1

Kiszedték a bemutatók közül a Z világháború 2-t

worldwarzJúniusban tervezte bemutatni a Paramount a Z világháború 2-t (World War Z 2). De ugye ami nincs, azt nehezen lehet a mozikba küldeni. Márpedig a filmből egyetlen képkockát sem forgattak még, jelenleg még rendezője sincs. Szóval a stúdió kivette a folytatást a kínálatból és nem rendelt hozzá más dátumot. A THR információi szerint nem vették le a projektet a napirendről, a fejesek reményei szerint legkésőbb 2019-ben talán elkészülhetne a következő rész.

Eléggé zűrös volt az első rész forgatása, a problémákat Marc Forster rendezőre kenték, aki nem igazán volt a helyzet magaslatán. Majd kukázták a film utolsó harmadát és teljes egészében újraforgatták. Végül a mozikban 540 millió dollárt hozott, a folytatást gyorsan bejelentették. Természetesen Forster jelenlétére nem tartottak igényt a továbbiakban, helyére Juan Antonio Bayona került, de némi idő elteltével elhagyta a fedélzetet.

A Paramount egyúttal kiszedte október 13-ról a Péntek 13-at (Friday the 13th). A horrorral is vesződnek egy ideje, ugyanis eredetileg 2015-ben akarták közzétenni, de a munkálatok még most sem indultak meg. Talán a Körök (Rings) leszereplése miatt döntöttek így. Viszont a megüresedett helyre betolták Darren Aronofsky drámáját, a mother!-ben Javier Bardem, Michelle Pfeiffer, Jennifer Lawrence és Ed Harris játszik.

Egy komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *