27

Csajos poszt

Ez a poszt picit rendhagyó lesz, de ha lehet akkor ezt most nézzétek el nekem. A téma egy beszélgetésből adta az ötletet. Dumálok egy külföldi csajjal, pasikról természetesen. Aztán mutat pár képet azokról a színészekről,akik az ő országában a legnépszerűbbek. Nem kérdezem hogy tehetségesek e (nem mintha egy jóképű pasi nem lehetne állati tehetséges a szakmájában pl: Johnny Depp), mert most “csak” a kinézet alapján tájékozódunk, majd miután örömmel konstatálom, hogy ez igen, milyen jó pasi ez is, meg az is, azt mondja nekem, akkor most mutasd meg nálatok milyen a felhozatal.

Olvasd tovább

0

Két Szupercsapat reklám

Joe Carnahan is kiveszi a részét a nyári akciódömpingből, ő a Szupercsapat sorozat filmváltozatát szállítja le, a produkció mögött Ridley és Tony Scott állt, remélhetőleg utóbbi nem nagyon szólt mondogatta a rendezőnek, hogy egy másodperc alatt legyen vagy 10 vágás.

0

Lohan horrorban

Lindsay Lohan karrierje mélyrepülésbe kezdett a sorozatos botrányok, lopások következtében. Csak találgatni lehet, hogy mi húzhatná ki a kátyúból (talán a Nem férek a bőrödbe 2?), mindenesetre a színésznő úgy gondolta, hogy elvállalja a Black Friday főszerepét. Eddig még úgysem játszott horrorban, szóval kipróbálja magát a műfajban.

Ryuhei Kitamura dirigálja a filmet, amely a tervek szerint 3D-ben készülhet el. Vérbő produkcióra van kilátás, a rendező készítette az Azumit és az Éjféli etetést is, az előzőben egy női szamuráj hentel le egy kisebb hadsereget, utóbbiban pedig Vinnie Jones sújt le éjjel a magányos utazókra.

A Black Friday története szerint egy párost különös kegyetlenséggel öl meg valaki. A közeli barátok elborzadnak eme tett láttán és elhatározzák, hogy saját maguk kerítik kézre a tettest, azonban kiderül, hogy az illető egyike a leghírhedtebb sorozatgyilkosoknak, nem másra, mint Tyler Hillburgre vadásznak.

2

Ellis rendezheti a War Monkeyst

2008-ban a Tini Nindzsa Teknőcök animációs alkotás rendezője, Kevin Munroe vihette volna vászonra a War Monkeyst, akkor még Sammo Hung is érdekelt volt a produkcióban, aztán a Fanboys készítője, Kyle Newman ülhetett a rendezői székben egy ideig és most David R. Ellis (Kígyók a fedélzeten) vehette át tőle a stafétabotot. Arról még nem esett szó, hogy Ellis 3D-ben készíti el a filmet, ám ismerve a direktor vonzódását a harmadik dimenzió felé (A végső állomás is 3D-s volt, akárcsak az új műve a Shark Night és a következő két tervezete is így fog készülni) biztosra vehetjük, hogy élni fog a lehetőséggel.

Anno Munroe azt mondta, hogy képzeljük el, milyen lenne, ha Tarantino írná a Szörnyecskéket, na ilyen lesz az ő filmje is. A történet két gondnokról szól, akik egy kutatólaboratóriumban bennragadnak Karácsony estéjén, ahol elszabadulnak a hadsereg által kiképzett majmok.

21

Megan Fox nem lesz benne a Transformers 3-ban

Tegnap látott napvilágot az a hír, miszerint Megan Fox nem lesz benne a Transformers 3-ban. Első hallomásra nem tűnt igaznak, hisz’ nemrég még olyan képek kerültek ki a netre, amelyeken a színésznő a forgatás helyszínén mászkál. Ám az eltelt órák alatt sem cáfolták meg az információt (vagy csak húzzák a rajongók idegeit?), így lassan biztosra vehetjük, hogy igazak a híresztelések.

Hogy miért nem ülhet többet Fox Űrdongó volánja mögé? A People magazin a hölgy szóvivőjére hivatkozva azt írja , a hölgy döntött így. “Megan Fox nem játszik a Transformers 3-ban… A saját döntése volt, hogy nem tér vissza és a legjobbakat kívánja a franchise-nak”. Ez annyira nem hihető, hisz’ Fox miért hagyná ott a filmet? Ezzel vált híressé és azóta se tudott egy valamirevaló bevételt produkáló alkotásban feltűnni.

Ezért is elfogadhatóbb az Access Hollywood állítása, ők úgy tudják, hogy Michael Bay nem akarja, hogy Shia LaBeouf karakterét lekösse a szerelmi élete. A stáb így fellélegezhet, ugyanis korábban már kiderült, hogy a vele való munka kiborító volt, teljesen barátságtalanul viselkedett, ráadásul ennek tetejébe még beképzelt is.

De ugye nem gondoljátok, hogy nem fog szaladgálni LaBeouf mellett egyetlen bájos teremtés sem? A The Wrap oldal közlése szerint Gemma Arterton lehet a befutó, de mellette Bar Rafaelo, Miranda Kerr és Brooklyn Decke szupermodellek neve is szóba jött.

11

Napfogyatkozás poszterek

Napfogyatkozás, tehát a sötétség uralkodik a posztereken is, mindenféle értelemben. Ugyanis a színészeket első ránézésre nem könnyű felismerni, Dakota Fanningról pl. meg nem mondanám, hogy ő az és bizony a főszereplő trió is átesett egy kis változáson. A David Slade által dirigált harmadik felvonás június végén érkezik a mozikba.

2

3 Predators poszter

3 darab Predators poszter került ki a netre, ebből kettő szinte majdnem ugyanolyan, csak sokkal vörösebb az egyik. Az Adrien Brody által alakított karakter áll egy kis csapatnyi gyilkos élén, akik a legjobbaknak számítanak a Földön, de a Ragadozók bolygóján nem ők a legveszedelmesebbek, ezúttal a préda szerepét töltik be.

168

A bombák földjén producere beperelte a filmjét letöltő torrentezőket

Nicolas Chartier, A bombák földjén egyik producere egyszer már sikeresen magára irányította a reflektorfényt azzal, hogy az Oscar ceremónia előtt e-maileket küldözgetett az Akadémia tagjainak, hogy Kathryn Bigelow filmjére adják le voksukat és ne az Avatarra. A szabályok tiltják az efféle cselekedetet, ezért az Akadémia úgy döntött, hogy Chartier nem vehet részt a díjátadón. Ez volt a legenyhébb büntetés, hiszen még akár azt is megtehették volna, hogy a filmet kizárják az Oscarról.

A producer most úgy döntött, hogy bepereli az összes BitTottent felhasználót, aki leöltötte A bombák földjént. A film egyik kedvelője küldött is egy mailt Chartier számára, amiben leírja, hogy az emberek többsége nem keres pénzt azzal, hogy leszedte a filmet a világhálóról és szerinte ez a lépés Chartier részéről eléggé kegyetlen. A producer nem hagyta szó nélkül az e-mailt, válaszlevelében azt írta az illetőnek hogy hagyja csak nyitva minden alkalommal az ajtaját,amikor elmegy otthonról és mondja meg a családjának, hogy nyugodtan hívjanak be embereket az utcáról, akik bármit elvihetnek a lakásából, azt azonban ne adják el, csak saját maguk használják. Ha az e-mail küldője úgy érzi normális dolog az, hogy a filmjét ingyen megszerezze, akkor nyilván minden bútorát és vagyonát is nyugodtan átadja másnak. A továbbiakban pedig így folytatta Chartier: “Annyira örülök, hogy ti barmok azt hiszitek a lopás nem elítélendő. Remélem, hogy a családod és gyerekeid egy nap a börtönben végzik lopás miatt és akkor talán majd tanultok a dologból. Addig is csak maradjatok ilyen hülyék, hiszen ezt nagyon jól csináljátok. És légyszi, még csak véletlenül se kölcsönözzétek ki a filmjeimet és ne is fizessetek érte, ugyanis nagyon kedvelem az olyan okos és legfőképp őszinte embereket, akik a műveimet nézik.”

1

Az elnökök vámpír testőre

A Warp Films megszerezte Christopher Farnsworth vámpíros könyvének a megfilmesítési jogait. A Blood Oath regény 400 oldalra rúg, Amerikában ma kerül a boltok polcaira és úgy jellemezték, mint egy politika techno thriller nyakonöntve egy nagy adag természetfölötti akcióval.  Mostanság talán a vérszívókról az Alkonyat franchise juthat eszébe mindenkinek, azonban itt nem lesz romantika, inkább az akcióra helyezik a hangsúlyt.

Nathaniel Cade vámpír, az amerikai polgárháború után kapta el a hadsereg, akit nem vetnek alá különféle kísérleteknek és nem teszik lakat alá, hanem a titkosszolgálatnál helyezik el,  Cade az elmúlt évtizedek alatt nagyon sokat tett az elnökök biztonsága érdekében. Ezúttal azonban minden eddiginél nehezebb feladatot kell megoldania, az Egyesült Államokat biológiai fegyverrel fenyegetik, a vámpírnak meg kell találnia a terroristákat és meg kell akadályoznia, hogy bevessék a tömegpusztító eszközt.

Forgatókönyvírót még nem találtak (gondolom először megvárják, hogy mennyire lesz népszerű a könyv és ennek fényében láthatják, hogy A kategóriás író kell ide, vagy elég lesz egy B kategóriás is), Farnsworth azonban producerként részt vállal a film elkészülésében, bele tud szólni  munkálatokban, így a produkcióban látott történések elvileg hasonlítani is fog a könyvben leírtakhoz.

0

Clement lesz a Men in Black 3 egyik gonosza

Jemaine Clement, a Flight of the Conchords sorozat főszereplője fog borsot törni a Sötét zsaruk orra alá, ugyanis ő lesz az egyik gonosz figura, akivel Will Smithnek és Tommy Lee Jonesnak le kell számolnia a Men in Black 3-ban.

A történetben lesz időutazás is, a sztori nagy része 1969-ben fog játszódni,  Josh Brolin játssza majd Jones fiatalabb énjét. Egyelőre nem árultak el többet a filmről, így nem lehet tudni, hogy milyen űrlények fognak feltűnni a produkcióban, ezért sajnos a kinézetükről sem tudok még beszámolni. Annyi ismeretes, hogy Clement karakterének Boris a neve és egyszerre tud ijesztő és elbűvölő lenni.

Éppen a Men in Black előkészületei zajlanak, néhány héten belül hozzálátnak a forgatáshoz, ám nem jövőre, hanem csak 2012-ben kerül a mozikba a produkció.

3

Szellemek a new york-i könyvtárban. Kit hívsz segítségül?

A New York Public Libraryban emberek százai olvasnak, dolgoznak, tanulnak, ám nemrég szellemek is feltűntek ott, de mielőtt még komoly gondot okozhattak volna befutott a Szellemirtók brigád és megoldották a problémát. Az Improv Everywhere csapat nevéhez fűződik az előadás, a könyvtár kérte meg őket erre, ugyanis azt akarták, hogy nagyobb figyelmet kapjon az NYPL. Főleg azután, hogy a könyvtár komoly költségvetési gondokkal fog szembenézni