Újabb young adult film közeleg, bár mintha a stúdió sem igazán bízna benne, mivel szeptember 30-án küldi a mozikba, de még csak most lendül be a marketing.
James Patterson tollából származik a Maximum Ride regényszéria. 2007-ben merült fel a film ötlete, Avi Arad producerként állt be a projekt mögé. A Comumbia berkein belül dolgoztak az előkészületeken, Catherine Hardwicke lehetett volna a rendező, aki több akciót akart a cselekménybe csempészni, így Mark Fergus és Hawk Ostby pofozta ki a forgatókönyvet. Azonban 2012 elején Hardwicke elhagyta a fedélzetet és egy ideig csend telepedett a tervezetre. Végül Jay Martin, A szövetség (LXG) és a Constantine storyboard rajzolója és a Descendants tévéfilm rendezője állhatott be a kamera mögé. Angelique Hanus és Jesse Spears foglalkoztak a szkript végső változatával. A főbb szerepekben Allie Marie Evans, Patrick Johnson, Lyliana Wray, Luke Gregory Crosby, Gavin Lewis, Tetona Jackson, Zayne Emory, Peter O’Brien & Carrie Wampler láthatóak.
Hat árva gyerek különleges képességgel bír: képesek repülni. Amikor egyiküket elkapják a csapat megpróbálja kiszabadítani. E közben pedig rájönnek létezésük szörnyű titkára. Ki akarják deríteni, hogy miért, mi célból hozták létre őket és miért vadásznak rájuk.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.