Ridley Scott úgy fogalmazott a Prometheus után, hogy lesz még néhány rész, mire eljutunk A nyolcadik utas: a Halálig (Alien). Hozzátette, hogy a savas vérű lény felbukkanására ne nagyon számítsunk, legutóbb pedig kiderült, hogy legalább még négy film be van tervezve. De minden egyes esetben a rendezőnek később korrigálnia kellett magát és azért gyorsan kiderült, hogy a Covenantban is benne lesz a jól ismert lény.
A direktor a Yahoo-nak magyarázkodott. „Át kellett gondolnunk mindent, a Prometheus után a rajongók eléggé kikeltek magukból. Kiderült, hogy nagyon is csalódottak voltak, hiszen ők az eredeti szörnyből akartak többet látni, miközben én úgy voltam vele, hogy ezzel már nem kell foglalkoznunk. Szóval tévedtem.” – ismerte be Scott, a rajongókat is figyelembe kell venni.
Épp itt lenne az ideje, hogy eldöntse, hogy mit akar a franchise-tól. Sok évvel ezelőtt derült ki, hogy Scott szeretne visszatérni az Alienhez, és sokan összetették a kezüket, hogy megtörténjen. Azonban elég sok lehangoló vélemény született a legutóbbi film után. Mindazonáltal úgy tűnt, hogy a rendező jó ideig ellesz ezzel a történettel, de most már nem igazán tudta megmondani, hogy meddig akarja húzni. Lehet, hogy csak két folytatást készít négy helyett, nem tudja.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Nem is értettem annó, hogy ezt miből gondolta de azért becsülöm, hogy beismerte, hogy tévedett.
Hát nekem meg pont nem hiányoztak és nagyon remélem, hogy a Tervezők féle vonalból lesz bőven téma nem csak hentelés lesz…
Ebből is látszik , hogy nem tudatosan építi az előzményeket.