21

Heti néznivaló – Bosszúállók

A hét legvártabb filmje egyértelműen a Bosszúállók, más szuperprodukciót nem is mertek indítani ellene.

0av

Bosszúállók (The Avengers): Nick Fury összeállít egy csapatot, mivel Loki felbukkan a színen és el akarja foglalni a Földet. Vasemberékre hárul a feladat, hogy visszaverjék erős seregét, de előtte még össze kell rázódnia a csoportnak.

 

A két mesterlövész (Les infideles): Francia vígjáték, 7 rendező forgatta le saját szegmensét a hűtlenség témakörében, majd ezeket összefűzve egy filmben mutatják be.

 

Hasta la vista!: Belga dramedy három jó barátról, akik a szüzességüket szeretnék elveszíteni, de minél előbb. Fogyatékosságaik miatt azonban nem megy úgy a csajozás, mint a többieknek.


Oslo augusztus (Oslo 31. august): norvég dráma. Anderst egy állásinterjú miatt kiengedik a rehab intézetből, a férfi a nap során rég nem látott ismerősökkel fut össze, közben elgondolkodik azon a lehetőségeken, amelyeket elvesztegetett. Előzetes erre.

21 komment

  1. /Meg volt ma nekem az Avengers,és tényleg nagyon jól sikerült. Majd az irománynál jobban kifejtem. Simán 9/10!! 🙂

  2. Jah még ennyit,hogy eléggé jól felvezették a következő részt. 🙂

  3. Nekem is megvolt már az Avengers, a stáblista utáni jelenetet se a legvégén nyomták be a fekete hátterű után, szval nem is volt az a szokásos rossz érzés, h basszus meddig kell még várni 😀 A film meg jó volt, kiváltképp a Hulkos jelenetek tetszettek nekem nagyon, kb nekem az X-Men: Origins szintjén van, talán annyira nem jó, bár tényleges véleményt én majd csak az eredeti nyelvű megtekintés után fogok tudni mondani, mert tudom h ezeknél nem kell nézni a színészi teljesítményt, de azért más angolul az egész. Most így egyenlőre kicsit épphogy rosszabb az Avengers, mint az X-Men: Origins, az igazi értékét főleg az adja, h volt 4 (6 a hulkosokkal együtt) előzményfilm.

    SPOILER:
    A csiripek meg mi a faszom mi a csudák, mert angolul tuti felismerném őket, de így elsőre Skrull-robotokra tippelnék, mert ahogy tudni illik Thanos szeret robotokat gyártani és a készítők meg azt mondták nem skrullok lesznek az ellenségek, végtére nem is ők így ezen a gondolatmeneten. Kinézetüket nem igen sikerült megfigyelnem, de mintha a skrullokra jellemző fülük, meg szájuk lett volna, pláne annak aki Thanos-szal beszélt, aki valószínűleg egy Skrull-vezér. Aki látta és érti mire gondolok, pls válaszoljon! 😛

  4. Láttam én is, tökéletesen hozta azt amit elvártam tőle! Legalább még kétszer biztosan megnézem moziban.:D

  5. @Shyllard: Elvileg nem skrullokhoz tartoznak, mert ahogy te is írtad a készítők azt mondták hogy más ellenséget találtak ki, mert ugye a Skrullok jogai (nem tudom pontosan milyen formában), a Foxnál vannak. Szóval szerintem csak egyszerűen kitaláltak egy új ellenséget amely némiképp hasonlít a Skrullokra.

    SPOILER: arra azért kíváncsi lettem volna, hogyan jött le Thor, mert ugye azt nem említette a Thor, amikor Loki kérdezte tőle. Legolasos poén meg nagyon ott volt Tony-tól 😀

    A film nekem nagyon bejött, jól sikerültek a harcok,Hulk-os és Vasemberes részek jöttek be nekem a legjobban és poénok is szerintem jók lettek, én 10/9-t adok a filmnek

  6. @Frederico: Spoiler!
    Thor szerintem úgy jött át,hogy aktivizálódott a kocka,és szerintem megnyíltak az átjárók az ő világában.

  7. A 21 jump street is műsoron van szombattól,szerintem én azt bevállalom egy újbóli,de már 2d-s Avengers mellett.

  8. @Dean6: Akkor nem tudom, mit értetlenkedett a Loki, miért kérdezte Thort. Na mindegy végül is, nem oszt nem szoroz 🙂
    SPOILER: Loki úgyis megkapta ami jár neki Hulktól 🙂

  9. A Budapestes poén az az eredetiben is benne volt, vagy csak a magyar szinkronban?

    Egyébként én tartom amit egy éve mondtam, hogy simán venni fogja az egy milliárdos határt.

  10. @Shyllard: spoiler: ja, és a képregényeket is szerető nézőnek persze, hogy hozzátesz a “puny god” beszólás a Hulktól, magyarul bármit is mond, nem ugyanaz, szóval az eredetii nyelvet ajánlom, meglökheti a pontszámot. :]

  11. @chuck-d: köszi 🙂 meg ha rajtam múlna 2dsen, angolul néznék meg minden filmet, csakhát az itteni mozi nem így adja :S

  12. Tegnap estem megvolt, nálam ez 10/10. Joss Wheedon-ban nagyon bíztam, sikerült is neki összerakni a tökéletes szuperhősös popcornmozit. Mindenki a helyén van, mindenkire szükség van itt 🙂 (és ez azért alapból nem semmi eredmény, hiszen kvázi 7 főszereplő van itt. Vagy inkább 10-12. XD)
    Mindenki megkapja a filmben a maga jeleneteit, mondatait, és még Thor vagy Hulk is képes olyan egysorosokat odavágni, hogy azóta sem lohadt le a vigyor az arcomról.
    Amitől nagyon féltem – az új Hulk, és Sólyomszem, mint karakter milyen lesz – pozitív csalódás volt, nagyon is. Mark Rufallo egészen remek volt Hulknak (vagy inkább Bannernek XD), és Jeremy Renner sokadszor bizonyította, hogy kivíló színész. Most komolyan, a LOTR Legolasa óta nem láttam vásznon ennyire remek, és laza íjászt. (ezt elkötelezett LOTR rajongóként mondom:) )

    De igazából nem tudok kiemelni szinte senkit – ez a film egyben, együtt nagyon nagy.

    A filmvégi összecsapás pedig mesteri, lélegzetelállító, és ugyanakkor nem csúszik el öncélú rombolásba, látványorgiába – az is a helyén van.
    Simán 10/10. És megyek megnézni mégegyszer. XD

    Mr. Wheedon – egyre hosszabb a lista, ami miatt köszönetet mondok. Ez valahol ott az elején szerepel…

  13. Asszem így teljesen feleslegessé is vált a Bosszúállók írás, ha mindenki itt tárgyalja meg a filmet:)

  14. @chuck-d: Köszi az infot!! Az azért még durvább lett volna, ha azok a Skrullok lettek volna, akik a Fantasztikus négyes rajzfilmben voltak és elvették az erejüket..

  15. Én holnap este nézem! Kérdés: így utólag már nem vicces Fekete Özvegy a kis pisztolyával??!!

A kommentek letiltva.