0

Box Office: Tűzpróba

scorchÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók

A young adult adaptációk közül Az útvesztő (The Maze Runner) a sikeresebb és a jobban sikerült darabok közé tartozik. Mivel az első rész csak kitermelt világszerte 340 millió dollárt magától értetődik, hogy itt a folytatás. És az első felvonáshoz hasonló eredményt produkált, de 2 millióval elmaradt attól.

Johnny Depp talán már nem is emlékszik, hogy mikor kapott utoljára igazán jó kritikákat. Én sem emlékszem. Ráadásul tévedhetetlenül választja ki azokat a projekteket, amelyek elhasalnak. A Fekete mise (Black Mass) remek alkalom volt arra, hogy megmutassa tud jól játszani, jó véleményeket is be tud gyűjteni, illetve a filmje profitot is képes termelni. Nagyjából minden összejött.

Az Everest hegymászós drámát csupán 545 helyen vetítették, leginkább IMAX 3D-ben, majd jövő héten bővül a mozik száma pár ezerrel. Hogy a díjszezonban mennyire fognak a filmre emlékezni egyelőre kérdéses, hiszen a kritikák ugyan jók, de nem kiválóak, az imdb-n pedig 7,5-en áll. Jövő héten kiderül, hogy a közönséget mennyire érdekli igazán a produkció.

Nem kapott túl nagy felhajtást a Captive thrillert, a Paramount csak 806 moziban próbálkozott a Kate Mara és a David Oyelowo főszereplésével forgatott filmmel. A lista 8. helyére azért sikerült beférnie.

Régebben bemutatott filmek: M. Night Shyamalan horrorja 55 %-os negatív változást mutat, ami egyáltalán nem meglepő a műfajtól. Sőt, ez a csökkenés még nem is nevezhető katasztrofálisnak. Mélyrepülésbe kezdett a Perfect Guy, 62 %-kal esett a bevétele, de mire kifut a mozikból a producerek elégedett mosollyal fognak a bevételre tekinteni. Áthaladt a 190 millión a Mission Impossible 5. része. Kérdéses, hogy a 200 millió meglesz-e. A szállító (Transporter) előzménye 76 %-kal termelt kevesebbet, már csak 675.000 dollárt sikerült összekaparnia az akciónak.

33 helyen kezdték vetíteni a Pawn Sacrifice produkciót, 222.000 dollár folyt be, ami nem igazán erős. 6 moziban adták a Sicario-t, ami 390.000 dollárt gyűjtött össze. Szép.

Amerikai hétvégi top 10 bevétel, az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Az útvesztő: Tűzpróba

30,30

30,30

61

Fekete mise

23,26

23,36

53

The Visit

11,35

42,34

– 55,4

5

The Perfect Guy

9,64

41,35

– 62,8

12

War Room

6,25

49,08

– 19,6

3

A Walk in the Woods

2,73

24,79

– 42,4

15

Mission Impossible 5

2,25

191,73

– 45,1

150

Straight Outta Compton

1,97

158,92

– 49,8

28

Captive

1,40

1,40

2

No Escape

1,01

1,01

– 64,7

5

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *