Goldsman írhatja az ötödik felvonás szkriptjét is. Michael Bay twitterén jelezte, hogy egyáltalán nem biztos, hogy megrendezi a T5-öt és éppen Steven Spielberggel egyeztet.
Meg kell említeni, hogy Bay a korábbi részek előtt is azt hangoztatta, hogy inkább átadná másnak a lehetőséget. Így volt ez a harmadik és negyedik esetében is, aztán mégis úgy alakult, hogy kezébe vette a gyeplőt.
Egyúttal közzétették, hogy Andrew Barrer és Gabriel Ferrari, a Hangya (Ant-Man) írói dolgozhatnak a Transformers One animációs film szkriptjén. A történet a Cybertronon fog játszódik és megmutatják, hogy miként pattant ki az Autobotok és az Álcák közötti háború.
Az írószobában 9 sztorit körvonalaztak, ebből Spielberg 5-re mondta, hogy lehetne belőle film.
Statham a Viva La Madness sorozatban
Két évvel ezelőtt szellőztették meg, hogy Jason Statham megszerezte a Torta (Layer Cake) folytatásának a jogait. A színész elmondta, hogy J.J. Connolly-t felettébb tehetséges írónak tartja, odavolt a Tortáért, de a Viva La Madness folytatás még jobban tetszett neki.
Úgy tűnik, hogy a filmből egyelőre nem lesz semmi, e helyett inkább sorozatot készítenek. Statham úgy véli, hogy csak úgy lehetne megcsinálni a mozis verziót, hogy karaktereket vagy jeleneteket hagynak ki, ő pedig ezt nem szeretné. A főszerepet is ő maga játssza, Connolly írhatja a forgatókönyveket.
A névtelen férfi éppen visszavonulásán gondolkodik és egy jó kis barátságos tengerparti villában tervezi eltölteni élete hátralévő részét. Ám mielőtt megvalósulna, hogy a verőfényes karibi vidéken koktélok szürcsölésével múlassa az időt belekeveredik egy transzatlanti drogbizniszbe és pénzmosásba.
Film készül az első bejelentett idegenek által elkövetett emberrablásról
Elraboltak az idegenek? Lapozzunk. Vagy inkább nevessünk. Gondoljunk csak a Függetlenség napjára (Independence Day), ahol az iszákos férfit mindenki kinevette. Régebben érdekesebb volt a téma, a Déri János által vezetett Nulladik típusú találkozik paranormális jelenségeket bemutató műsorra csak úgy tapadt a közönség.
De ettől függetlenül lehet jó filmet készíteni arról, hogy valakit elkapnak az űrlények. Miért is ne lehetne a legelső bejelentett esetet vászonra vinni? 1961-ben Betty és Barney Hill állítása szerint szeptember 19-én a földönkívüliek elvitték őket. Mit tettek velük? Erről nincs emlékük.
Bryce Zabel írhatja a forgatókönyvet a 2007-ben megjelent Captured könyv alapján, amit Stanton Friedman ufókutató és Betty Hill unokahúga adott ki. Zabel állt a Dark Skies széria mögött, amely a 60-as években játszódik és egy fiatal amerikai pár rájön, hogy az idegenek invázióra készülnek.
Hillék történetéből 1975-ben született egy tévéfilm, a The UFO Incidentben James Earl Jones és Estelle Parsons játszottak.
Bryan Singer rendezheti a 20.000 Leagues Under the Sea-t
Bryan Singer 50 éves, a rendező Instagramján jelentette be, hogy a következő feladata a 20.000 Leagues Under the Sea lesz. Arról álmodozott gyerekkora óta, hogy Verne Gyula klasszikusából filmet készíthet. Gyorsan meg is ígérte, hogy látványos és érzelemdús alkotás fog születni.
Némo kapitány több alkalommal is bemutatkozott a vásznakon, az egyik legismertebb adaptáció 1954-ben került bemutatásra Kirk Douglas főszereplésével és még két Oscart is bezsebelt a produkció. Az újabb verzió szkriptjét Dan Studney és Rick Sordelet írta.
Legutóbb a Disney-nél próbálkoztak egy remake-kel David Fincherrel, de Ausztrália hiába ígért jelentős adókedvezményt, a költségeket így is sokallta a stúdió és a főszerep kapcsán sem tudtak megegyezni. Végül lekerült a napirendről a tervezet. Tavaly a Columbiánál is bejelentették, hogy vízre teszik a Nautilust, de az eltelt hónapok során nem hallhattunk semmit róla.
Mellesleg Singer nem hagyja magára az X-Men univerzumot, továbbra is rajta fogja tartani a szemét a mutánsokon.
A Holtpont újabb előzetese
Nem biztos, hogy éppen a Holtpont (Point Break) akció klasszikust kellene birizgálni, de csak hozzányúltak. Az 1991-es filmet Kathryn Bigelow rendezte Patrick Swayze és Keanu Reeves főszereplésével. Az újabb változatban Luke Bracey alakítja az FBI ügynököt, aki beépül a sportolók közé. Edgar Ramirez formálja meg a csapat vezetőjét, akik a felturbózott változatban nem szörfösök lesznek. Ray Winstone, Teresa Palmer, Delroy Lindo is benne van Ericson Core rendezésében. Olvasd tovább
The Young Messiah előzetes
Megvan, hogy mit nézünk Húsvétkor, vagy legalábbis eléggé valószínű, hogy a The Young Messiah-ra fog tódulni a közönség. Mellesleg az alacsony költségvetésű valláshoz köthető filmek többsége eléggé jól teljesít pénzügyileg. A minőség más kérdés.
Anne Rice nem csupán a Vámpírkrónikák regényeivel van elfoglalva, vannak más könyvei el. A Távol Egyiptomtól a The Young Messiah-ból készül, amely Jézus Krisztus gyermekkoráról szól.
Sean Bean játssza Severus római császárt, Jonathan Bailey testesíti meg Heródest, Isabelle Adriani lesz Seleni, Jézust Adam Greaves-Nel formálja meg. Cyrus Nowrasteh rendezte a filmet, az egyik producer Chris Columbus volt. Olvasd tovább
Az utolsó boszorkányvadász előzetes
Vin Diesel három franchise-t is életben tart és most itt a következő filmje, amelyhez szintén folytatások készülhetnek. Már ha sikeres lesz. Ezúttal egy halhatatlan boszorkányvadászt testesít meg, aki a modern korban próbálja megakadályozni , hogy az emberiségnek vége legyen. Breck Eisner dirigálta a fantasy-t, utoljára 5 évvel ezelőtt készített filmet, akkor A tébolyultak (The Crazies) horrort adta ki kezei közül. Olvasd tovább
Bus 657 előzetes
Scott Mann 2009 óta nem készített filmet, akkor az egészen korrekt Bérgyilkosok viadala (The Tournament) B akció óta nem dirigált semmit. De most újra jelentkezik, bár egyelőre nincs premierdátum közzétéve.
A történet egy kétségbeesett apáról szól, aki mindenképpen szeretne pénzt szerezni lánya kezelésére. Belemegy egy kaszinó kirablásába, de a dolog rosszul sül el és végül egy buszt térít el.
Jeffrey Dean Morgan lesz az apuka, Robert De Niro a Pápa névre hallgató maffiózót játssza. Dave Bautista, Kate Bosworth, Gina Carano és Morris Chestnut is a szereplőgárdához tartozik. Olvasd tovább
Még egy Steve Jobs előzetes
Az Universal újabb Steve Jobs előzetest tett közzé, amelyben Michael Fassbender játssza a közismert technikai szakembert. Életéből három fontos eseményt emeltek ki és ezekre fókuszál a film: a Macintosh bemutatása 1984-ben, a NeXT 1988-ban és az iMac1998-ban. Kate Winslet lesz Joanna Hoffman, Seth Rogen pedig Steve Wozniakot testesíti meg. Aaron Sorkin szállította le a forgatókönyvet, Danny Boyle dirigálhatott a forgatáson. Olvasd tovább
Képek a Jessica Jones Marvel sorozatból
A Fenegyerek (Daredevil) sorozat kedvezői nézettsége és az elismerő szavakat követően már nem aggódnak annyira a Marvelnél. Közeleg a Jessica Jones széria is, amelyben Krysten Ritter játssza a címszereplőt. A karakter kipróbálta a szuperhőséletet, majd egy tragikus eset után magánnyomozó lett és olyan ügyeket vállal, ahol különleges képességű emberek az érintettek. David Tennant lesz a Bíborember, a képregényekben a figura teljesen lila (bíbor) volt. Felbukkan még Luke Cage is.
A Skull Island, a Godzilla 2 és a Kong vs Godzilla egy trilógia lenne
Volt már szó arról, hogy a Legendary és a Warner össze fogja ereszteni Godzillát és King Kongot. Habár a két cég különvált egymástól, de mivel manapság franchise-ban gondolkodik mindenki, így a két gigalány miatt újra egymásra találtak.
Előbb még elkészül a Kong: Skull Island és a Godzilla 2, aztán jöhet a nagy csata. Bár ehhez az is kell, hogy a két teremtmény méretben valamennyire azonos nagyságú legyen. Úgy tűnik, hogy az első összekötő kapocs a Monarch csapat lesz, a Godzillában Sally Hawkins és Ken Watanabe dolgozott a „cégnek”. A Kong: Skull Island-ben ismét szóba kerül a Monarch és a Godzilla 2-re is lesznek utalások és úgyszólván felvezeti a Kong vs Godzillát. Minderre a fejesek egy trilógiaként tekintenek.


