Michael Bay jó ideig hangoztatta, hogy nagyon szeretne végre kisebb költségvetésből dolgozni. Végül leforgathatta a Pain & Gain morbid vígjátékot, amelynek minden egyes képkockájáról azt mondták, hogy így történt a valóságban is. Griga Zsuzsannának viszont egyáltalán nem tetszett, hogy bátyja, Griga Ferenc meggyilkolásából viccet csinálnak. Így hát 2014-ban beperelte a Paramount stúdiót és Bay-t. A hölgy engedélyét ugyanis abszolút nem kérték, másrészt a gyilkosság teljesen máshogy történt, mint ahogy ábrázolva volt.
Az index tudósítása szerint Griga ügyét a magyar-amerikai sztárügyvéd vállalta el és nemrég nyertek is. A bíróság a javukra döntött és már fel is ajánlottak számukra valamilyen összeget, de nemet mondtak rá. Most éppen az egyezkedés folyik.
Griga egyébként ott volt a gyilkosok perén, akiket halálra is ítéltek. Elmondása szerint nem a pénzért perelt, hanem azt szeretné, ha a Paramount és Bay nyilvánosan bocsánatot kérne.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Gyomros Hollywood-nak,szép volt.Amugy a film nekem eléggé zavaros volt,nem értettem,min kellene nevetnem.
Hát elég durva film volt. Viccnek meg még durvább. A felháborodást megértem. Bay, meg a bocsánatkérés? Ez az ember még egy beszédet sem képes elmondani, keressetek rá arra a videóra… A Samsung egyik előadásán kiment a teremből, a beszéde közben. 😛 Semmi esély rá, hogy elnézést kérjen. Még el is sírná magát a kretén.