Vörös hajnal (Red Dawn, 2012)

Amerikát megtámadják, de egy coloradói városka néhány tanulója sikeresen megszökik, a település közeli hegyekben bátorságot öntenek magukba, az ijedtségüket gyorsan letudják, megszállja őket a harci szellem és fájdalmas veszteségeket okoznak az ellenséges seregnek. Az 1984-ben bemutatott John Milius rendezésében készült akciófilmben sok-sok kivetnivalót lehetett találni – főleg a kőkemény propaganda hangvételt – de egyúttal megvolt a maga bája és hangulata. Ugyan a film nem ordította bele a nagyvilágba, hogy remake-re lenne szüksége, de ez Hollywoodban nem probléma, ha elhatározzák, hogy elkészítik az új verziót, akkor bizony elkészítik és kész. Végső soron annyira nem is rossz ötlet, a Tomorow When a War Began ausztrál verzió is egészen korrekt film lett és ha néhány remekbeszabott akciójelenet is láthatunk, hát miért ne néznénk meg?

Dan Bradley 2009-ben látott hozzá a forgatáshoz, majd a produkció egy ideig a raktárban porosodott az MGM pénzügyi gondjai miatt. Időközben újraforgattak és megváltoztattak néhány jelenetet, a készítők belátták, hogy botorság volt kínaiaknak megtenni a katonákat, hiszen ezzel csak azt érik el, hogy Kínában egyszerűen nem mutatják be, ezzel pedig egy igen erős piacot veszítene el a film. Így lettek az agresszorok az észak-koreaiak. De abba már nem gondoltak bele, hogy ők miképp lennének képesek megszállni és irányítani az Államokat? Elég lett volna csak ránézni a két ország lakosságára. Vagy mindenki eljött Észak-Koreából és az utolsó lekapcsolta a villanyt?

Az eredeti film nem tökölt sokat, szinte azonnal megérkeztek az első ejtőernyős egységek, a remake viszont nem csap bele azonnal a lecsóba. E helyett gyorsan bemutatja, hogy ki kivel van rokonságban és melyik csaj mely fiúval randizgatna. Mielőtt még úgy éreznénk, hogy egy szappanoperába kerültünk végre elkezdenek szállingózni a desszantos egységek. Pár tini elszelel a a hegyekbe, majd Chris Hemsworth átveszi az irányítást, magabiztossága lelket önt a többiekbe, olykor bátorító mondatokat mond és készülhetnek a nagy revansra.

A film pozitívumai… nos, gyakorlatilag ebben az alkotásban nem lehet semmit dicsérni. Talán nem egy kaszkadőrt kellett volna megtenni rendezőnek és akkor esetleg a Red Dawn még élvezhető is lehetett volna. Nyilván ez nem az a film, ahol főleg a fiatal színészeket kell szidni, de az elsőfilmes Bradley képtelen volt instruálni őket. Így gyakran nem lehet tudni, hogy most milyen arckifejezést is vág Hemsworth, Josh Hutcherson vagy Adrianne Palicki: vajon szimplán dühösek, esetleg félnek vagy csak wécézniük kell? Kiemelném Josh Pecket, aki félelmetesen rosszul játszik.

De említhetném, hogy ez az inváziós sereg annyira béna, hogy egyáltalán csoda, hogy Amerika helyett nem Indiában landoltak. Hőseink gyakorlatilag gond nélkül mászkálnak ki és be a városba, az ellenséges haderő marketing gépezete meg csak nyugodtan szajkózza, hogy a megszállás tulajdonképpen az amerikaiak érdekeit szolgálja, megszabadították őket egy zsarnok hatalomtól. A koreaiakat annyira bénának tüntetik fel, hogy már szinte majdnem meg lehet sajnálni őket. Célozni nem tudnak, rendben van oké, na de hogy ezek az ellenálló srácok és lányok milyen könnyedén szedik ki a felfegyverzett jármű gépágyúja mögül a katonákat nagy „álmélkodásra” ad okot. Képtelenek voltak úgy előadni a történéseket, hogy el lehessen hinni, hogy a tinik képesek erre.

Igazság szerint a derék partizán harci egységnek veszett könnyű dolga van. Még csak meg sem izzadnak igazán. Feladataikat majdhogynem játszi könnyedséggel hajtják végre, de legalább mindezt látványosan vagy érdekesen tennék, így viszont egyre inkább unalmasabb lesz a film. Hazafias, patrióta film akart lenni, de inkább csak egy gyenge propaganda produkcióra futotta.

imdb: 5,4

rottentomatoes: 11 %

Büdzsé: 60 millió dollár
Amerikai bevétel: 44,8 millió dollár