6

Tv spotok A tetovált lánynak

David Fincher az USA Todaynek elmondta, hogy elolvasta Stieg Larsson regényeit és megnézte a svédek által készített filmtrilógiát is. A könyvek után arra gondolt, hogy elég nehéz meló lesz a történetet elmesélni és úgy véli, hogy a Niels Arden Oplev remekül megoldotta a feladatát. Azon meg végképp elcsodálkozott, hogy csak 15 millió dollárból dolgozott. (Hollywoodban máshogy mennek a dolgok, ott már egy szimpla vígjátékra is elköltenek 80 milliót.) A tetovált lány amerikai verziója R kategóriás lesz, Fincher ennek felettébb örül, már eleve a könyv is elég durva volt és már kezdetben is azt mondta, hogy nem akar PG-13-as thrillert készíteni belőle.

16

Képek a 47 Ronin forgatásáról

Carl Erik Rinsch reklámfilmest Ridley Scott vette szárnyai alá, rögtön be is nyomta volna a Prometheus rendezői székébe, a stúdió ellenkezése után a Logan futása (Logan’s Run) remake felé vette az irányt, majd onnan távozva a 47 Ronin projektnél kötött ki. A szamurájos filmben Keanu Reeves játssza a főszerepet, a színész elmondása szerint egy rejtélyes múltú félvér harcost formál meg, aki szerelmes lesz egy hercegnőbe, de nem lehetnek egymáséi, később azonban változik a helyzet. De addig még bosszút bosszút áll ura halálért.

6

Újabb képek a John Carterből

A Disney a második Narnia után döntött úgy, hogy többé nem akarnak ebbe a fantáziavilágba belemerülni. Akkor már a birtokukban volt Edgar Rice Burroughs sci-fi fantasy regényének a megfilmesítési jogai, talán ezért is döntöttek úgy, hogy Narnia helyett inkább érdemesebb lenne egy marsbéli kalandba ölni a dollárszázmilliókat.

Évek óta különféle stúdiók és rendezők gondolkodtak Burroughs papírra álmodott történetének vászonra vitelében, John McTiernan azért mondta vissza, mert a 80-as években még nem állt olyan szinten az trükktechnika, hogy el lehessen készíteni, Jon Favreau pedig azért nem dirigálhatta le, mert a Paramount kifutott az időből és a jogok máshova vándoroltak.

3

Érdekességek: filmes effektek I.

0movieeffects

Fikció és illúzió, olyan hatás keltése, amit a nézőközönség nemhogy elhisz, hanem el akar hinni. Ez a jó effekt ismérve. Tulajdonképpen művészetről és tudományról beszélünk, hiszen mindkettő meghatározó összetevője a jól kivitelezett trükköknek. Ezeket a trükköket nevezzük filmes speciális effekteknek (SFX vagy FX). Két nagy csoportra bonthatjuk őket, mechanikus (speciális) és optikai (vizuális) effektekre. A mechanikai trükkök a gyakorlati, avagy tényleges fizikai hatások, amiket rendszerint élő felvételkor alkalmaznak. Ide tartoznak a maszkmesterek munkái, a makettek, a díszletek felhasználása, a gépesített szerkezetek, de még a pirotechnikai elemek és a mesterséges időjárási viszonyok előidézése is. Optikai, vagy fotografikus hatások alatt értendő minden olyan manipuláció, amely a rögzített felvételt utólagos digitális munkával módosítja. A téma nagyságára tekintettel két részletben tesszük közzé az írást. Kezdve a kezdetektől egészen a ’70-es évekig bezárólag, ahol megjelenik a forradalmian új effektes eljárás a CGI. Olvasd tovább

1

Mission Impossible 4 tv spotok

Valószínűleg kevesen gondolták a sorozat nézése közben, hogy ebből valamikor film is fog készülni. Majd 1996-ban talán csak a producerek és a stúdió vélte úgy, hogy ebből egy jól jövedelmező franchise lesz. Mindenesetre a harmadik rész után kissé belassult Mission Impossible robogó szekere, Tom Cruise sem volt éppen jóban a fejesekkel és azt suttogták, hogy Brad Pitt veszi át a helyét. Aztán minden helyre került és Cruise ismét bevállalhatott egy veszettül nehéz küldetést.

0

A Journey 2: The Mysterious Island következő előzetese

Nemrég került ki a netre az Utazás a Föld középpontja felé folytatásának előzetese, és most ismét itt van még egy. A fantasy-kalandfilmben az első részből csak Josh Hutcherson tér vissza, az izmokat Dwayne Johnson képviseli, míg a fiatal tinisrácoknak ott lesz Vanessa Hudgens. A 3D-s második részt Brad Peyton vezényelte le, aki remélhetőleg a Kutyák és Macskák 2 óta fejlődött valamelyest. Hatalmas lények, nagy tojások (semmi köze az Alienhez), aktív tűzhányó, vad tenger és hőseink csak menekülnek, futnak, próbálnak életben maradni.

