0

Box Office: Csak a Kapitány

heavenisforÉszak-Amerikai box office:
Új bemutatók

Ha eddig nem kapták fel a fejüket a producerek, most már biztosan bőszen turkálnak a hittel kapcsolatos forgatókönyvek és regények tengerében. Hiszen idén a vallásos témájú filmek csodálatosan teljesítenek, a nagyobb költségvetésű Noé-t pedig a nemzetközi piac teszi profitképessé. Látszik, hogy a közönségnek lett volna igénye az efféle produkciókra és még a silánynak titulált Heaven is for Real is erősen kezdett. Pedig Randall Wallace negyedik rendezése az imdb (5,8) és a Rotten Tomatoes (53 %) sem lett igazán jó film. De a stúdiót csak a bevételi adatok érdeklik és a számok 28 millió dollárt mutatnak.

Nem is oly rég megjegyeztem, hogy a Transzcendens vagy az év egyik legjobbja lesz vagy totális nagy marhaság. Mint kiderült sajnos az utóbbiról van szó. Wally Pfister jobban tette volna, ha inkább kitart az operatőri munka mellett, de bizonyára Christopher Nolan neve is sokat nyomott a latba, hogy 100 millió dollárt kaphatott a filmre. Nem elég, hogy nem sikerült felcsigázni a nézőket, de a kritikák is földbe döngölték a produkciót. És ha eddig nem lett volna világos: az amerikaiakat többé már nem érdekli Johnny Depp (a Disney helyében visszafognám a Karib-tenger kalózai 5 büdzséjét), még szerencse, hogy a nemzetközi közönség még kíváncsi a színészre.

Tavaly Marlon Wayans újabb horrorparódiából vette ki a részét, az általános lehúzó vélemények ellenére a 2,5 millió dollárba került A Haunted House csak kitermelt 40 millió dollárt, így azonnal hozzáláttak a folytatás tervezgetéséhez. Ezúttal 4 millió dollárt tapsoltak el, viszont a célközönség közel sem volt olyan lelkes, a 2013-as film 18 millió dollárral tudott nyitni, a második felvonás 9 millióval indult útnak. Tehát úgy tűnik, hogy az alkotók közül senki nem jár rosszul és nem lenne meglepő, hogy összeeszkábálnának egy DVD-s harmadik részt.

A Dineyture 2009-ben kezdte szállítani a természettel kapcsolatos dokumentumfilmjeit, az Earth szépen kitermelt 32 millió dollárt, a követő alkotások egyike sem tudta túlszárnyalni ezt az összeget. A franchise legújabb ötödik tagja, a Bears 4,7 millió dollárral startolt el és be sem került a top 10-be.

Régebben bemutatott filmek: Amerika Kapitány sikerrel vette az újabb papagájrohamot, a képregényhős megint a bevételi lista első helyét szerezte meg. Az előző rész még nyögvenyelős harcot folytatott, hogy tudja tartani bosszúálló kollégájának az eredményeit, végül 176 milliónál torpant meg, a Tél katonája eddig 201 millió dollárt kasszírozott és még bőven van szufla benne. 5 millió dollárral van elmaradva a Rio 2 a 2011-es előzmény második hétvégéjétől, nem igazán fogja túlszárnyalni elődjét. Közel 40 %-os csökkenéssel 5,9 millió dollárt tudott kisajtolni magából a Draft Day. Noé-nak a Húsvét adott egy újabb löketet a 100 millió felé vezető úton.

Amerikai becsült bevételek, top 10, az adatok a boxofficemojo-ról vannak és az eredmények millió dollárban értendőek.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Amerika Kapitány: A tél katonája

26,61

201,52

-35,5

170

Rio 2

22,50

75,36

– 42,8

103

Heaven is for Real

21,50

28,50

12

Transzcendens

11,15

11,14

100

A Haunted House 2

9,10

9,10

4

Draft Day

5,90

19,54

– 39,7

25

A beavatott

5,75

133,91

– 22,1

85

Ocolus

5,20

21,19

– 56,7

5

Noé

5,00

93,27

– 33,8

125

God’s Not Dead

4,80

48,32

– 13,3

2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *