0

Van már írója a MacGyver mozifilmnek

Ma kerül a mozikba Észak-Amerikában a MacGruber vígjáték, ami a MacGyver sorozatot parodizálja ki. Talán e miatt lendült most be a MacGyver film szekere is, két éve ugyan már kiderült, hogy hamarosan elkészül egy produkció a széria alapján, de azóta se történt semmi előrelépés az ügyben. Nemrég kiderült, hogy A Sólyom végveszélyben és a Rossz társaság íróját, Jason Richmant állították rá a forgatókönyvre.

Az eredeti sorozatban Richard Dean Anderson játszotta a főszerepet és egy olyan titkos ügynököt alakított, aki bármilyen lomból és szemétből percek alatt használható eszközt fabrikál.

11

Franco játssza a főszerepet A majmok bolygója feldolgozásban

Egyre biztosabb, hogy megvalósul A majmok bolygója feldolgozása, a Rise of the Apes címre keresztelt filmre sikerült megnyerni James Francot. A színész egy tudóst fog játszani, karaktere éppen az Alzheimer-kór gyógyszerén dolgozik, amelyeket majmokon tesztelnek. Az egyik alanyt Ceasarnak hívják, akit a tudós hazavisz magával, hogy megóvja őt a kegyetlen kollégáitól.  Franco éppen ráér, a Your Highness fantasy-vígjáték már dobozban van, a 127 Hours és az Eat, Pray, Love drámákon pedig most végzik a végső simításokat.

A rendezői székből Rupert Wyatt, a Menekülők készítője osztogathatja az utasításokat. Nyáron veszi kezdetét a forgatás, a filmet pedig 2011 június 24-én mutatják be. A speciális effektekért a Weta lesz felelős, most először fordul elő a franchise történetében, hogy nem kosztümbe bújtatott színészek keltik életre a majmokat.

1

Going the Distance előzetes

Drew Barrymore és Justin Long romantikáznak, előbbinek nagy tapasztalta van ezen a téren, utóbbi is játszott néhány hasonló műfajú alkotásban, bár partneréhez képest nem túl sok főszerepet kapott eddig. Erin és Garrett nagyon szeretik egymást, ám egy időre el kell távolodniuk egymástól, ugyanis a nőnek San Franciscoba kell utaznia és ez nem tesz jót a kapcsolatuknak. Christina Applegate, Ron Livingston, Kelli Garner, Natalie Morales, June Diane Raphael tűnnek fel a mellékszerepekben, a filmet pedig Nanette Burstein rendezte. Amerikában augusztus 27-én mutatják be a művet.

6

Jelenet a Szupercsapatból

A Szupercsapat előzetesében volt látható, hogy a kormány által üldözött négy ex-katona repülőgéppel menekül, amit kilőnek, ám ők túlélik, mivel bebújnak a fedélzeten lévő tankba. Ezt a jelenetet most teljes egészében meg is nézhetitek, a tank felett ejtőernyők nyílnak, Szépfiú pedig a géppuskával leszedi a rájuk lövöldöző vadászgépet.

6

Rio előzetes – Animációs film a Foxtól

A Fox stúdiónak a Jégkorszak franchise segítségével helyet szorított magának az animációs filmek palettáján, jövőre a Rioval jelentkezik, amely reményeik szerint olyan eredményt produkál, amely láttán a Pixar és a DreamWorks vezetői is elsárgulnak. Az előzetes láttán ne lepődjön meg senki, ha a Vigyázz, kész, szörf ugrik be elsőként, ugyanis a forgatókönyvet Don Rhymer jegyzi, aki a pingvines sztori társírója volt. A produkciót Carlos Saldhana dirigálja, nevéhez fűződik a három Jégkorszak és a Robotok is. Az alkotás középpontjában Blu, az arapapagáj áll, aki egy minnesotai kisvárosban éldegél kényelmes kis ketrecében és úgy gondolja, hogy ő az utolsó a fajtájából, de felfedezi, hogy Rio de Janeiroban van még hozzá hasonló, ezért felkerekedik, hogy találkozzon vele.

6

Megamind előzetes

A Shrek 4 ezen a hétvégén debütál az amerikai mozikban, ám érkezik idén még egy DreamWorks animációs film. Megamind idegen bolygó szülötte, a planéta pusztulását csak ketten élték túl, ő és Metro Men. Csakhogy míg Megamind gonosz célokra használja fel erejét, addig Metro Men a jó szolgálatába állt. Ám egy nap elhalálozik a jó fiú, Megamind azonban nem érez túl nagy örömet, ezért teremt helyette egy másik figurát, akivel küzdhet, csakhogy a létrehozott alak még nála is gonoszabb és el akarja pusztítani a bolygót. Ezt pedig a teremtője nem hagyhatja és szembeszáll vele. A produkciót Tom McGrath, a Madagaszkár két részének a társ-rendezője készítette.

1

Stb…

0hr

– Film készül a Heavy Rain Playstation játékból.

– Pletyka szinten merült fel, hogy a Bosszú Angyalai filmben nem Loki, hanem a Skrullok hajtanak végre agymosást Hulkon.

Phil Alden Robinson írja J.J. Abrams számára a jelenleg cím nélkül futó gyémántrablásos históriát.

Paul Greengrass rendezhette volna a Fantasztikus utazás feldolgozását, inkább a Kincses szigetet készíti el.

– Woody Allen nagyon szeretné, ha Obama diktátor lehetne.

– A Warner új Looney Tunes rajzfilmeket készít, 6 ebből 3D-s lesz és a mozikban is láthatóak lesznek egyes vetítések előtt és a tévében is bemutatnak 26 új epizódot.

Adrien Brody leszerződött a Woody Allen romantikus vígjátékába, a Midnight in Parisba.

Courtney Hunt rendezi az 1999-es Human Resources francia alkotás feldolgozását. A cselekményt Amerikába helyezi át.

Dustin Hoffman játssza a Nightwork főszerepét, a produkció Irwin Shaw regénye alapján készül, William Davies írja a forgatókönyvet. A történet szerint egy hotel biztonsági őre egy halott nőre lel egy szobában, körülötte pedig 100.000 dollár.

Ivan Reitman, Tom Pollock és Joe Medjuck lesznek a Field Trip sci-fi akció vígjáték producerei. A történetben lesz időutazás, egy gimis tanár és diákjai fognak útra kelni benne.

Roselyne Bosch az 1492: A Paradicsom meghódítása írója rendezheti a Rasputin: The Healer művet, amelyben ahogy a cím is mutatja Raszputyin áll majd a középpontban.

Dennis Lehane és Paul Tamasy írják Depravity forgatókönyvét, a történetben három lakótárs véletlenül kinyír egy ártatlan embert.

Juno Temple is játszik Paul W. S Anderon Három testőrében.

John Hurt csatlakozott a Melancholia stábjához.

Alfred Molina CIA ügynököt fog játszani az Abductionban.

– Megfilmesítik Elmore Leonard Freaky Deaky könyvét.

Motion poster a Buriednek

Olvasd tovább

1

Watson és Lerman drámázik

Emma Watson és Logan Lerman elmondhatják magukról, hogy mindkettőjük számára ugyanaz a műfaj indította el a karrierjüket, ez pedig nem más, mint a fantasy. Watson a Harry Potter franchise-ban lengette varázspálcáját, Lerman pedig Zeusz villáma után nyomozott a Percy Jacksonban. A Harry Potter szériának lassan vége szakad, míg Lerman esetében előfordulhat, hogy a fiatal színész nem bújhat többé Jackson bőrébe, mivel nem hozott túl sokat a konyhára a film. Valamit kell kezdeniük magukkal, ám nem egy újabb nagyobb költségvetésű darab körül kering a nevük, úgy esett, hogy  a The Perks of Being Wallflower indie drámában láthatjuk őket hamarosan. A produkció Stephen Chbosky regényén alapszik, az író maga vetette papírra a forgatókönyvét és a rendezői teendőket is ellátja.

A történet egy tini felnőtté válását mutatja be. Nem tudjuk, hogy a srác hol él és azt sem hogy kinek írja a leveleit. Megismerjük a tini éveit, láthatjuk az első randit, a családi drámákat és az új barátokat, lesz itt szex és drog is.