11

10 év után ismét felbukkan Q

Q karaktere a legtöbb James Bond filmben felbukkant, utoljára azonban Pierce Brosnant látta el mindenféle hasznos kütyüvel. Utoljára John Cleese játszhatta, ennek is már 9 éve, a Halj meg máskor (Die Another Day) produkcióban okozott kellemes perceket. Amióta Daniel Craig formálja meg Őfelsége titkosügynökét Q még nem tette tiszteletét a vásznakon, ám a következő, Skyfall címre keresztelt részben újra látható lesz a technikai szakember.

Ezúttal Ben Wishaw bújhat Q bőrébe, ő a legfiatalabb színész, aki eljátszhatja az MI6 különös, ötletes és hasznos szerkentyűiért felelős műszaki zsenijét. Wishaw többek között látható volt a Torta (Layer Cake), a The Tempest és A bűn árfolyama (The International) filmekben, illetve a Parfüm – Egy gyilkos története (Perfume: The Story of a Murderer) alkotásban a főszerepet bízták rá.

A Skyfall forgatásához már hozzáláttak, Sam Mendes vezényletével zajlanak a munkálatok, Daniel Craig ismét Bondként akciózhat, Javier Bardemmel és Ralph Fiennesszel gyűlik meg baja. Angliában 2012 októberében mutatják be a filmet.

1

Weisz a The Railway Man filmben

Rachel Weisz leszerződött a The Railway Man thrillerre, amiben Colin Firth oldalán játszhat. A produkció Eric Lomax katonatiszt regényén alapszik. Lomax alhadnagyként szolgált a második világháborúban, Szingapúrban hadifogságba esett, a japánok Thaiföldre szállították, ahol válogatott kínzásokat kellett átélnie, majd arra kényszerítették, hogy segítsen a híressé vált Kwai folyón hidat építeni. A regényben Lomax évekkel később a szabadulása után megpróbálja felkutatni fogvatartóit és kínzóit.

Firth játssza az idősebb Lomaxot, míg Jeremy Irvine a fiatalabb “kiadását” játssza. Weisz lesz az egykori katona és hadifogoly felesége, 1983-ban keltek egybe. Februárban veszi kezdetét a forgatás. Jonathan Teplitzky, a Burning Man rendezője vezényelheti le az alkotást.

0

Rob Zombie a Frankenstein vs The Witchfinder kisfilmet forgatja

Kiderült, hogy Rob Zombie  a Hálaadást azzal tölti, hogy a Frankenstein vs. the Witchfinder kisfilmet rittyenti össze, amelyet kifejezetten  a The Lords of Salem horrorjához készít. Mivel a történetben a szereplők a salemi moziba is eljutnak kell valami, ami a vásznakon pereg, ez lesz a frankensteines boszorkányos alkotás. Ebben Udo Kier játssza a hőst, Klaus the Reap-et, Clint Howard egy törpét formál meg, Dan Roebuck Frankenstein szörnyét kelti életre, Camille Keaton pedig egy szajha lesz. Ki tudja, talán majd egyszer Zombie gondol egyet és megcsinálja az egészestés változatát.


0

A Flying Swords of Dragon Gate előzetes

Jet Li a Halálos fegyver 4 után Hollywoodban építgette karrierjét, de igazán nagy sikerben nem volt része, ráadásképp szórakoztató, de teljesen felejthető filmeket készített. Némi idő elteltével visszatalált hong-kongi – kínai filmgyártás felé, ahol sokkal nagyobb esélye van emlékezetes produkciókból kivennie a részét. A Flying Swords of Dragon Gate wuxiát Tsui Hark dirigálja, ugyan korábban még úgy hírlett, hogy a 3D-ben film az 1967-es Dragon Inn remake lesz, de a rendező ezt később cáfolta. Annyi hasonlóság lesz a két alkotás között, hogy a Ming-dinasztia idejében fog zajlani a cselekmény. Illetve a Sárkánykapu Fogadó is helyet kap, ennek környékén gyűlnek össze a szereplők.

8

Black Gold poszter

Jean-Jacques Annaud négy éve nem rendezett semmit, bár a 2007-es Sa majesté Minor filmje még most sem futott be hozzánk. Talán nagyobb szerencsével járunk a Black Golddal, amiben Antonio Banderas játssza a főszerepet és még Mark Strong és Freida Pinto is feltűnik. Olaj, szerelem és háború Arábiában, így lehetne röviden leírni a történetet.