0

Jonah Hex reklámok

Megan Fox nem fog játszani a Transformers 3-ban, vajon így milyen gyorsan kerül ki a köztudatból. A Jonex Hex is képregény alapján készült, ám közel sem volt olyan hatalmas bevételt produkálni, mint az Autobotok és Álcák csatározása. Jonah Hexet Josh Brolin kelti életre, az általa eljátszott sebhelyesarcú figurának meg kell akadályoznia, hogy Malkovich karaktere átvegye az uralmat Amerikában.

0

Heti néznivaló

5 filmet mutatnak ma be, Jerry Bruckheimer a Perzsia hercegével próbálja becsábítani a népet ebben az esős időben a mozikba, George A. Romero régi horrorjának a feldolgozására is beülhetnek az emberek.

0pp

Perzsia hercege – Az idő homokja (Prince of Persia: The Sands of Time): Egy héttel hamarabb láthatjuk a filmet, Jake Gyllenhaal játssza Dastan herceget, aki Tamina hercegnővel (Gemma Arterton) karöltve szeretné elérni, hogy egy báró ne kaparintsa meg az Idő Tőrét, ugyanis azzal világhatalomra juthat.

Olvasd tovább

4

Rodriguez újraforgatja a Tűz és jeget

Robert Rodriguez az Ain’t It Cool Newsnak oldalnak mondta, hogy megszerezte az 1983-ban bemutatott Tűz és jég animációs alkotás megfilmesítési jogait. Egyelőre még se rendezője, se főszereplője nincs a projektnek. Az eredeti mű tartalma: Réges rég, az utolsó nagy jégkorszak alkonyán egy nagy hatalmú királynő uralkodott északon, akit Julianának hívtak. Végtelen hataloméhségében a világ minden táját uralma alá akarta hajtani, ezért hatalmas hadsereget toborzott. Idővel a királynőnek fia született, akinek a Nekron nevet adta. Ahogy a fiú cseperedett, elsajátította a fekete mágia és a varázslás tudományát is, és anyjával szövetkezve elfoglalta a jég egész birodalmát. Palotájukból, amit Jégoromnak neveztek el, hatalmas jégáradatot zúdítottak alá, amely elől senki sem menekülhetett. Így aztán a túlélő emberek délre menekültek, ahol a jóságos Jarol király uralkodott, Tűztorony nevű várában. A gonosz Nekron és anyja, Juliana azonban nem elégedett meg jelenlegi hatalmával, hanem a pusztító jégáradatot délfelé, egyenesen Tűztorony irányába fordította. Megjósolni sem merte senki, hogy mi történik, ha összetalálkozik a jég és a tűz ereje…

A világhírű rajzfilmrendező, Ralph Bakshi (Fritz, a macska, American Pop, A gyűrűk ura) egész estés animációs kalandfilmje egy képzeletbeli, varázslatos világról szól, ahol a Jó és a Rossz erői küzdenek egymással a régmúlt, misztikus ködbe burkolt díszletei közt. (port.hu)

 

24

Kevin Costner, a megmentő

Napok óta elképedve nézzük a híreket (nem csak a hatalmas esőzések miatt), a British Petroleum egyik elsüllyedt tornya csak úgy okádja ki magából a több ezer hordónyi olajat, a brit cég hiába próbálkozik, egyszerűen nem tudja megakadályozni, hogy a katasztrófa egyre nagyobb méreteket öltsön. Lassan már kifogynak az eshetőségekből, ám belépett a képbe Kevin Costner és kiderült, hogy a Waterworld mégis jó volt valamire. A színész ugyanis a forgatás alatt a keresetéből milliókat áldozott arra, hogy kifejlesszenek egy olyan eljárást, amely megtisztítja az óceán vizét. A Costner segítségével megalkotott rendszert Ocean Therapy névre keresztelték el és képes arra, hogy néhány perc leforgatása alatt a vizet 97 %-os tisztaságúvá varázsolja.  A cég kétségbeesésében Costnerékhoz fordult, nagy reményeket táplálnak az iránt, hogy beválik a szerkezet.